Megjelent: 2007. december 17. | Forrás: Székely Zoltán | Írások
Az év elsõ és utolsó hónapjaiban, ha nincs valami különlegesen jó, esetleg melegvizes helyünk, akkor legcélszerûbb csukázással próbálkozni, hiszen ez a halfaj egész télen táplálkozik. A csuka, jellemzõen az álló-, illetve nagyon lassú vizeket kedveli. Másik szokása, ami több ragadozóhal fajnál is megfigyelhetõ, mindig igyekszik valamihez lapulni, ahonnan lesbõl támadhat táplálékára. Folyóvizekben a lassú langókban, visszaforgókban keressük a csukát, kövezések, bedõlt fák, elakadt csökök, ágak körül. Állóvizekben bárhol megtalálhatjuk, ahol vízi növényzet, vagy egyéb leshely adódik számára. Egyenletes aljzaton elég neki pár szál hínár, vagy egy elmerült ágdarab, már is mellé áll. Folyóvizeken inkább szélvízi hal, nem kedveli a nagy mélységeket, a mederbe csak akkor áll be, ha eltûnnek partközelbõl a kishalak.A fentieket figyelembe véve válasszuk meg horgászmódszerünket, és ahhoz állítsuk össze felszerelésünket. Horgászhatunk csukára úszózva, mártogatva, fenekezve, pergetve, legyezve és sleppelve. Az elsõ részben az úszóval történõ csukázást ismertetem.
A jól vezetett kishal, hamar meghozza az eredményt
Az úszózás, kényelmessége mellett lehetõvé teszi, hogy két bottal horgásszunk, növelve így a halfogás esélyét. A növényzettel benõtt vizeken szinte csak ez a módszer jöhet számba, a jégrõl történõ horgászatnál szintúgy.
Az úszózásnál használjunk a tereptõl függõen, gerinces 20-40 grammostól, akár 50-100 grammos, 2,70 – 3,60 méter hosszú botot. Az orsó lehet például egy 40-es méretû Silver Spin, vagy Ecusima. Lényeg, hogy a fék jól bírja a nagyobb csukák hirtelen kirohanásait, vetõdéseit. A jobb kontaktustartás miatt, inkább a monofil zsinórokat ajánlom, mint például a Sufix Pike Mono, tereptõl függõen huszonötöstõl akár ötvenesig. A horog örök dilemma, sokan vélik úgy, hogy a hármashorog jobban akad. Én inkább a nagyobb méretû egyeshorog híve vagyok, különösen mióta kiváló minõségû, egészen lágy, elharaphatatlan wolfram elõkét lehet kapni. Ezt nem egyszer felveszi a süllõ, de még a balin is, így „egy rókáról több bõrt is lehúzhatunk”, ha szerencsénk van. A hármashorgot viszont, ezek az óvatosabb fajok hamar megérzik, és még idõben kiköpik a csalit. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a visszaengedni kívánt halat kevésbé roncsoljuk az egyes, mint a hármashoroggal, így nagyobbak a túlélési esélyei. A hármashorog szabadon kiálló ágai, merítéskor is okozhatnak galibát, ezért használjuk inkább a halat is jobban kímélõ Lip Grip-et. Az a tapasztalatom, hogy a csuka is kevésbé veszi fel a merevebb elõkét, ha nincs igazán étvágyánál. Kapástalanságkor én megkockáztatom még a monofil elõkét is, mert jobb, ha kettõ megrág, de fogok is kettõt, mint ha egy pöccintésem sincs. Ilyenkor nem hagyom sokáig nyelni, és a hosszúszárú horog részben megvéd az elharapástól.
Csukázók a tassi öbölben
Az úszós készséget kétféle képen állíthatjuk össze. Ha a meghorgászni kívánt terület közelében akadó van - ami csukával kecsegtet -, végólommal fixáljuk le az úszót, nehogy a csalihal belemenjen. Ilyenkor, a fenéktõl fél – egy méterrel, csúszós elõketartóval ágaztassuk le elrághatatlan elõkén kishalunkat. Ez lehetõvé teszi a két ütközõ közötti le-fel, sõt a fõzsinór körüli mozgását is a csalinak a gubancolódás veszélye nélkül. A tömzsi alakú úszó, melyet fixre szerelünk, mindig harmonizáljon a csalihal nagyságával, hogy az óvatosabb halak is könnyûszerrel képesek legyenek elvinni.
A csalihalak fogóssága egy külön vitatéma a csukahorgászoknál. Sokan vallják, hogy a legjobb az ezüstkárász, már csak szívóssága miatt is. Vannak, akik a minél különlegesebb, rikító színû csalikra esküsznek. Én azokkal értek egyet, akik a csuka tartózkodási helyén leggyakrabban elõforduló fajokban bíznak, ezért tavakon, csatornákon a bodorkát, veresszárnyút, a Dunán pedig a nagyobb küszt, karikakeszeget részesítem elõnyben. A kárásszal az a bajom, hogy ugyan el lehet vele egész nap horgászni, de sokkal kevésbé mozog, mint a keszegfélék. A különleges színû halak, pedig nehezen beszerezhetõek és az áruk több mint a csukáé. A csalihal mérete a csukázásnál mondjuk úgy, elég meghatározó. Amellett, hogy itt nagyon érvényesül a mondás „nagy csali, nagy hal”, a csuka általában elõnyben részesíti a nagyobb testû csalikat, kivéve!, ha a környezetében jobbára csak babahal a jellemzõ. Egy bányatavon jártam úgy, hogy már fél napja lógattuk a szebbnél szebb kárászokat, bodorkákat, de alig egy-két odanyúlásunk volt, azt is elengedte. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, már csak azért sem, mert néha láttunk szétrebbeni a partszélben apróhalakat. Az egyik csali kihúzásakor a barátom kiálló horoghegyére felakadt egy ökle. Próbálkozásképpen azt tette a horogra és eldobta oldalra, az alig méteres vízbe /akkor még nem volt védett hal a szivárványos ökle/. Húsz percen belül kilós csukát fogott. Nagy szenvedések árán, ugyanis rettentõen tiszta volt a víz, kihalásztunk vagy tíz darab körömnyi apróhalat, aztán egy óra alatt megfogtuk a kontingenst. Azóta hasonló elõfordult velem más vízen is, csak szerencsére elõbb kapcsoltam.
Õszi verõfény csukával
Még egy jó tanács. Élõhalas csukázásnál mindig szakaszosan csévéljük magunk felé a csalit kis megállókkal, mert elõfordulhat, hogy a nekünk tetszõ helyen nincs is csuka, de útközben, a semmibõl, a megmozdított halra, lehet, hogy éppen a lábunk elõtt elõkerül egy.
A borongós õszi hónapok a legalkalmasabbak a csukázásra
A másik úszós csukázási mód az én kedvencem. Könnyû, kemény, 3,80-as bot, Zauber orsóval, rajta huszonötös monofil zsinór, azon 6-8 grammos természetbeillõ színû úszó fixre szerelve. Kevésbé érzékenyre súlyozva, alatta forgókapocs, melyrõl negyven centis lágy csukaelõkén kettes-négyes süllõhorog lóg. Erre fûzõm orránál tûzve a 6-8 centis bodorkát. Az ereszték, adott területtõl függõen. Elsõsorban csatornákon gyalogosan, tavakon csónakból, széltõl sodortatva mûvelem ezt a technikát, de kövezések csendesebb vizének meghorgászására is alkalmas. A horgászatkor általában nagyon utálom a szelet, de itt az oldalirányú szél nagy segítség. Az úszót a nádfal nyiladékából idõnként jobbra, balra, vagy a szemközti növényzet elé pottyantom. Kapáskor csak megüti és egy darabig áll vele, vagy rövidtávra megrohan, és aztán kezdi beforgatni a halat. Elõkészítem ilyenkor a merítõt, majd komótosan bevágok. A horogkivételhez ajánlott a szájfeszítõ és a hosszúcsõrû fogó, ha nem akarunk nehezen gyógyuló, vérzõ sebeket. A csukabilincset kössük vastagabb perlonra, nekem már volt, hogy a vékonyat elrágta. A módszer elõnye, hogy nem unalmas, nagyobb területet horgászunk be, ez által több csukával találkozhatunk. A finomabb készség más halak véletlenszerû fogását is eredményezheti. Hátránya, hogy sok csalihalat igényel. Melegebb idõjárás idején, szállításkor használjunk nagyobb edényt, esetleg levegõztetõt a csalihalak szállítására.
A harmadik úszós csukázási lehetõség, a lékhorgászat. Alapfeltétele, hogy a jég vastagsága érje el a 8-10 centit! Bármilyen rövid bot megteszi, csak ki tudjuk csúsztatni általa a jégre a fogott halat. Természetesen ezt a damilnak is bírnia kell, ezért a harmincas ajánlott. Az úszó rendelkezzen hosszú, jól látható antennával, hogy a jég takarása ellenére messzebbrõl is figyelhessük, célszerû ugyan is nem a lék mellett topogni.
A dobálós módszeremhez sok kishal kell
A lék helyének kiválasztása e horgászmódszer sikerének lényege. Nem a víz közepére érdemes elsõsorban fúrni, hanem bedõlt fák mellé, tartások, akadók, medertörések fölé. Kevésbé látogatott vízen érdemes több léket is készíteni és kapástalanság esetén, váltogatva meghorgászni valamennyit. A lék készítése történhet hagyományosan baltával, de ez fáradságos munka és nagy zajjal jár, inkább használjunk korszerû, szinte hangtalan lékfúrót.
A dobálós csukázáshoz elég akár egy közepes keszegezõ
úszó és egy könnyû gerinces bot
A lékhorgászat gyakorlata nem igazán bonyolult. Úszó, ólom, alatta csukaelõkén az egy vagy háromágú horog, rajta a hátába tûzött csalihal. Fenék, illetve az akadó fölé 20-50 centiméterrel érdemes lelógatni a halat, melyet idõnként emeljünk is meg. Az orsó felkapókarját én nyitva szoktam tartani, szél esetén kis fadarabot teszek a damilra, melyet könnyen leránt, ha megjön a csuka, és szabadon viheti a zsinórt. Az akadó közelségétõl függ a nyeletési idõ. Ha túl közel van, célszerû kisebb csalival próbálkozni, amit hamar elnyel. Bevágás után hasznos a spiccet víz alá nyomni, hogy a damil ne reszelõdjön a jég alsó élén. Nagyobb példányok esetén érdemes vágóhorgot vagy ajakszorítót lipgrip-et használni, nehogy éppen a jégre csúsztatásnál menjen el a kapitális zsákmány. A lékhorgászatot inkább társaságban, de ne egy csomóban mûveljük, hogy a legkisebb probléma esetén is legyen segítség. Praktikus társ ilyenkor a szánkó is, nagy felfekvése miatt bírja a felszerelést és a jeget, rá lehet ülni, és haza lehet húzni rajta a nagy csukákat.
Európai Uniós Pályázataink