A képlet egyszerû volt, elméletben: csukát akartam fogni az új botokkal, csukát „de nem mindegy mekkorát”, méretest, ami méltó ellenfele lehet egy 80 cm-es nagyon finom megmunkálású, de ugyanakkor gerinces pálcának, mely az Energoteam nevéhez fûzõdik és Ice Pike névre hallgat….

Amikor elvállaltam a magam elé állított feladatot, tudtam, hogy nem lesz könnyû dolgom.
Az egész már ott kezdett sántítani, hogy az õsszel fogott csalihalak (nem akarok mentegetõzni) az én hibámból belefagytak a tároló edénybe. Odalett minden, és csalihal nélkül bizony… Tudják mi a következõ lépés, csalihalat kell fogni, elegendõt 2-3 alkalmi csukahorgászatra, hogy ne mindig a kishalak megfogásával töltsük el a drága idõnket.


Az egyetle,n aki túlélte a katasztrófát…

Mielõtt tennénk is valamit a siker érdekében jó, ha tisztán látunk néhány dolgot.
Nagy csukát fogni! Az nem egy mindennapos dolog, mint ahogy a különbözõ horgászmûsorok levetítik: kimegy a koma a jégre, beteszi a kishalas szerelékét, aztán mire jönne a reklám már meg is van a hármas csukája a vacsorához. Aki jár, az tudja, hogy nem egészen így mûködik, legalábbis az esetek többségében nem. Abban a bizonyos mûsorban a több napos forgatás vagy a jégen töltött óráknak csak a vágott csattanóját látjuk, és ebbõl eldöntjük, hogy holnap ezt mi is végigcsináljuk…és általában ennek mi a vége, be kell érnünk néhány bugylival, aminek a korábban látottak alapján sajnos csak kevesen tudnak örülni….
Tehát a „nagy csukát” jó, ha idézõjelbe teszi az ember, így nem fog csalódni.
Eddig úgy, ahogy sínen vagyunk egy-két idegtépõ meg hidegtépõ délután és összejött a párdarab vörösszárnyú, meg küsz, amivel már érdemes a csukák után nézni.
Vagy mégsem? Hát nem, hisz ketten vagyunk a családban akik, efféle dolgokkal töltjük az olykor nem is annyira szabad idõnket.


Tökéletes csalihal…nálunk az „öregek” azt tartják, hogy a vörösszárnyú a kedvenc tápláléka a csukának – most, hogy megnézem, lehet benne valami.

Egy újabb délután, hogy a fater se panaszkodjon, és neki is jusson néhány az aprajából, aztán ahogy írván van a nagykönyvben, összekészítjük a csukás szerkókat.
Néhány régebbi, de a célnak tökéletesen megfelelõ orsó, 0,25-ös fõzsinórral, viszonylag kis 6 grammos úszók, hogy minél érzékenyebb legyen az összeállítás, és kettes horgok hogy kíméljük az amúgy ilyenkor sokkal óvatosabb krokodilpofájút. Ja és persze a lényeg az új horgászbot, aminek testén az Ice Pike feliratot olvashatjuk, de azt hiszem ezt már a fentiekben említettem. Minden kész már csak a lékfúrót kell megélezni, hogy jobban harapja az eddig már vastagra hízott jeget, aztán irány a kis holtág…


Reggel nyolc, baljós elõrejelzés a helyi rádióban, -13 fokot mondanak, ami lehet akár -17-18 is. Nem bízom én már ezekben a számokban. Gondolkodom, mit tegyek… mérlegelem a pozitív és negatív információkat, hogy eldönthessem, kimenjek a jégre vagy ne. Az idõ nem nekem kedvez, de a holdállás szerint jó fogásra lehet számítani, így a mérleg a horgászat felé billent, hisz erre készülök már jó néhány napja, majd ha megfázom, hazajövök.
Amúgy meg rajtam van az Energoteam Thermóruha, ami már -20-ban is tudott megfelelõ meleget tartani a zipzár alatt…
Déli 11 körül értem ki a jégre. Sehol egy árva lélek az-az érzésem volt, hogy egyedül vagyok a világban, na meg az engem körülvevõ köd.


Elég rideg látvány… Az érzés ugyanaz mintha az ember egyedül lenne a világban.

Egy honvágyhoz hasonló érzés kerített hatalmába, amelyet a félelmetes csend fokozott. Ezt a csendet csak a lékfúró hangja törte meg néhány pillanatra aztán visszaállt minden a helyére…
Elõkerestem az egyetlen kárászt a csalihalas kannából, ami túlélte a fent említett katasztrófát, óvatosan horogra tûztem, aztán beengedtem a közel másfél méteres szereléket és felvettem a környezet diktálta hangulatot – csendben vártam a kapásra.


Az egyedüli kárász is horogra került.


Kapás elõtti pillanatok… mindjárt merül az úszó.

Közel két órát kellett elviselnem a semmittevést, amikor az úszó gyanúsan kiemelkedett a lékbõl majd lassan merülni kezdett. Azonnal tudatosult bennem, hogy csuka van a jég alatt… hagytam neki egy kis idõt, míg beélesítettem a fotómasinát majd, határozott mozdulattal belõttem neki. Megvan!
Ellenállásából következtetve, tudtam, hogy nem az a csuka, amely a horgászmûsorokban szerepel, talán a fia lehet „de a kis csuka is csuka fõleg télen” idézve Tóni barátom szavait. És igaza van, hisz egy ilyen hideg téli napon ez a kis csuka is feltudja melegíteni az embert és tud némi adrenalint pumpálni a vérébe…fõleg ha fotózás közben meglépik.
De sebaj hisz úgyis a szabadság lett volna a sorsa, így legalább megszabadított egy plusz beavatkozástól, ami nem biztos, hogy kellemes lett volna a számára…


Nem adja könnyen magát


Értetlenül bújik elõ a lékbõl, fogalma sincs, mi történik vele.

Látszólag a horog biztosan ül a szájában, de nem így volt, hisz néhány fotó után mielõtt jégre került volna, kirázta magából a horgot.
Hát igen a fotózás kedvéért kell vállalni ezt a kockázatot.

Ez a három óra éppen elég is volt a közel -20-ban, a lék is szinte azonnal újrafagyott, ahogy kitakarítottam, így lassan a szedelõzködésen kezdtem gondolkodni, meg azon a mondaton, amit barátomtól halottam és újra idézek.
„A kis csuka is csuka, fõleg télen” Ezt jó megjegyezni!