Ha valaki megnézi a wikipédián a cseburashka történetét, rögtön az elején ebbe fut bele: Külsőleg így néz ki: egy közel a feje méretével azonos fülekkel rendelkező, barna plüss szőrmés, hatalmas szemű lény, aki a hátsó két tappancsán jár. A bábfilmekből ismert figura. akkor mi is a Cseburashka?
Természetesen a mesefigura révén vált híressé a cseburashka, a horgászathoz egyre elterjedtebb nevét a mesefigura fejéről kapta, ugyanis az első horgászatra gyártott cseburshkák, ránézésre nagyon hasonlóak voltak annak formájához.
.jpg)
A két cseburashka egy képen.
Természetesen minket elsősorban a horgászatra szánt verzió érdekel, pont 10 éve került az első a kezembe, amikor Szaratovban készültünk a pergető világbajnokságra. Sajnos akkoriban még tiltva volt, hogy az ólomsúly külön legyen a horogtól, így plasztik csali felkínálásához kizárólag a hagyományos Jig horog jöhetett szóba, aztán nálam egy picit feledésbe merült, de mint lehetőség ott lebegett a szemem előtt. Szerencsére sikerült hozzájutnom Magyarországon és a cseburashka kezdett fejlődni, ami már kevésbé hasonlított névadójához, a horgászat szempontjából azonban egyre tökéletesebb lett.
Belekerült egy speciális huzal, amit az ólomfejből kihúzhattunk, így nem volt macera felrakni a horgot, addig ugyanis kulcskarikával kellett ezt megoldani. Aztán mivel elejében ez központos volt a csali megtudott peregni a tengelye körül, ami több szempontból is problémás volt, az ólomfejbe a huzal félretolódott, plusz a huzal formája is változott így már nem volt probléma a Cseburashka vezetése, és a csali csere sem volt annyira macerás.
Nézzük hogyan is működik ez a huzal:
Egy modern cseburashka ami már áramvonalas is. alaphelyzetben látszik a két fül, a baloldali fül azonban eleve nagyobb és fölfelé áll, ide kerül a horog.
A baloldali, vagyis a nagyobb fül felé tudjuk csúsztatni a fület az ólomfejből.
A szerelési sor így néz ki.
A horog fülét belehúzzuk a huzalba.
A horog úgy áll helyesen, ha belehúzva a huzalba annak nagyobbfülében felfelé áll a horog hegye, ahogyan a képen is látjuk. Ezután visszarakjuk a huzalt a fejbe.
Jöhet rá a plasztik, és mehet a főzsinór végére.
Természetesen a süllők imádják az akadót, amit ezzel a módszerrel meg tudunk horgászni.
Íme az eredmény.
Nagyon fontos a komponensek megfelelő kiválasztása, nem véletlenül használom és ajánlom nyugodt szívvel az L&K Fish head cseburashkát, ugyanis ezzel szerelt végszerelék könnyebben vezethető a sűrű akadóban, illetve biztosabban talpra áll a csalink, ami a floating plasztik használata esetén fontos lehet. Az offsett horog kiválasztása is egy sarkalatos pont, ugyanis jó ha vékony és könnyű horgot használunk a feladatra, erre pedig kevés megfelelő horgot találunk a mai piacon, szerencsére van kiváló megoldás, mégpedig a Japán belpiacra gyártott de nálunk is kapható Maruto ODZ ofszett horgok amelyek eddig nem hagytak cserben egyszer sem. Nem törik nem hajlik, kiválóan akad és a horogszakáll is minimális. Az utóbbi azért fontos, mert így könnyebben megtudjuk akasztani a halat, de nem ütünk túl nagy sebet vele.
Ezzel az összeállítással, bátran horgászhatunk a legnagyobb süllőkre vagy akár harcsákra is.
Íme az említett összeállítás.
A Fish Head cheburashka az egészen kis mérettől kapható, így akár álló, vagy folyóvízre is kiváló.
Az eredmény.
ű
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...