Megjelent: 2009. október 12. | Forrás: Murányi János | Írások

Minden egyes Delta-túrámra pontosan emlékeszem. Nincs két egyforma! Bár vannak hasonlóságok… Vörösen lenyugvó nap, mezőn kószáló tehenek és lovak, szerteágazó vízi utak, és a távolban erőlködő motorcsónakok. Ja, és madarak mindenütt.

Úton vagyunk!

Tehéncsorda halad a Duna árterén

Ezúttal úgy terveztük, hogy egy megfelelően igénytelen autóval vágunk neki a deltai rengetegnek, és lehetőleg nem tesszük le a járgányt sehol. Ennek nyomán választottuk ki az útvonalat is – persze a számunkra érdekesebb horgászhelyek irányába. A végcél természetesen a Chilia Fénye panzió volt, ahol már luxuskörülmények között lehet tusolni, telefont tölteni, meg aludni is – bármilyen zord vidékre vetődjünk azelőtt. Így hát nyugodt szívvel bevállaltunk egy kis nomádozást a Sulina-ág mentén. Ezzel kezdtünk.

Autós sorban állás a kompnál

Tűrhetetlen kánikula a Szentgyörgy-ágon, aki teheti, inkább a vízből horgászik

Csónakok kikötve, nagy a nyugalom mindenütt

Talán nem túlzás megállapítanom, hogy a Deltába érkező horgászok (és egyéb utazók) jelentős része a Sulina hatalmas csatornáján özönlik be a Deltába. Ez a legegyenesebb, legrövidebb út a Delta középpontja felé, jelentősen sűrűbb a hajóforgalom is, meg a turizmus is kiépültebb. Ez így persze jól hangzik, de a helyszínen kissé bosszantó lesz a késő este is tízpercenként elhúzó motorcsónak zaja – nem beszélve egy szombat déli forgalomról. Ezért hát nagy kedvet kaptunk a kevésbé látogatott oldalágak, eldugott kis csatornák felkutatására, és a Sulina élővizét inkább az éjszakai órákra tartogattuk.

A csatornákon főleg csukákra készültünk, de nem reméltünk sokat. Az augusztusi kánikulában csukát fogni nem egyszerű, meg aztán a deltai csukaállomány sem a régi… A folyamatos rabsictevékenység, halászat meg húshorgászat mára kezdte igazán éreztetni hatását, a Delta csukaállománya kimerülőben van. Inkább kósza példányokba futhat bele az ember, és az is ritkán haladja meg a két kilót. Ha pedig valahol mégis tömegesen kapnának a csukák, azt szentperc alatt ellepik a horgászok, akik nem ismernek mértéket, majd a hálózó halászok zárják a sort. Az igazán jó deltai csukáshelyek megismeréséhez ma már nagyon jó kapcsolatok kellenek.

Ahogy alkonyodott, beélesítettük süllőző botjainkat – a Sulina kövezett partja mindig is a legjobb süllőző helynek számított a Deltában. Nem titok, csak emiatt jöttünk be erre az ágra. Tóni bátyám továbbra a legyezéshez ragaszkodott (külön erre a helyre kötött süllős legyeit akarta mindenáron kipróbálni), jómagam viszont inkább a jó öreg Salmo wobblereimet vettem elő – Minnow, Fanatic, Sting, Perch – mind jól hangzó nevek ezen a vidéken! Nyilván nálam a GT szín az isten, mást nem nagyon használok, már puszta babonából sem.

Sötét éjszakánk volt, süllőrablást mégsem hallottam a felszínen. Néha egy-egy balin mozdult, vagy valami más hal. Az éjszaka első óráiban semmi jel nem utalt arra, hogy áhított süllőim a part mentén várakoznának. Csak eregettem a wobblert jobbnál jobb helyek előtt, mígnem éjfél körül megjött az első igazi rávágás. Alig kilós volt szegénykém, de legalább volt benne jóindulat… Én is hasonlóan kedves voltam vele, és immár nagyobb bizalommal haladtam tovább.

Éjjel három körül kimerülten vettem az irányt a sátor felé, útközben Tóniba botlottam, ő is visszafelé tartott éppen. Volt valami? De ő is kiábrándultan ingatta fejét: – Pár kierőszakolt rávágás, de nem nagyok a halak.


Az elkövetkező napokban tettük még egy kört Gorgova irányába, de aztán mihamarabb nekivágtunk a Chilia felé vezető útnak. Nem véletlenül választottuk a Delta eme távoli pontját – a Chilia mentén még megtalálhatjuk azt az ősi Deltát, ami a látogatottabb részeken már eltünedezőben van. Rosszak az utak, persze, kevesebb a luxus, viszont itt nem volt mederszabályozás, a turistáknak meg túl messze van.

Balinhajsza a Chilia felső részén

Elvesztette a munkáját, és kirúgta a nője…

A kecskét nem mi hoztuk

A Chilia más különlegességeket is hordoz. Amíg a Szentgyörgy-ág partja inkább mosott, elsekélyesedő arcot mutat, a Sulina sziklás kövezéssel kirakott, addig a Chilia inkább a nagy partszakadásokról és mély partalámosásokról híres, ami ideális terep a hatalmas harcsák számára. Mondanom sem kell, hogy egyes számú célhalunk a harcsa volt. A süllőt meg csukát meg letudtuk a Sulinán, nem foglalkoztunk többé velük.

Természetesen az időszakot is úgy választottuk ki, hogy az augusztusi sötét éjszakákra érkezzünk, így teljes hosszában végig tudjuk pergetni az éjszakát, és talán a legnagyobb eséllyel ebben az évben. Házigazdáink, a Kóta testvérek azonnal értették a vágyainkat – lévén ők is elszánt rablóhalazók, és maximális odaadással igyekeztek a siker felé terelni túránkat.

A Kóta testvérek (pirosban) már korábbi Delta-túráinkon is maximálisan segédkeztek

Relax a Chilia Fénye panzióban

A Chilia még szinte érintetlen, vadregényes, de éppen emiatt nem egy könnyű pálya. Vagy fordítva? Talán éppen ezért érinetetlen, mert nem egyszerű meghorgászni. Emiatt aztán az első próbálkozások a Chiliá-n szinte biztos kudarcra vannak ítélve: a horgász keresi a helyeket, a módszereket, méri a mélységet, gondolkozik… Mert mélyek a vizek, tíz méter körüli átlagmélység nem ritkaság, de Főágon simán belefuthatunk húsz-huszonöt méteres mélységekbe is. A sodrás nagy, és bedőlt fák tucatjai hevernek az aljzaton. Nem véletlen, hogy talán ez az egyetlen hely a Deltában, ahol ma is fognak 60-70 kilós harcsákat.

A nap itt is lenyugszik, minden este

Volt pár szúnyog is esténként, úgy száz-kétszázezer…

Sokan inkább fenekezővel horgásszák meg e mély vizeket, néhányan kuttyogatnak is. Kis csapatunk szinte kizárólag a pergetésre alapozott, kivéve Tóni bátyámat, aki még a harcsák ellen is legyezőbottal indult – de erről majd részletesebben beszámolok a következőkben. Most inkább azt a megfigyelésemet osztanám meg az általánosságok között, hogy a mély víz miatt viszonylag kevés a felszíni halmozgás. Pontyok is ritkábban ugranak, felszíni süllő- meg balinrablást pedig szinte egyáltalán nem hallani. Minden műcsalit a mélybe küldtem le tehát, és az igazi meglepetések mindig a meder aljáról érkeztek. Evidens tehát, hogy a gumihalazás jelent sikergyanúsabb megoldást a Chiliá-n, illetve a mélyen vezethető wobblerek. Ennek megfelelően a késő ősz egy izgalmas időszak lehet ezen a vidéken, amikor a mély gödrök gumival való áttapogatása egyértelmű stratégiának mutatkozik. Vigyázat, gigantikus méretű süllők kerülhetnek elő!

Alkonyati pergetés a Kis-Csernovka-ágon

Kis hajó halad a Tataru-ágon

Ja, ez meg én vagyok a Tataru-ágon…

Tenger-fíling a Duna partján

Szép reggelünk van, nem?

A távok nagyok, házigazdáink motoros csónakjai és pontos útmutatásai nélkül nem sok esélyünk lett volna. Sokszor még plusz benzint is magunkhoz kellett vennünk, a csordultig töltött tank mellé – így már nagyobb nyugalommal motorozhattuk körbe a Delta eme távol eső részét. Eltévedni nem egyszerű, a főágak mutatják az irányt (éjszaka pedig villogó zöld lámpák jelzik az ukrán határt, ami érdemes tiszteletben tartani), de tökéletes mobil lefedettség van a környéken, szorult helyzetben telefonálhatunk is.

Delta-túránkról egy rövid videó is készült, amely megtekinthető az alábbiakban:

––-––