Ha nyár, akkor sokaknál a balinozás kerül előtérbe, akár napközben, fényváltáskor vagy a korai órákat kipécézve, célul véve akár hazai folyóink vagy tavaink partját. Sokféle szituáció létezik természetesen, néhol a végletekig le kell finomítani felszerelésünket, hogy eredményt tudjunk kicsikarni az adott vízből, de a nagyobb általánosságot előtérbe helyezve, egy medium pergető felszereléssel is rengeteg sikerélményben lehet részünk, ha odafigyelünk néhány dologra a műcsalik kiválasztása mellett.
A balinra való pergetés mindig izgalommal teli órákkal kecsegtet, mivel meglepetésszerű vehemenciával tudja leverni a vontatott műcsalinkat, sőt a legóvatlanabb pillanatokban, beeső vagy a kivétel előtti szakaszban is bekövetkezhet a várt kapás.
.jpg)
Bár ahogy írtam is, vannak szituációk, akár versenyeken is, ahol a végletekig kell finomítani, a legkisebb UL csalikat előtérbe hozva, de egy hétköznapibb horgászaton nem kell feltétlen ezen metódusokhoz nyúlni, így botnak egy Light 10-30 grammos Spin Blade tökéletes lehet.
.jpg)
A bot mellett, az orsó talán fontosabb, sőt! Rengeteg dobás és gyors vontatás szükséges balinozáskor, mely egy megbízható és rendkívül strapabíró orsót kíván meg. Az erre a célra tervezett HS, magyarul High Speed orsók is jó választást nyújtanak, melyből többféle kapható akár a Ryobi-k között is, mégis nálam az utóbbi időben előtért nyert egy WFT orsó, mely az Ajima nevet kapta.
.jpg)
Az orsó futásának simasága és a alacsony súlya mellett, szerintem rendkívül vagány dizájnt kapott ez a kis szerkezet. Fém ház és az ultrakönnyű súlyt garantáló carbon elemek adják a megbízhatóságot, mely nálam már elég sok km-es használat után bátran állítható, hogy ezidáig állja a próbákat.
.jpg)
Balinozásnál sokszor az átlagostól hosszabbakat kell dobni, így egy megfelelő minőségű 0,08-as fonottat szoktam alkalmazni, mely az orsóval azonosan a WFT szortiment tagja, a Strong szériából. Megelégedéssel használom egy ideje ezt a változatot és a nevéhez hűen, kijelenthető, hogy brutál erőtartalékokkal rendelkezik.
.jpg)
Viszont a ragadozó őn becserkészéshez egy két egyéb szükségességet is kell alkalmazni, mégpedig a műcsali előtti szakasz „eltüntetése” végett. Erre a célra egy jó opció az L&K Predator Leader Fluorocoated bevonatos 0,30 mm-es előtétje. Ebből egy 60-80 cm-es darabot érdemes felkötni.
.jpg)
Végül pedig jöhet a műcsali kérdése. Sokaknak megvan a saját favoritja. Nálam, ha balinozás, akkor az esetek 90%-ban a Thrill kerül fel elsőként és hozza is legtöbbször az elvártakat.
.jpg)
Sokan még most is óvatosan nyúlnak ehhez a csalihoz, viszont egy-két szituáción túl, nem kell túlgondolni a vontatását sem, szinte csak tekerni kell, ahogy orsónk engedi és a balinkapás előbb-utóbb meg fog érkezni! A méretek közül érdemes az adott horgászvíz táplálékbázisához mérten választani.
.jpg)
Zavarosabb vízben a Thrill-en kívül, még a Salmo Slick Stick-et is érdemes elővenni, van mikor a nagyobb rezgésre reagálnak jobban a ragadozók, nálam főleg áradó vízben kerülnek ezek többször a kapocsba.
.jpg)
Hasonló gyönyörű balinokat kívánok, mint amilyen ez a Tisza-tavi fogás is volt, mely első dobásra lepett meg, pontosan egy 7-es RBL Thrill-re.
Forrás: Őze Dániel
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...
Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...
Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...
Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade. Pergetéshez nem éppen a...
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...