Igen, a garda egy látott hal. Még lesz olyan, hogy horgászom rá, de ezúttal egy hasonlóan a kuriózum kategóriát erősítő fajról lesz szó. A feketesügérről.


A kavicsbánya tavakba előszeretettel telepítették régen is, és telepítik a mai napig sok helyen a feketesügereket. Törpeharcsa pusztítóként számítanak rájuk, és a tapasztalat azt mutatja, hogy beválik, hiszen egyre fogynak a kis bajszosok azokban a vizekben, ahol nagyobb számú pisztrángsügér (más néven) populáció él. Adalék ehhez, hogy a Szepetneki-víztározóban, ahová ugyancsak e szándékkal telepítettek a rablókból, a helyiek látni vélték, hogy a kis törpék közé berabolt a feketesügér, igaz csukát is láttak garázdálkodni ugyanott. Sajnos én még soha nem láttam sügér hajtotta törpefelhőt, betudhatóan annak, hogy a megfigyelések szerint ez a magatartás egy rendkívül rövid, pár hétig tartó időszakra korlátozódik. Dr. Váradi Laci – a Szent István Egyetem tanára – hazai szaktekintély a halas, kiváltképp törpe és ezüstkárász témákban. Tőle tudom, hogy addig érdeklik a feketéket a törpék, amíg azokon a hát és a mellúszók tüskés sugara meg nem erősödik. Utána már meggondolják a nagyszájúak, hogy behörpöljék-e a szúrós törpicsekeket.

Elvileg amúgy ismernie kell egymást a két halfajnak, mivel mindkettő Észak-Amerikából behozott, a hazai vizekben idegen faj. Ezért nevezhető korrekt módon a törpeharcsa egyetlen természetes ellenségének a feketesügér.


Sóderbánya tópart

A bányató sima, átlátszó vize, és a sügér – nevéből eredően – feketesége két olyan jellemző, ami miatt nem lehet nem észrevenni ezeket a ragadozókat szélcsendes időben. Főként, ha a víz felső rétegében tartózkodnak. Csoportosan. És még rabolnak is.

Más kérdés, hogy az általában látott halak is lehetnek láthatatlanok. Kapásból ott vannak a nagy, inkább kapitális méretű állatok, amik ritkán mutatják magukat, óvatosabbak. Nagyobb csoportokba nem szívesen verődnek, és ha tehetik, távolabb mozognak a parttól. Szerencse kell, hogy megpillantsa őket az ember egy nagyobb tavon.


Törpillák minirajban – a kis harcsák mozgása és a műféreg farkának lifegése félelmetesen hasonló

De a kicsik is eltűnhetnek a szem elől, ha kicsit rosszabbak a fényviszonyok, hullámos a vízfelszín, vagy ha lejjebb húzódnak a fenék közelébe. Sötét hátuk és világosabb oldaluk a finom iszappal borított mederben észrevehetetlenné teszi őket, amikor mozdulatlanok maradnak. Egyszer láttam két gyanús foltot a mélyben – éppen csak kivehető módon. Alakjuk okán amolyan vízbehajított, beiszapolódott üvegekre gondoltam elsőre, de úgy sejtettem, inkább reméltem, hogy a baloldali talán hal lesz. Próbáltam elhúzni mellette a csalit, a másik folt felől, mire ez a jobb oldali üveg sértődötten odébb úszott, kiszemelt halam meg bután trónolt tovább a puha aljzatban.

S noha olyan is van, hogy egyáltalán, még ennyire sem vehetjük észre a feketéket, a jellemző mégis az, hogy fényes nappal nagyon is jól látjuk a halat, a csalit, és láthatjuk a kapást is, ha ők is úgy akarják.


A bányatavak, pontosabban a régi, vagy egykori bányatavak többsége, ma már rekreációs terület, partján nyaralókkal, ill. lakóházakkal. Szabadstrandolásra alkalmas partszakaszai miatt nem nevezhetők horgásztónak. Akad, amelyik kevésbé civilizált, akad amelyiken újrakezdték a bányászatot, de abban megegyeznek, hogy partjukat több helyen annyira visszahódították a növények, amennyire az emberek engedték azt. Bokorfüzesek, fák, és nád, sás mindenfelé megtalálható, csendesebb sekélyebb öbleikben pedig állóvízi növények képviseltetik magukat, köztük is az igazán fotogén tündérrózsa, meg a vízitök, melyeket egységesen csak „tökleveles”-ként aposztrofál a horgásznyelv. Kell-e mondani, remek búvóhelyek egy ennyire nyitott pályán, mint a sóderbánya tó. Békéshal, ragadozó, egyaránt befészkeli magát a záródó levelek alá.


Másik jellegzetességük ezeknek a tavaknak, hogy medrük tök egyenetlen. De nem kicsit, nagyon. Púpok és zátonyok, kis szigetek emelkednek a mélységből, ami akár 10 méter is lehet, vagy még több. Ezeket a sekélyes rézsűket is rendszeresen látogatják a halak. Nagyok, kicsik, békések, ragadozók, és így a feketesügerek is.

Esetünkben ezek csak azért érdekesek, mert ha van csónak, akkor az ilyen, partról elérhetetlen tórészek is meghorgászhatók.


Ha nincs csónak, csak parti pecára korlátozódik a mandátum, akkor vízzel főzünk, de végeredmény ettől még lehet finom!

Egyik nap Csákó Gáborral, az ultralightspin koronázatlan királyával pergethettem feketére. Mutatott pár trükköt, hogy ő gumigilisztával hogyan nyomja, aztán már fogtuk is az első halakat.


Az ilyen látott halakra való horgászat a pergetésnek egy speciális, általam csak buzizós-pergetésnek titulált változata. A némileg pejoratív szó itt arra utalna, hogy a túlságosan részletekbe merülő, az akció minden pillanatát kiélő, élvezetes módszer – bár izgalmai, szépségei vannak – mégiscsak ambivalens érzéseket kelt egy hagyományos horgászban, s tőlem kicsit távol álló. Akvárium effektus. Ennek ellenére azt mondanám, hogy néha jó az ilyen is.


A nagyszájút nem trendizésből kell az alsó ajkánál megragadni. Ez a biztos fogás halnak is, horgásznak is. (a plasztikféreg gyakran felcsúszik a damilon)

Látott halra máskor is horgászunk (vizet toló balin, hínár közt kiszúrt csuka pl.), a kapást is látjuk néha (a balinok métereken keresztül hajtják ütik verik a csalit, a csukák néha a lábunk előtt rontanak rá a villantóra), ezzel együtt a horgászat nem az ilyen akciókról szól. A „fekák”, ahogy Gábor barátom nevezi őket, viszont jószerével szinte kizárólag így foghatók a bányatavakon. Minden a szemünk előtt zajlik, semmi intimitás, semmi titok. Az aktus lekövethető.

Úszik pár sügér a part előtt. Észrevétlen szeretnék maradni, merthogy ez cserkésző horgászat még mindig, minden átlátszóság ellenére, tehát vagy osonok lefelé, vagy messziről túldobok rajtuk, és a csalit feléjük táncoltatom. Megtartom, süllyesztem, vonagoltatom. Erre két reakció lehetséges:


Egy: észreveszik, kíváncsian megnézik, és az egyik elszánja rá magát, hogy bekapja. Ha bekapta – és látom, hogy bekapta, hiszen látom az egész jelenetet –, akkor azt is láthatom, hogy a műcsalit horgostól kapta-e be. Ha horgostól, akkor nagyerővel bevághatok, és megfoghatom a sügeret, aztán engedhetem vissza.


Kettő: az iménti esetet átélt halakkal van dolgunk, így azok gondolkoás nélkül, undorral továbbúsznak, messze elkerülve a műférget. Mi pedig nézzük őket tovább, mert még sokáig láthatók maradnak, sőt vissza is fordulnak, és újra elúsznak a csali mellett.

A látvány ellenére a feketézésben megvan minden lépés, ami a horgászatot horgászattá teszi az én fogalmaim szerint. Felkutatás-halkeresés, tudatos csalizás, dobás-meghorgászás, ideális csali felkínálás, kapás észlelése, bevágás, fárasztás.

Csak itt minden a szemünk előtt zajlik. A halakat messziről megpillanthatjuk (akár a parttól távolabb is); az ideális csalit, pl. műgilisztát erősítjük a zsinór végére, amit pontos dobással juttatunk a halak közelébe, lehetőleg nem rájuk, nem mögéjük. A megfelelő technikával vezetjük, mozgatjuk a plasztikférget, amit aztán a sügér a szemünk láttára bekap, ez a kapás, ugye. Mi bevágunk, és ha jól akad és nem enged a horog, akkor ügyes fárasztással parthoz vezethetjük a feketesügeret.

Tízből kilenc halat fog így az ember. Azt az egyet, meg úgy, hogy eldobja messzire a csalit, húzza, libegteti, és egyszercsak elindul a zsinór. Itt ez a kapás. Innentől minden a már szokásos módon zajlik.


A látott halas ragadozó-cserkelések (ejtegetés az úszkáló domik közé, vagy épp a fekázásnak ez a fent leírt változata) kicsit többet mutatnak nekünk a horgászatból. Látjuk azt, hogy ha épp nincs kapásunk, akkor is lehet hal – akár nagyobb is – a horog közelében, vagy lemaradhat egy megakasztott jószág akár az akasztás pillanatában, annak ellenére, hogy teli szájjal hörpölte be a csalit.


Kimarad egy kis misztérium, egy kis titkolódzás a történetből. De ezzel együtt szódával elmegy. Akinek ez bejön, keressen fel egy régi feketés kavicsbánya tavat. A többi már csak a polárszemüvegen múlik.