Megjelent: 2008. január 08. | Forrás: Murányi Antal | Írások
Elõre bocsátom, hogy korántsem annyira vészes a helyzet… Kedvenc pisztrángozó helyemen maradt még hal bõven. A tilalmak elõtti utolsó napon fogott halaim mégis egy történet végét jelentik, legközelebb már csak tavasszal kereshetem a magasan fekvõ tározók szivárványosait.
Sosem parkolok be a víz mellé. Mindig sort kerítek egy kis erdei sétára is, ha már ilyen messzire ki kell jönnöm. Ezúttal csak a délelõttöm volt szabad, délután már ezernyi gond várt vissza a városba. Na de addig is… Kiléptem minden fölös progiból, és csak a „Salmo vs. Salmon" játékot futtattam, ha jól nyomom, igazán emlékezetes délelõttöm lehet!
A tó északi ágán haladtam felfelé, és csak a kis vizek befolyásánál álltam le néhány dobás erejéig. Ez parti horgászat ízig-vérig! Felszerelésemet is a nagy dobásokhoz igazítottam tehát: a már sokat emlegetett, háromméteres CLASSIC ZANDER TRIO pálca az elmaradhatatlan 4000-es ZAUBER-el, és a kis mûcsalik miatt 0,18-as SUFIX PRIMO XP monofillal egészült ki a cájg. A hosszú dobás itt különösen fontos, a megakasztott hal fárasztása csak másodlagos szempont.
Ami pedig a wobblereket illeti, szinte csak a Salmo HORNET és MINNOW kisebb darabjait használom itt – tudom, számtalan modell lehet még, amely csodákat mûvelhetne még, de én egy roppant lusta horgász vagyok… Ez így mûködik és kész! Rendszerint nem is hozom ki a teljes kollekciót, egy kisebb dobozba összeverbuválom a néhány kedvenc darabot, és ezzel le van tudva a dolog.
A városban még csak õsz van, de itt a hegyekben már hó van a fák alatt
A mélyebb részek letapogatásával kezdtem, de egyelõre nem láttam halra utaló nyomot. A szél már füstös hó-szagot hozott, és elgémberedett ujjaim is folyton a telet juttatták eszembe. Ilyenkor felnéztem a szemközti oldalra, ahol már hó fehérlett a kopaszodó fák alatt. A látványtól még jobban fázni kezdtem, és eszelõsen ismételgettem magamban, hogy: ez lesz az utolsó! Találkozunk jövõre!
Hajnalban még hóharmat volt a leveleken, délre viszont felengedett
A víz is hideg volt már, de nem mertem volna esküdni, hogy a halaim már a mélyben dekkolnak. A tározók pisztrángjai amúgy is igen kiismerhetetlenek, nem lehet rájuk szabályokat alkotni – sosem lehet megsaccolni, hogy éppen hol bukkannak fel. Pedig ezek csak szivárványosok… Mert a sebesek lassan már a galócákhoz hasonló legendává nemesednek: mindenki tudja, hogy vannak, de senki se fog.
Rutinból átfésültem néhány mélyebb öblöt, de aztán hamar a sekélyebb befolyók felé vettem az irányt. Itt már némileg folyóvízben is horgászunk, attól függõen, hogy merre dob az ember – jól követhetõ a tó vizében fodrozódó áramlat.
Miután a partszéleket átnéztem, a központi befolyást kezdtem támadni egy kisebb Minnow-al. Kissé nyomasztott, hogy eddig még egyetlen halra utaló jelet sem láttam, teljesen üresnek tûnt a víz. Ehhez jött a pára és hideg… Hát nem voltam különösebben feldobódva.
Éppen hetedszerre húztam át wobbleremet a fõáramlaton, amikor éles koppintást éreztem, és egy pillanatra meg is tartottam a lüktetõ halat, de a kapcsolatnak hamar vége szakadt… Hja, a pisztráng ilyen! Bármilyen jó lehetek, és felkészült, a lemaradások ellen nincs mit tenni. Pedig a horgaim élesek, rajta voltam a kapáson, és mégis… Vagyis mégse. Hát ez van.
Lázasan dobálni kezdtem a sodrást, de nem volt több jelentkezés. Fél óra múltán a wobblercsere mellett döntöttem: a HORNET egyik közepes modellje lépett pályára, az általam sokra becsült élénk színben (H4F-GT) – ez majd megmozgatja õket!
A Hornet ezúttal jól akadt!
A Hornet már jobban is repült, meg a mozgása is érezhetõen intenzívebb volt, éreztem, hogy ezt nem fogják szó nélkül hagyni! Közel húsz percig nem történt semmi, aztán az egyik bevontatás elején ismét élesen koppant a cájg, és már tartottam is az eszeveszetten pörgõ halat! Párszor megreccsent a Zauber fékje is, de igazából a monofil nagyon jól lekezelte a rángatózást. A pisztráng amúgyis inkább egyhelyben tornászik, ritkán iramodik meg. Várni kell tehát, és közben feszesen tartani a zsinórt… Az akadás ezúttal tökéletesnek bizonyult: már messzirõl láttam, hogy mind a két horgom fogja a felbukkanó pisztráng állkapcsát. Ekkor lazán elengedtem még egy körre, hogy könnyebben partra vezethessem.
Hideg pisztráng hideg vízbõl…
Visszamehet a társai közé!
A horog annyira fogta a halat, hogy inkább ennél fogva engedtem vissza a vízszélbe, amíg elõkészítettem a fotómasinát. A végsõkig kifáradt pisztráng ijedten lapult meg a vízszéli avarban, esze ágában sem volt menekülni. Így nekem sem kellett összevizeznem a hálót, és nyugodtan állványra tehettem a gépet, hogy az automatika megörökítsen bennünket. A fotó után igyekeztem magához téríteni a halat. Amikor úgy láttam, hogy kezd erõre kapni, az öböl felé engedtem. Az állóvízben könnyebben összeszedi magát.
A szikla alatt jól látható a fõsodrás, ez kellett elérni!
Órámra pillantottam. Van még idõ! Pergetni kezdtem újra. Közel egy órát dobáltam a befolyó környékén, de nem volt több kapásom. Kisebb mûcsalit kerestem elõ: az ötcentis, pisztrángmintás MINNOW (M5F-T) izgalmas választásnak tûnt – hátha sikerül elcsábítanom egy nagyobb domolykót vagy sebest is… A könnyed Minnow már korántsem repült olyan messzire, de azért sikerült beevezetnem néhány tuti helyre!
Az egyik szikla elõtt, máris rajta volt egy hal! Szinte nem is éreztem kapást, csak sûrû rángatózás közepette elindult a cájg… Ijedten pumpálni kezdtem. Ez már sebes lesz! – mondtam magamnak félhangosan, legalábbis az ellenfél kisebb mérete sebes pisztrángot sejtetett. De tévedtem: még egy szivárványost emeltem felszínre, némileg kisebbet, mint az elõzõ. Rendesen torokra vette a kis Minnow-t – hát, nem lehet könnyû itt kispisztrángnak lenni!
A kis Minnow mélyen a torokban
Közös fotó a gyõztes cuccal
Az egyik horog a száj szélét fogta, míg a másik valahol a szájpadlás környékén fogott egy igen vékony hártyát. Ez elég jó akadás, szerintem. A pisztráng viszont annyira lefáradt, hogy szinte azonnal vissza kellett tennem a vízbe, különben foghattam volna neki halat pucolni… Azt pedig utálom. Egy-két fotót mégis nyomtam róla, aztán gyorsan vissza is küldtem.
A nap legsikeresebbjei: HORNET 4F-GT és MINNOW 5F-T
A fotó nagyon fontos! Ezt a haveroknak is látniuk kell, hehe… Alig vártam, hogy visszaérjek a városba, és a neten szétszórhassam a képeket, és aztán szórakozhassak azon, hogy mindenki így ír vissza: „Úristen, hol fogtad?" – igen, az „Úristen" ezúttal nekem szólt, ami pedig fogás helyét illeti, nem szoktam titkolózni, már a múltkori pisztrángjaim kapcsán is elmondtam, és itt leírom ismét:
A város után, a hetedik falunál kell letérni, a faluban lakik egy idõs patkókovács, akinek két szív van a hátára tetoválva, így könnyû õt megtalálni – nos, az õ háza mögött vezet egy út a kerekdomb felé, ezen kell elindulni, és tartani az irányt, amíg véget ér a fenyves, és egy másik kezdõdik. Itt viszont elágazik az út, nekünk pedig jobbra kell menni. Áthaladunk egy tisztáson, és ha visszanézve fákat látunk, akkor jó helyen járunk! Innen már csak fél óra, amíg elérjük az elsõ csúcsot, és ha itt már látjuk a tavat is, akkor minden stimmel – viszont ha nem látunk tavat, akkor vissza kell mennünk az elágazáshoz, és inkább a másik úton menjünk, az hátha bejön… Kitartás, ez a legfontosabb!
Európai Uniós Pályázataink