Megjelent: 2008. augusztus 26. | Forrás: Murányi Antal | Írások A nyári csukázásról mindenki langyosan nyilatkozik - van, ahol egymást ölik a csukák egy vízbe dobott műcsaliért, máshol pedig alig lehet egy-két darabot kiimádkozni a növények közül. Nem tudtam rájönni az okára, de én rendszerint az utóbbi vizekre keveredek… Persze igyekszem helyt állni.

Ha ember egészen a Deltáig megy, akkor is legfennebb az elzárt csatornákon élheti ki a csukák iránti rajongását - kis vizek ezek, sok növénnyel, töklevelessel, meg fekete vízzel. Elsőre feltűnő, hogy mindenféle hal jól érzi magát ezekben az elfeledett vizekben: búvóhely van bőven, táplálék rengeteg, míg motorcsónakok és horgászok egyáltalán nincsenek. Ha valamelyik életemben hal leszek, én is egy ilyen csatornában élnék szívesen!


Használható csukás víz nyáron

Mint minden ismeretlen vízen, itt is könnyűpergetéssel indítottam, és innen kívántam továbblépni a nagyobb halak felé… Ennek megfelelően, a MINNOW család hét centis darabjai szállhattak vízre elsőként, és hoztak néhány sügért. A masszív növényzet viszont olyan komoly problémát jelentett számukra, amivel csak ideig-óráig tudtak megbirkózni. Viszont ha olykor sikerült beúsztatni egy-egy tisztásra, már csukák is beszálltak a játékba.


Az első tarka ragadozóm majdnem a lábam előtt kavart rá a wobblerre - sokáig kísérhette gyanakvóan, ennek megfelelően nem is akadt jó… Csak egy lemaradó rángatózást éreztem, aztán a feldúlt növényzet maradt utána. Huh, ez tényleg izgalmas volt! - szedtem össze az otthagyott wobblert, és ezúttal igyekeztem kitartónak látszani: betegre szántottam a vizet.

Csuka ezt nem sokra értékelte, mert nem méltatott több kapásra, így hát arrébb kellett állnom pár métert. Szerencsére egy vadiúj csuka naivan leszívta a MINNOW-t, megtörve ezzel a jeget - ettől kezdve sűrűsödtek a csukatámadások, mintha csak erre a megbeszélt jelre vártak volna. Furcsa népek ezek!


Megérkezett!


Mások cigis- vagy gyufásdobozt helyeznek halaik mellé viszonyítási alapul, nekem csak a sáros tornacipő volt kéznél… Így legalább teljesebb a Delta-fíling :)

Magam elé vettem műcsalis dobozomat, és próbálgatni kezdtem az ide illő darabokat. Nem okozott nagy meglepetést, hogy a kilenc centis PIKE ismét kiemelkedett az átlagból: darabszámban még a régi csukafogó támolygómat is felülmúlta - ez pedig már megsüvegelendő teljesítmény! Megfigyelhető volt egyébként, hogy a PIKE inkább a kiló alatti csukákat bosszantja fel, egyelőre tehát megválaszolatlan kérdés marad, hogy egy nagyobb méretű PIKE nagyobb csukákat hozott volna? Legközelebb…



A PIKE wobblert ettől kezdve a noname réztámolygómmal felváltva használtam. A PIKE több csukát, a villantó pedig nagyobbakat hozott - mondhatnám azt is, hogy fej-fej mellett haladtak, nehéz lett volna döntenem, hogy melyik mellett maradjak. Ezeken a növényes vizeken mellesleg az is a támolygó mellett szól, hogy az egy darab hármashorga kevesebb növényt fog, és könnyebben le is takarítható.


A konkurenciának nincs kegyelem!

Ahol ennyire akadályos a pálya, ráadásul rövideket kell dobni, nem átallok nagyon vastag, minimum 0,20-as fonottat használni, de gyakran nyomtam már 0,30-as fonottal is… A sárga SUFIX PERFORMANCE BRAID amilyen sérülékeny a kövekkel szemben, éppen olyan jól viseli a nádat meg csutakot, a lágyabb növényt pedig csak úgy nyesi, mint a beretva. Igaz, hamar koszos lesz, de ez semmiben sem csökkenti a fogási esélyeinket.


Ha tiszta a terep, partról kényelmesebben át tudjuk fésülni a helyet

A GOLDSTAR kapcsos acélelőke nagyszerűen megfelel minden követelménynek, amit a fémelőkékkel szemben támaszthatunk: a rajta lévő forgó jól pörög, és megbízható, a kapocs pedig nagyméretű és erős. Igyekeztem a vastagabb méretek közül választani, ez jobban kivédi a műcsali visszaakadását is, ugyanakkor gyűrődés is nehezebben keletkezik rajta.


Amint megakadt, rögtön bele is szaladt a növénybe. Azzal együtt vonszoltam parthoz

A nyári csuka ugyanott van, ahol az őszi: a kishalak körül. Megtalálni tehát nem nehéz. A stratégiákat illetően ma is vitázunk barátaimmal… Ők szeretnek közel menni, és rövid dobásokkal letapogatni a környéket - ahogy ők mondják: lyukra kell dobni! Én viszont inkább a hosszú, általános dobásokat szeretem: minél kevesebb dobásból minél hosszabb ideig vezetni a műcsalit. Úgy gondolom, hogy az óvatosabb csukák is némileg bátrabban kapnak, ha távolabb álunk tőlük.

Másrészt, ha hosszabb területen vezetjük át a műcsalinkat, előfordul, hogy több csuka vadászterületén is áthúzzuk. Ez nem csak több kapás esélyével kecsegtet, de ha több csuka is megpróbálja követni a műcsalinkat, minden valószínűség szerint a legnagyobb fog végül támadni, a kisebbek pedig kiszorulnak a játékból.


Jól megnéztük egymást…


Néha a kisebbik csuka győz

Szemem láttára fordult elő, hogy egy hosszabb bevontatás végén kisméretű csuka hajtott végre elsietett támadást, és amint rárabolt a villantómra, rögtön tarkón ragadta őt egy nagyobb csuka… Alig hittem a szememnek, egyszerre két csuka volt a horgomon! Végül a nagyobbik "leszállt" a horogról, sőt a kicsi is lerázta magát. Ott maradtam csupasz villantóval…

Valószínűnek tartom, hogy a kiscsuka nem vette észre, hogy egy nagyobb is követi a villantót, és "volt pofája" elorozni a fényes falatot. Hát ezért megbüntették… Hja, így mennek a dolgok odalent.


Mindenütt apró csukák "őrködtek" a vízszélben

Ettől függetlenül, barátaim továbbra is kitartanak a rövid dobások mellett, mint ahogy én is a hosszú dobásaim mellett, és mivel mindannyian ugyanolyan eredménnyel zártuk csukás pergető horgászatunkat, egyelőre nem sikerült eldönteni, hogy melyik módszer a helyesebb. Talán egyszerűen helyszínfüggő is, hogy mikor melyik stratégiát alkalmazzuk - pl. ha nincs sok hely, nyilván kénytelenek leszünk "lyukra dobni". Végső soron csak annyi a cél, hogy kapásunk legyen…