Az utolsó úsztatás
Megjelent: 2013. december 03. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Itt a hideg, de ne gondoljuk, hogy a nyáron szokásos horgászmódszerekről teljesen le kell mondanunk. Át kell gondolni, min érdemes változtatni, finomítani, lehet, hogy olyan sok halat sem fogunk, mint a legmelegebb hónapokban, de az élmény ritkán marad el.

A folyóvízi horgászok kedvenc halai közé tartoznak a márnák, szilvaorrúk és a paducok. Még az évben utoljára az ő nyomukba indultunk - mégpedig úszós módszerrel. A terep mi lenne más, mint a főváros közeli Duna.


Az EnergoTeam Extreme Match-Feeder 390-es botja ideálisnak tűnt a feladatra. Ha nagy gáz van, és nem működik az elképzelés, át is lehet állni úszózásról a könnyű fenekezésre. Az ET Carp Expert Match 4000-es orsója erre a botra termett, kiváló az egyensúlya a szettnek, és jól dolgoznak együtt. Ezt már korábban is tapasztaltuk.


A hatékony úsztatásos horgászat egyik kulcsa a gyors reagálás, főleg a paduc villám kapásait tekintve, így túlságosan vékony főzsinórt nem szeretek használni. Egy hosszabb, vékonyabb előke úgyis mindent meg fog határozni (ez a későbbiekben szemléletesen megmutatkozott). Ezek figyelembevételével egy ET Specialist Bream, 0,18-as monofil zsinór került az orsóra.


Mint az év más szakában is kulcskérdés a viszonylag gyorsan folyó vízen az etetés megoldása. Különösen hűvösebb vízben, amikor a folyamatok nyilvánvalóan lassabbak. A feladat az, hogy az etetőanyagunk az adott helyen minél intenzívebben fejtse ki hatását lehetőleg minél hosszabb ideig.


Az etetőanyag egy helyben tartását segítik a nehezebb szemcsézetű keverékek, a ragasztóhatásával domináló összetevők - és a mi esetünkben egy erre a célra rendszeresített drótszák, amit zsinórra rögzítve, etetővel és áztatott kenyérrel megtöltve juttatunk a kiszemelt pályára. Ez az eszköz nem váltja ki a megfelelően nehéz és bomlásában optimális keveréket. Ha az etetőanyag szétesik - bár nyilván nyerünk egy kis időt - , de így is, úgy is elviszi a víz az alkotóelemeket.


Ha ezt a folyamatot kellőképpen lassítani tudjuk, akkor a halk odaérnek az etetésre, és meg tudjuk fogni azokat. Ha nem tudjuk kellőképpen kontrollálni az etetésünket, akkor fennáll a veszélye, hogy a kívánalmainkkal ellentétes végeredmény születik. Nem, hogy több halat csalnánk magunkhoz, de még az egyébként ott tartózkodókat is elvihetik a tovasodródó kaja szemcsék. Szóval nem túlzás azt állítani, hogy az etetés helyes megvalósítása óriási mértékben felel a várható sikerért, s ezt nem lehet eléggé túlhangsúlyozni.


A szépen megállapodott vízben fix úszós horgászatra készültem, ami a 3,90-es bottal együtt nagyjából meg is határozza azt a maximális vízmélységet, amit még hatékonyan meg tudunk horgászni. Nagyjából hármas vízen macskáztam be a csónakkal, egy olyan pályán, ahol az aljzat alapvetően kavicsos, de márgás, agyagos egyenetlenségekkel tarkított, ami általában tartja a halat.


Csónakból horgászva megvan az előnyünk, hogy magunk alá engedhetjük a úszót egész hosszan, úgy, hogy folyamatosan az etetés vonalában maradunk. Ehhez ebben a szituációban nem kell túl nagy úszó. Akár már egy másfeles is megteszi, én azért a csali gyorsabb süllyesztése érdekében egy 2,5 grammos klasszikus csepp alakú Energo Team modellt választottam.


Az ET Excalibur horgok ma már hatalmas választékkal állnak rendelkezésre. Vittem magammal jó pár csomaggal, hogy tudjak változtatni, ha ez szükséges. Leginkább csonti és pinki volt a horogra tervezve - esetleg giliszta, ha nagyobb halak is érkeznének, vagy a halak gusztusa megkívánná.

A víz hőfoka nem sokkal van 10 fok felett, jócskán lehűlt már, de ennek ellenére a hajnali áhítatban olyan halmozgás van a felszínen, amit a nyári hónapok is megirigyelnének.

Hamar bekerült (nem kicsobbanással) az etetőanyagos szák, hogy a hely megnyugodhasson és elkezdhesse odahúzni a halat. Innentől nincs a csónakban viháncolás, zajongás a hármas víz nem mély, az etetés sincs messze, szóval a felesleges zavaró elemeket jobb elhagyni.

Eleve úgy terveztem, hogy a végszerelék kisúlyozását, összeállítását az etetés beérése alatt végzem el, így kapott a drótszák nagyjából 20-25 perc előnyt, amíg minden elnyerte végleges formáját.

A mélységet nagyjából beállítottam, ilyenkor az szokott beválni, hogy dobásról dobásra növelem az eresztéket, amíg meg nem jön a kapás, vagy azt nem látom, hogy az aljzatban már zavaróan megakad az előke. Gyakran horgászunk úsztatva a valódi mélységnél hosszabbra húzott előkével, hisz a visszatartás miatt a zsinórunk ferde, így ez indokolt.


Az első jelentkező kis meglepetésre egy éhes balin volt. Sima úsztatásban szedte le a csontit. Természetesen ment vissza. Ezen a napon haltartó szákot se tettem vízbe, azonnal engedtem vissza minden megfogott halat.


A következő delikvens nagy-nagy örömömre egy szépséges paduc volt. Jó pár éve horgászom rájuk, de még mindig meglepnek erejükkel, harcosságukkal.


Hideg víz ide, vagy oda, úgy csavarta a botot, hogy első nagyobb halra gondoltam.


Ezt követően néhány rontott kapás, majd pár karikakeszeg következett. Szinte minden úsztatáson volt belecsípés, de nem lehetett megakasztani az elkövetőt. Úgy határoztam, hogy a 0,14-es előkét 0,12-esre cserélem. A következő úsztatáson határozott merítés, majd akasztás a kőbe! Fenéket, egy jó halba, már indult is lefelé, miközben az orsó ciripelve adta az átlátszó monofilt. Tuti márna, és nem is a "karonülő" forma. Ej, hát nem bírtál egy dobással előbb jönni a vastagabb előkére? Nem. Ez van.


Nem kevesebb, mint 25 perc türelmes fárasztás után kerül merítő közelbe a vastag szájú elkövető. Talán negyedjére, vagy ötödjére tudtam megszákolni, mert az úszó már ütközött a spiccgyűrűbe - több zsinórt nem tudtam feltekerni-, de a bot extrém hajlása miatt a halam így is határ távolságban volt, hogy elérem-e a szákkal. Végül elértem. Sikerült.


Jó 3,60-as márna pihegett előttem, s ami azt illeti, én is jól kifáradtam. Megdolgoztam a sikerért, de megérte.


Ezt követően egy sztilvaorrúkból álló csapat érkezett, mert gyorsan fogtam vagy 4-5 darab 15-20 dekás forma egyedet.


Aztán újra kissé termetesebb hal akadt, szintén márna, olyan kilósforma.


Majd megérkezett, amit legjobban vártam egy nagyobbacska szilvaorrú. Ezek is hogy bírnak menni! Tán még a fék is megszólalt, pedig még kiló alatti volt.


Vártam még jászt, de abból egyetlen darab sem érkezett. Sajnos ebből a fajból a korábbi évekhez képest, nagyon gyenge volt az esztendő. Az utolsó órában kisebb paducok örvendeztettek meg, s tudva, hogy egy közepes áradás érkezik, a Dunán, és át fogja rendezni a pályákat, már az utolsó úsztatás érzésével a szívemben dobtam be újra és újra.


Persze, jövőre kezdjük majd újra! A dunai úsztatás valami tényleg különleges életérzést ad, , ami nem engedi, hogy kihagyjuk ezt a repertoárból. Reméljük a békés halainknak nyugodt telük lesz, és erejük teljében vágnak majd neki a tavaszi szaporodásnak. Ennek elősegítése érdekében, ezen a napon minden halat visszaengedtem.

Forrás: EnergoTeam

EXCALIBUR CARP CLASSIC NS HOROG
590 Ft
Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...