Megjelent: 2007. november 26. | Forrás: Murányi Antal | Írások
A nagy hal megeszi a kishalat… – ezt az ősigazságot talán az üzletemberek csépelték el leginkább, de én nem kívánok ennyire elrugaszkodni, sõt inkább visszaterelném ezt a témát az eredeti környezetébe, hiszen az őszi csukázások során számtalan lehetőségünk nyílik ezen elmélkedni. Mert a csuka tényleg minden kishalat megeszik! Beleértve saját kis utódait is.
Nem kell nagyon figyelmesen átnézni a Salmo wobblerkínálatát, hogy rögtön szembetűnjön a különböző modellek soraiban fel-felbukkanó csuka-mintás műcsali. Ennyire vérengzõ kannibál lenne a csuka, hogy már önmagával is jól fogható?
Egy marék csukáért…
Nos, a csukás vizekrõl érkező beszámolók szerint, a kiscsuka-modellek olykor minden más műcsalit megelőznek – sőt, vannak olyan időszakok is, amikor kizárólag kiscsukával sikerül csukát fognunk! Van, akit egyáltalán nem érdekel, hogy mi lehet e mögött… De gyanítom, hogy jó néhány sporttársunk elgondolkodott már azon, hogy miért választaná inkább saját fajtársát eledelül a csuka, szemben több más kishallal. Korábban én is csak megközelítőleges válaszokat tudtam adni magamnak, amíg el nem kezdtem kutakodni a csuka-pisztráng párhuzam mentén, hiszen a pettyes kedvenceim is hasonlóan kannibálkodnak, és jól foghatóak az önmagukról mintázott műcsalikkal.
Utolsó igazítás, és máris repül a kiscsuka!
Minden ott kezdődött, hogy pisztrángot szerettem volna tartani az otthoni akváriumomban… Nem volt nagy ügy, elmentem a legközelebbi tenyészdébe, és pár szép szóért kaptam egy maroknyi kispisztrángot, amit aztán műanyag zsákban szállítottam az előre berendezett akváriumba. A korábbi félelmekkel ellentétben mindegyik pisztráng túlélte az utat, és az akváriumot is hamar elkezdték birtokba venni. És itt kezdődtek a bajok… Hiszen ezek a tulajdonképpeni ragadozók egyáltalán nem akartak társas lényként viselkedni. A legerősebbek rögtön elfoglalták a jobb pontokat, és érkezésük után alig pár órával már agyba-főbe verték azt, aki bemerészkedett a területükre.
Olyan heves harcok dúltak, hogy két nap alatt kicibálták az ültetett növények nagy részét… Hát nem tehettem mást, minthogy a domináns egyedeket „eltávolítottam" az áhított béke érdekében. Hiába minden, alig pár perc múltán újabb pisztrángok álltak be az eltávolítottak helyére, és ugyanolyan agresszíven viselkedtek – konokul őrizték a kijelölt területüket, még akkor sem voltak hajlandóak odébbállni, ha kézzel nyúlkáltam az akváriumban, hogy visszagyömöszöljem a növényeket! (Itt eszembe jutnak a lábam alól megriadó pisztrángok, vagy az utolsó percben megugró csuka, amely képes az utolsó méteren is bevárni a gázoló horgászt… Hát ezért! Mert a végsőkig őrzi a leshelyét.)
Nos, ez megadta a választ arra, hogy miért támadja meg a pisztráng a területére „betévedő" pisztráng-mintás wobblert… És ugyanígy nem az éhség vezérli a fajtársára támadó csukát sem – csupán elzavarni, „megsemmisíteni" akarja az érkező konkurenciát, és mivel ezt a szájával teszi, hát ennél fogva akad horogra. A horgászok többsége pedig igen tévesen rögtön arra gondol, hogy nicsak, megkívánta saját fajtársát!
Pedig ezek az állatok sokszor olyan műcsalit támadnak meg, amely csak hajszálnyival kisebb náluk!
Érdemes megfigyelni a műcsali és támadó közti méretbeli arányt!
Úgy tűnik a Salmo cég nagyon jó érzékkel állt rá a ragadozók eme területféltési ösztönére, hiszen a kisebb PIKE modellektől kezdve a gigantikus JACK vagy TURBO JACK modellekig igen bőséges kínálattal állt elő, és nem véletlen, hogy manapság a jó csuka-utánzatokat mindenki a Salmók közt keresi.
Hogy mire jó például a 18 centis JACK? Hát a fent leírtak ismeretében, ne lepődjünk meg, ha egy alig kilós csuka is ráveti magát! És hogy egy ilyen nagy méretű műcsalinak is van létjogosultsága vizeinken, ezt a JACK Tisza-tavi vagy Duna-deltai sikerei bizonyítják!
Hosszú bot és nagy orsó – bármilyen trend jöhet, én legszívesebben ezzel vezetek minden wobblert, a kis PIKE-okat pláne!
A kisebb PIKE-okkal pedig szinte bármilyen vízen sikerül felbosszantani a csukákat – nem csoda, ha ezekkel főleg akkor fognak a horgászok, ha a csuka éppen semmire nem megy, azaz úgy általában nem táplálkozik. És a javaslatom is ilyen esetekre vonatkozik leginkább: ha tudjuk, hogy ott a hal, de semmire nem mozdul rá, akkor vezessünk be a területére egy kisebb csuka-utánzatot… És komoly meglepetésben lesz részünk!
A 9 centis PE9-F még a közepes wobblerek közé sorolható. Rendszerint fémelőke nélkül kötöm fel. Kockázatos, tudom, de így sokkal jobban mozog.
A 9 centis PIKE-okból mindig tartok a dobozomban. Ha olyan helyen járok, ahol a csukák kisebb átlagméretűek, és finomabb bottal is boldogulok, a Salmo eme legkisebb csukája még kényelmesen vezethető. Nem utolsó sorban pedig különösen szépre is sikeredett ez a wobbler, úgyhogy egyfajta kabala is már! Egyszóval, ha valaki még csak tapogatózik a csukamintás wobblerek között, elsőként a PIKE kisebbjeiből válasszon bizalommal – biztosan nem lesz haszontalan darabja a műcsalis kollekciónak!
Nagyobb csukák közt viszont a legvastagabb acélelõkétõl sem riadok vissza – lám, ez a ragadozó is
torokra vette a kis PIKE-ot!
Visszamehet. Egy jó horgász mindent megbocsát…
A Salmós kitérő után még egy kicsit etologizálnék… Ugyanis már a harcsahorgászok is kőbe vésték, hogy a fészkét õrző harcsa akkor is felbosszantható a közelébe juttatott sügér- vagy naphal-csalival, ha az éppen nincs étvágyánál. Nyilván, két ikrafaló kisragadozóról van szó, amelytõl a harcsa igyekszik „megtakarítani" a fészek környékét.
Ugyanígy próbálja a csuka is távol tartani területétõl a más fajtájú ragadozókat, hiszen azok mindenképp konkurenciának számítanak (mellesleg a nagyobb sügérek is ugyanígy irtják a közelükbe merészkedő kiscsukát). Egy Duna-delta méretű horgászvízen nagyon jól megfigyelhető, hogy csak nagyon ritkán lehet sügért is meg csukát is fogni ugyanarról a helyről – általában vagy jó csukás helyek vannak, vagy jó sügeres helyek.
Ennek a kiscsukának a mérete körülbelül megegyezik a Salmo JACK méretével. Érdemes megfigyelni a csukán ejtett mély sebet… Elképzelhetjük, hogy miben lehet része nap mint nap!
És ezzel már rá is terelhetném a szót a sügérmintás wobblerek csukahorgászatban elért sikereire – hiszen itt is hasonló okokkal állnánk szemben: a sügérmintás wobblert sem feltétlenül táplálkozási szándékkal támadja meg a csuka. Ráadásul mindig úgy tudtuk, hogy a csuka általában ódzkodik a szúrós falatnak számító sügértől, de hogy mégis megtámadja, én csak a fent vázolt okokra tudom visszavezetni.
Egyébként drukkolok, hogy a gyártók további műcsali modellekkel próbálják meglovagolni a ragadozóhalak párharcát, hogy ebből horgászsikereket kovácsolhassunk akkor is, amikor a halaink éppen nincsenek étvágyuknál. Így tehát kíváncsian várom a kissüllő-wobblert, meg a kisharcsa- vagy kisbalin-wobblert! Szerintem érdekes lesz, ahogy egymás ellen hergeljük a halakat, és nem mellesleg kis is fogjuk őket!
És ha majd valamilyen evolúciós csavar folytán a halak is fognak emberekre horgászni, akkor ezt az elméletet felhasználhatják majd ellenünk is – íme, néhány ötlet: mű-feketét beevezetni a fehérek közé, mű-keresztényt a muzulmánok közé, mű-terroristát az amcsik közé, vagy mű-meleget bevezetni a skinheadek közé. Szerintem, működne!
Európai Uniós Pályázataink