Beköszöntött a tavasz, felpezsdültek a vizek, eljött a harcsahorgászok várva várt idénye. A tavasz az egyik legeredményesebb időszak a harcsások számára, amikor megszűnnek a kemény fagyok és melegszenek a vizek, a harcsák kivermelnek és nekilátnak a táplálékkeresésnek, az intenzív táplálkozásnak.
Időnként visszahűlnek még a vizek és vissza-visszatérnek a vermelőkbe és környékükre, de amikor eljön az intenzívebb felmelegedés már csak néhány egyed marad ezek környékén. Idén már március közepén lehetett hallani szép fogásokról, mert adott területeken a víz hőmérséklete elérte a 8-9 Celsius fokot is. Az a harcsahorgász, aki veszi a fáradtságot és a fagyok beállta előtt megkeresi és feltérképezi ezeket a helyeket, kiváló fogási eredményeket érhet el a tavaszi hónapokban. Az adott területeket érdemes mindig szemmel tartani ebben az időszakban, mert a vermelés elhagyása akár egy- két nap alatt is lezajlódhat. A vermelő helyek meghorgászásának egyik fontos eszköze a csúszó úszós szerelék.
Természetesen nem csak tavasszal tudjuk használni, hanem az év bármely időszakában bevethető a módszer. Rengeteg előnye van a használatának, mint például a csali fixen tartása egy adott ponton, például akadó vagy bokorsor, törés előtt vagy éppen a vízoszlop teljes magasságának a meghorgászása. Könnyen dobható egy adott pontra vagy akár egy etetőhajóval is egyszerűen bejuttatható olyan horgászvizeken, ahol nincs csónakhasználat. Az úszónkat nem muszáj a vízszint magasságához pontosan beállítani, elegendő egy előke hossznyit feljebb állítani, a csúszó úszónktól ugyanis az úszónknak ebben az esetben csak az a szerepe, hogy a szerelékünket függőlegesen tartsa a víz alatt. Ennél a módszernél mindig kapásjelző karikát használunk, 15-20 gramm ólommal súlyozva, hogy zsinórunk ne tudjon belazulni, de a csúszó úszót ne döntse meg a víz alatt. Tökéletesen használható kishal vagy éppen puhatestű csalival is, de segédhorgot is rögzíthetünk az egyes horgunk alá. Az internetet böngészve többféle készséget találhatunk különböző méretekben, megoldásokkal. Akadnak köztük kiválóan elkészített darabok is.
Megvásárolhatjuk természetesen késztermékként is az Energofish, Koós termékcsaládjában vagy akár elkészíthetjük magunknak otthon. Egy jó csúszó úszó elkészítése, viszont elég időigényes feladat, ezért polcokra került egy úgynevezett "csináld magad " szett, amivel rengeteg időt spórolhatunk meg az elkészítésekor és mindenki saját maga elvárásainak megfelelően alakíthatja és készítheti el saját úszóját. A készlet természetesen megegyező a késztermékkel, a csomagolásban minden része megtalálható. Az elkészítéséről találhattok videót is a korábbi Energofish magazinokban, vagy Koós Ferenc filmjeiben. Most egy pár mondatban és képekkel illusztrálva is szeretnénk bemutatni segítségképpen az elkészítését. Sok szerszám nem szükséges hozzá, akár a vízparton is elkészíthető. Szükség van egy jó kétkomponensű ragasztóra, ami alkalmas a parafa rögzítésére, egy szikére vagy késre, ollóra és egy fogóra.
Első lépésként a vastag csőnek a két végét bevágjuk két oldalról, majd beletoljuk a vékony csőbe.
A kisméretű forgónkat megkötjük, majd átfűzzük a vezető csövön. Behúzzuk a hasítékig, a másik végén a hasítéknál pedig kihúzzuk a fonott zsinórunkat, majd megkötjük a nagyméretű forgónkat is.
Ügyeljünk rá, hogy minél rövidebbre kössük, így visszahúzás után a zsinór hossza megfelelő lesz, a forgók füle látszódjon csak ki a vezetőcsőből!
A nagyméretű forgónkat toljuk bele a függőleges parafába, majd ellenőrizzük le, hogy a reteszelő cső átmegy-e a forgó nagyméretű szemén. Ez nagyon fontos, mert ez rögzíti az előkénket! Ha tökéletesen átmegy, akkor visszahúzhatjuk és megkenhetjük ragasztóval. Betolás után a kinyomódó ragasztót szépen elterítjük a műanyag cső két végén a parafa tövénél.
Pár percet várunk, míg megszárad a ragasztónk, majd folytathatjuk a vízszintes parafa felragasztásával. Először a műanyag csöveket kenjük meg ragasztóval, a mennyiséggel ne spóroljunk! Nem baj, ha befolyik a nagyméretű forgónkhoz, mert annak csak tartó szerepe van a készségben. A parafáról se sajnáljuk a ragasztót a kellő erősség eléréséhez.
Egy fogóval megfogjuk a kisméretű forgót és a csöveket feltoljuk a függőleges parafáig, majd rátoljuk a vízszintes parafát is. A felesleges kinyomódó ragasztót ne töröljük le, hanem simítsuk el a két parafa találkozásánál.
A kisméretű forgónál a csövet addig ne zárjuk le, amíg a vékony merevítő üvegszálunkat be nem toltuk ütközésig. Ennek az üvegszálnak merevítő szerepe van az eltartó csőben.
Ezután a forgó belső felénél is használhatunk ragasztót, de ügyeljünk rá, hogy a külső szem ne ragadjon meg! A ragasztó megkötéséig fogassuk össze a műagyag csövet, hogy szépen feküdjön benne a forgó és ne álljon szét nagyon. Ezután rámelegíthetjük a zsugorcsövet. A végét szintén ragaszthatjuk.
Ezután már csak a merevítők ragasztása következik. Egy szikével hasítékokat készítünk a vízszintes parafánk két oldalán, ami átnyúlik a függőleges részbe is. A függőleges parafánk hátuljába is szintén elkészítjük a hasítékot, majd beragasztjuk a merevítőket.
Ha igazán erős csúszó úszót szeretnénk, a készséget még átcérnázhatjuk. Ehhez megfelelő akár maradék vékony fonott zsinór is. Cérnázást követően átkenjük az egészet ragasztóval, majd igény esetén akár lakkozhatjuk is.
Az előkéhez minden esetben vastag 100-120-as monofil zsinórt használunk. A megkötésekor ügyeljünk a hosszára, hogy a kishalunk ne tudja elérni a főzsinórt!
A csúszó úszóhoz legalább 100 grammos úszót használjunk és minimum 300 grammos rögzítő ólmot. Az úszó és ólom méretét növelhetjük, ha nagyobb csalihalat használunk.
A nagy ólom vízbe csapódásakor nem kell félni a nagy csobbanástól, mivel figyelemfelkeltő hatása is van a harcsáknál. A szerelék rögzítésekor vastag ütközőcérnákat használjunk és nagyméretű gyöngyöket vagy gumigolyó ütközőket, hogy dobásnál ne tudjon elcsúszni a beállított készségünk.
A cikk írásakor épp a KOÓS harcsatábor zajlik, ahol éjszaka egy csúszó úszós szerelék is bevetésre került. Három halat sikerült a csónakba emelni. Mindhárom halat a nadállyal csalizott szerelékkel sikerült megfogni. A nagyobbik egy 40 kg-os példány, elalvás miatt körülbelü 10 méterre beúszott a sás alá, ahonnét csak hosszas küzdelem után sikerült kihúzni.
A képen látható csúszó úszó már 5 éves és látszik rajta az elhasználódás, de még így is bírta a terhelést, pedig elég rendesen szétzilálták az akadók és a hal. Még egy ilyen sérült eszközről se kell lemondanunk, mert az említett cérnázással könnyen javítható és erősíthető és akár évekig használható marad!
Az elkészült eszközükkel eredményes horgászatot kívánunk!
Czimmermann Gábor
KOÓS CATFISH TEAM
Újra itt a kis folyók horgászainak böjti időszaka, ugyanis április 15-én megkezdődött a fejes domolykó fajlagos tilalmi ideje. Ilyenkor mindig visszatekintek a horgászatokra és egyfajta összefoglalót készítek (eddig csak fejben, most írásban is), hogy hogyan sikerült a szezon első fele. Nem kertelek, horgász pályafutásom egyik legrosszabb időszaka volt ez halfogás szempontjából, aminek lehetséges okait próbálom fejtegetni ebben az írásban. De ne aggódj Kedves...
Idei katlovi pontyos túránk dátuma az esztendő legcsapadékosabb hetére esett. Ez a szeptemberi hét tényleg a monszunról, és szerencsére azért a pontyokról is szólt, bár ez utóbbiról nem voltunk teljesen meggyőződve, amikor a végig zuhogó esőben, szinte télies sötétséget idéző vastag felhőtakaró alatt utazva falta fel kis csapatunk a Prága felé vezető 500 kilométert. Négy fős társaságunk a katlovi pontyparadicsom egyes számú állását...
A Carp Expert eddigi kiváló ár-érték aránnyal kínált Uni Match botját már éppen elegen használthatták a megelégedett pontyhorgászok, így eljött az ideje, hogy a boltok polcain valami újra leljenek a kíváncsi szemek. A MAX széria szortimentje kiszélesedett, egyúttal megszületett a MAX 2 Match bot, mely a jól ismert és összetéveszthetetlen köntöst öltötte magára. Mivel az eddig - a kínálatból kikerült - Uni Match botot használva próbálhattam ki a...
Március elején téli alacsony vízállásban, majd a hónap végén már áradó vízben kellett keresni, megfogni a tiszai harcsákat. A kisvizes peca nagyon nem volt egyszerű, így nagyon örültem, hogy az áradó Tisza, mint annyiszor már, a segítségemre sietett. A tavaszi, zavarosodó, melegedő, áradó víz kimozdítja téli tartózkodó helyeikről a halakat, így a harcsákat is, éppen ezért, ha szorgalmasan keresgélünk, előbb-utóbb összefutunk velük. A...
A hideg vízi pontyhorgászat során figyelembe kell vennünk azt az el nem hanyagolható tényt, hogy a pontyok aktivitása az ősz elejéhez képest jelentősen csökkent. A horgászatunk sikeressége a megfelelő technika és a csali használatán múlik! Hűlő, 12 foknál alacsonyabb vizeken is előszeretettel alkalmazom a PVA módszer előnyeit, ott, ahol dobótávon belül számíthatok a pontyok kapásaira. Novemberi horgászatom helyszínéül a...
A február végi fagyok miatt eléggé beszűkültek a pergetési lehetőségeim, ugyanis a csukázás ki volt zárva, a közelgő süllőtilalom miatt már a tüskéshátúakat nem akartam zavarni, illetve a domolykózáshoz jócskán visszahűlt a víz. Ekkor érkezett "mentőövként" Szepka barátom és csapattársam meghívása, hogy menjek el vele pergetni a nagycsécsi tóra, ahol igazán különleges élményben lehet részem, ugyanis pisztrángra fogunk horgászni. Ki tudna egy...