Az ősz beköszöntével a feeder botos horgászati lehetőségek tárháza nemhogy csökken a nyárhoz képest, hanem épp ellenkezőleg! Nagyon kedvelem ezt az időszakot, hiszen több, szívemhez közel álló horgászmódszer gyakorlásának is ez az elsődleges ideje. Ilyen például a dunai márnázás vagy éppen a bányatavi horgászatok, melyek nem ritkán kecsegtetnek néhány kapitális ponty megfogásával is. Ez utóbbiak becserkészéséhez azonban nem árt, ha van egy olyan stratégiánk, amiben bízunk és, ami lehetővé teszi a mélység lakói közül az igazán impozáns egyedek kiválogatását. Az elmúlt évek során több ilyen, szerencsére működő elgondolás is körvonalazódott a fejemben, melyek közül egyet ebben az írásban szeretnék részletesen is bemutatni. 

Kezdjük azonban az elején. Miért gondolom azt, hogy az ősz az igazi időszaka a bányatavi horgászatoknak? A válasz egyszerű! Nyáron, amikor a nappali hőmérséklet heteken keresztül meghaladja a 30 Celsius fokot, a pontyok idejük nagy részét a vízoszlop felsőbb rétegeiben töltik, így a fenéken megfogni őket nagyon nehéz. Semmiképp sem lehetetlen, de rendkívül nehéz, általában csak éjszaka kivitelezhető. Opciót jelenthet még a vízközti horgászat, ez viszont egy nagy gyakorlatot igénylő és kevésbé „komfortos” peca. Azonban, ahogyan kezdenek az éjszakák és persze a nappalok is hűlni, úgy fordul meg ez a jelenség és úgy nő a pontyok fenéken vagy annak közvetlen közelében töltött ideje, legalábbis megfigyeléseim szerint. 

Mivel a reggelek már hűvösek, így polár pulóverben láttam hozzá a csalogatóanyagok elkészítéséhez. 

Az előttünk álló hetekben tehát a sokat látott bányatavi harcosok megfogására is egyre jobb esély kínálkozik, főleg akkor, ha megpróbálunk rájuk szelektíven horgászni! A bevezetőben említett stratégia lényege az etetés, illetve a horgászat külön választása. Fontos tudni, hogy azok a nagyobb, jó eséllyel már többször megfogott és visszaengedett pontyok, amelyekre pályázunk, kevésbé találják vonzónak a nyüzsgést, ami adott esetben egy precízen, pontosan kivitelezett, kosaras etetés környékén tapasztalható, így a nagyon koncentrált etetésen való horgászat esetükben nem biztos, hogy a legjobb opció. Hatványozottan igaz ez akkor, ha a meghorgászott vízben egyébként hemzsegnek a kisebb pontyok. Véleményem szerint sokkal célravezetőbb lehet az, ha egy nagyobb, 10-20 négyzetméteres „terített asztalt” készítünk számukra, melyen hosszabb ideig el tudnak szemezgetni és, amelyhez nagyon sok hal odafér. 

A terített asztal elkészítéséhez a spomb az ideális eszköz! 

Ebbe csupa szemes finomság került, melyeket krilles etetővel „paníroztam”. 

Az ilyen jellegű etetés tehát egyértelműen szemes csalogatóanyagokat kíván, melyeket nem kosárral, hanem egy olyan eszközzel érdemes bejuttatni, ami terít. Ha a meghorgászott távolság nem nagy, akkor erre a célra egy csúzli vagy egy etetőlapát is megfelelő lehet, ha azonban a parttól távolabb kell a halakat keresni, akkor csak az etetőrakéta jöhet szóba! Ezzel egyébként nagyon pontosan lehet etetni, hiszen kiváló aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik, így akár 100 méteres távolságban is tűpontosak lehetünk. Na, de álljunk csak meg egy szóra! Az előbb nem azt mondtam, hogy a pontos etetés nem célravezető? De, igen! A spomb esetében azonban úgy érdemes kalkulálni, főleg akkor, ha a vízmélység meghaladja az 5 métert, mint a bányatavak döntő többségén, hogy egyetlen rakétányi csalogatóanyag akár 4-5 négyzetméteren is terül, hiszen a vízben, köszönhetően az áramlásnak, nem egy pontban érkeznek le a különböző méretű és fajsúlyú szemek, hanem akár egymástól 1-2 méter távolságba is elsodródhatnak. Tehát még akkor is viszonylag nagy területet etetünk a spombbal, ha egyébként látszólag egy pontba csobbannak a rakéták. Ez azonban jelen helyzetben kifejezetten előnyös, meglátásom szerint. 

A kosaras keverék igazán halas volt, köszönhetően a hallisztes etetőanyagoknak és pelletnek. 

Az aromát, ahogyan mindig is szoktam, ezúttal is a pelletre vittem fel. 

A végeredmény egy nagyon tartalmas etetőanyag, melyben hemzseg a halas pellet! 

Azzal kapcsolatban, hogy mi kerüljön a rakétába, már egyértelműen a meghorgászott vízterület sajátosságai az irányadók. A főtt magvakkal és a halibut pellettel nehéz hibázni, de, például, ha törpeharcsák is lakják nagy számban a tavat, érdemes tigrismogyoróban gondolkodni. Én ezúttal 20 mm-es halibut pelletet, búzát, kendert és kukoricát tartalmazó magmixet, illetve 2 mm-es krilles pelletet kevertem össze, melyeket egy krilles etetőanyaggal be is „paníroztam”, hogy már süllyedés közben csíkot húzzon minden egyes szem, elősegítve azt, hogy a halak már távolról is észleljék a finomságok érkezését.

Flat kosaras végszerelékem, melynek titka az egyszerűség. 

A csali ezúttal kevésbé bizonyult fontosnak, azonban nagytestű pontyot csak úgy tudtam fogni, hogy nagymennyiségű csípős-kolbászos Method Spray-vel kezeltem a töltetet! 

Az etetés epicentrumából az átlagosnak számító, 2-4 kg-os pontyok érkeztek elsősorban. 

Már ezek fárasztása során is elképesztően jól dolgozott a Concourse Method Feeder!

Tehát az etetési stratégia már adott, jöhet a horgászat! Mivel a nagyhalas pecák általában nem arról híresek, hogy kapás kapást ér, ezeken az alkalmakon én rendre két bottal próbálkozom. Nem mindegy azonban, hogy a botokon milyen végszerelék van és az egyes szerelékek etetésünkhöz mért pozíciója is rendkívül fontos! Korábbi filmjeimben, amikor nagytestű pontyokra pályáztam, szinte kivétel nélkül bordás kosárral ellátott végszereléket használtam. Ezeken a horgászatokon azonban nem etettem, hanem kizárólag kereső pecával próbálkoztam. Most azonban, köszönhetően az elkészített és a nap folyamán végig ápolt terített asztalnak, ami a pontyokat várta, jobbnak láttam flat kosaras végszerelékekkel készülni, hiszen ezekkel pontosabban tudok horgászni. 

A bot nem hétköznapi mivoltáról a szomszéd sporttárs is meggyőződhetett, hiszen nem egyszer volt dupla kapásom. Köszönöm a segítséget, József! 

A spombos botot 90 méterre húztam, ehhez mérten kellett meghatároznom végszerelékeim pozícióját. Mivel korábban úgy tapasztaltam, hogy a míg ily módon létrehozott, viszonylag nagy területű etetésnek is inkább csak a peremén bóklásznak a jó halak, ezért az egyik botot az etetésem mögé, 95 méterre akasztottam, míg a másikkal, bízva abban, hogy a kisebb pontyok majd akkor sem hagynak unatkozni, ha a nagyobbak valamiért nem lesznek étvágyuknál, az etetés epicentrumába, 92 méterre dobáltam.

A botnak meg sem kottyantak a brutálisan jó erőben lévő bányatavi harcosok! 

A nap legnagyobb hala azért már alaposan megdolgoztatta a felszerelést, na meg engem is, de miatta már érdemes volt etetni és törekedni a szelektív horgászatra! 

Nem esett még szó arról az etetőanyag keverékről, amelyet a kosarakba töltöttem, na meg a csalikról sem. Mivel nagyhalas horgászatról beszélünk, mindenképpen egy erősen hallisztes, sok pelletet tartalmazó kaját készítettem, melynek lelke a Red Krill és a Green Betaine XL-es kaják 1:1 arányú keveréke volt, amelyhez ugyancsak egységnyi krilles method pelletet adtam. Ez utóbbit előzetesen az orrfacsaróan ütős krilles attraktorral kezeltem, hogy tovább erősítsem aromáját. Az eredmény egy nagyon tartalmas, hallisztes, pelletes etető lett, mellyel bárhol, bármilyen körülmények között nyugodt szívvel horgászhatunk termetes pontyokra.

Az iBite termékek szinte mindig nálam vannak, hiszen sosem lehet tudni, hogy mikor érdemes esetleg belepróbálni az éjszakába. 

A csalik terén meg kell említenem, hogy két pelletcsalád tagjaival készültem kizárólag, melyek a Coated Wafterek és a nagyobb Method Smoke Wafter Dumbellek voltak. Ezek 8 mm-es, kicsit lebegő, oldódó csalik, melyek véleményem szerint egész évben nagyon jól működnek, horgásszunk bármilyen vízen. Érdekesen alakult azonban a peca, hiszen azt vettem észre, hogy a csali igazából mindegy volt, hiszen egyikkel sem fogtam önmagában nagytestű halat, kizárólag akkor készülhettem küzdelmes fárasztásra, ha a kolbászos Method Spray aromával megfújtam őket a kosár megtöltése során. Szokatlan tapasztalat volt ez, hiszen ritka, hogy ennyire igényeljék a nagytestű pontyok az aromát. 

Megnyugtató volt az esti órákban vízparton lenni.

Bár újabb nagytestű ellenfél már nem késztetett küzdelemre, a kapitális ezüstkárászok mellett egy ponty azért érkezett este is. 

Mivel a horgászat nagyon mozgalmasan alakult, ezért úgy döntöttem, hogy nem vetek véget neki délután, hanem maradok egy kicsit „túlórázni”. Mióta az iBite termékek forgalomba kerültek, ez egyébként nem igényel részemről egy fejlámpán és némi melegebb ruhán kívül semmilyen egyéb felszerelést vagy előkészületet, hiszen a világító spicceknek hála a kapásérzékelés gyerekjáték a sötétben! Kitartásomat azonban ezúttal nem koronázta a várt siker, hiszen, ahogyan leszállt az este, a termetes, kiló körüli átlagsúlyú ezüstkárászok átvették az uralmat és rajtuk kívül mindössze egyetlen pontyot tudtam már csak fogni. Ebben persze az is közrejátszhatott, hogy elfogyott a spombba való munícióm, így etetni már nem tudtam késő délutántól kezdve. Mindettől függetlenül cseppet sem bántam meg, hogy egy kicsit tovább maradtam, hiszen nincs megnyugtatóbb, mint teliholdkor a tükörsima vízben gyönyörködve végiggondolni mindazokat a tapasztalatokat, amelyek legközelebb egy még eredményesebb horgászathoz segíthetnek majd! 

Szabó Bence

Képek: Molnár Zoltán