Nem mindennapi élmény az, amikor valaki hatalmas halat fog. Még az olyan dolgok is elhalványulnak mellette, ha több szép ponty, kisebb harcsa akad horogra. Sallai Attila és barátai az ET Spin Blade jóvoltából testközelből tapasztalhatták, mit jelent egy száz kilónál is nagyobb harcsa megfogása folyóvízen. A továbbiakban Attila maga meséli el saját szavaival a fogás körülményeit.

Hiba nélkül állta a sarat

Mintegy fél éve terveztük, hogy kimegyünk az öcsémmel és két barátommal a Pó folyóra horgászni. Tavaly nyáron már voltunk kint és ha nem is fogtuk tele magunkat hallal, azért jó pár harcsával és gyönyörű nyurga ponttyal sikerült tengelyt akasztani. Ezért nem kevés előzetes egyeztetés és szervezés után ismét új időpontban, szeptember harmadikán harcba szálltunk.
Előző este a brigád nagy része meglehetősen elázott, így Benő barátomra hárult az a nemes feladat, hogy törött és begipszelt kézzel vezesse le azt a csekély 800 km-t Ariano-ig. Este 22 magasságában el is indultunk, miután szegény autómat plafonig pakoltuk a horgászathoz elengedhetetlen eszközökkel (6 karton sör, tárcsa , bogrács, gázpalack és egyéb nélkülözhetetlen dologgal).

Reggel 7 órára Ariano-ban voltunk. Gabriella a megszokott szeretettel fogadott minket és a formaságok elintézése után már úton is voltunk a Nagy Hírű Folyó felé, ami vendéglátónk házától kb. 500 méterre található. Dél lett, mire megtaláltuk a megfelelő tábort, aminek a kiválasztása főleg kényelmi szempontok alapján történt. Lehetőleg árnyékos, jól megközelíthető helyet kerestünk, ahol elfér 3 sátor, 2 rod -pod 3-3 bottal, mivel a csapat jó része bojlis horgász.

A kötelező egyhorgos felszerelés

Az első nap a tábor felállításával és pihenéssel telt. Hajnal 4-kor ébredtem, azonnal nekiláttam pergetve vallatni a közeli partokat és akadókat, de sajnos kevés sikerem volt. Amint a többiek felébredtek, elmentünk Mesolába angolnáért, mivel az a kevés tapasztalatunk, ami volt a kuttyogatás terén azt mutatta, hogy ezzel a csalival jó eredménnyel lehet harcsát fogni. A "kis kígyók" beszerzése után öcsém, Benő és Rugó barátom azonnal elindultak egy kis bemelegítő horgászatra. Rugó komám már 200 méterről lkezeit széttárva mutatta, hogy akadt a horogra valami. Az első zsákmány egy 8 kilós, és egy kisebb harcsa volt, amiből az utóbbi rögtön ki lett nevezve paprikásnak, holott alapvetően nem vagyunk húshorgászok. A jó ízű vacsora és koponyánként kb 1 dl méregerős kávé elfogyasztása után indultunk neki az esti kuttyogatásnak. A "parti horgász" szerepét ezúttal Rugó vállalta magára.

20 perc motorozás után értünk el arra a részre, amit a radar és a közös vélemények megfelelőnek nyilvánítottak. Hosszas keresgélés után találtuk egy olyan folyószakaszt, ahol kb 3-4 km hosszan 4-8 méteres vízmélység volt. Amikor megemlítettem az éjszakai kuttyogatást hozzáértő horgásztársaimnak, csak néztek ránk értetlenül, mondván, hogy ez a fajta horgászmódszer kizárólag nappal eredményes. Nos, mi délben, éjjel is és nappal is eredményesen alkalmaztuk. Sötétedés után azzal a különbséggel, hogy inkább a felszín közelében tartottuk a csalihalat. Az említett kolléga másnap már természetesen éjjel indult kuttyogatni.....

Az este jól indult. Előbb öcsémnek érkezett jelentkező a horgára kb 6-7 óra magasságában, de sajnos lemaradt. Itt azért hozzátenném, hogy mivel az olasz hatóságok nem engedélyezik 3-as horog használatát - kivéve műcsalis horgászat- és igen szigorúan büntetik is a próbálkozókat, mi is csak egyes horoggal horgásztunk. Sok kapásunk volt, - szerintem lehetett 8-10 is - de ami akadt, az a csónak előtt köpte ki a horgot, vagy az akasztás pillanatában megszabadult az „angélától". Hajnal 2-ig ütöttük a vizet eredménytelenül. Kicsit bosszankodva a sok kudarctól befejeztük a horgászatot és visszacsónakáztunk a táborba.

Boldogan a hatalmas zsákmánnyal

Hajnali 4 óra lehetett amikor arra ébredten, hogy jelez az elektromos kapásjelző. Valami irgalmatlanul megindul a bojlis készséggel. A többiek nem mutattak túl nagy érdeklődést, vagy csak nem hallották a folyamatos sípolást. Amire kikászálódtam a sátorból, még mindig húzta. Reméltem, hogy valami kapitális, monster-ponty lesz. Bemostam neki és rögtön éreztem, hogy ez nem a giga nyurga, de azért az ellenállás masszív volt. 10 perc fárasztás után már láttam is a tettest, egy 4-5 kilós harcsa volt az áldozat....hát igen Polgár Karcsi barátom megmondta, hogy a Gigamino csodákra képes.

Reggel, mire felébredtem, a többieket már nem találtam sehol. Bereggeliztem és nekiláttam keszegezni. Jött is pár jó példány a darabosabbjaiból, kb 8-10 db-ot fogtam, megvolt vagy 10 kiló. Mire a többiek visszaértek már jócskán benne jártunk a délutánban. A késői ebéd után rövid szieszta következett, majd a szokásos kávé után irány a csónak. Irány Mesola! Benőre esett az őrködés, pedig ha tudta volna mi vár ránk, nem hiszem, hogy önként vállalta volna......
20 óra magasságában már javában ütötte öcsém a vizet, én éppen szereltem, mert az angolna összetekerte a horgon magát.

Eljátsottunk vele egy ideig...

Kapás! Tesóm felmarkolja a szerelésem, - szúrós tekintetem ellenére - nyeleti, adagolja a zsinórt, akaszt és abban a pillanatban elszabadult a pokol! A bot a vízig hajlik, a horog ül valamiben, azonnal elhajítom a szereléket látom már,, hogy ez a mákostészta belenyúlt a tutiba. Próbálná emelni, de nem jön. A csónak már menetirányba állt, megindult velünk a bokros part felé. Te jó isten - mondom - vagy csak gondolom, mert mindannyian a fárasztás hatása alá kerülünk. Fogtam már pár harit a szereléssel, a 18-as harcsát kb 2 perc alatt a csónakba emeltem, (igen emeltem) a szerelés erőssége brutális. Csak ezt is kibírja....

Tesóm izzad, remeg, ő is érzi nem mindennapi az ellenfél. Két lába a csónak oldalának támasztva, berogyasztva, hátradőlve pumpálja felfelé a szörnyet, aki már veszít néhány métert a zsinórból, de még mindig folyamatosan húzza a féket ami szinte csontra be van tekerve....

Az orsó kerreg, kattog, de hősiesen állja a sarat egyelőre. Ekkor a hal áthúz a csónak alatt, befelé a nyílt víznek. Hihetetlen, sikerült megfordítani! Pedig már a berántó karon volt a kezem, ha netán tolatni kellene a nyílt víz felé. De korai az öröm, amint öcsém követi a halat, az a bot végét és a zsinórt belehúzza az angolna tartóba. Rugóval azonnal ugrunk és tekerjük le a haltartót a fonott zsinórról, sikerrel. Újra szabad a szerelés, öcsém már szabályosan rosszul van. Látom rajta mennyire fáradt, ezért nagylelkűen felajánlom a segítségemet. Neki persze más elképzelései vannak. „Ha beledöglöm, akkor is kifárasztom!" Folyamatosan nyeri vissza a zsinórt az orsóra, kezdem elhinni, talán meglesz. Már láthatóan fárad a hari, megjelennek az első burványok a csónak mellett. Ekkor látom, hogy már vagy 1km-t vitt minket a víz és a harcsa az akasztás helyétől. Az orsó félelmetes hangokat ad, szerintem valamit eldarált a dög a szerkezetben, de a fene bánná, csak tudnánk a csónakba emelni.

...míg újra élesztettük, szabadon engedése előtt

Újabb 20-30 perc fárasztás után megjelent a szörny sziluettje. Nem akartam hinni a szememnek, ez legalább 2 méter! 70-80 kilóra saccoltam elsőre. Már tisztán láthatóak a halon a fáradás jelei, ahogy jön egyre közelebb, megpaskolom a fejét, ahogy a filmekben láttam, de már nem tör vissza a mélybe. Feladta a harcot. Beleakasztom a vágóhorgot és áthúzom az alsó állkapcsán. Rugó szinte azonnal elmarkolta a jobb, öcsém pedig a bal részét a pofájának, természetesen kesztyű nélkül. A gerebenfogak okozta sebeket még hetek múlva is láthattuk öcsém kezén.

MEGVAN! Hárman is alig bírjuk a csónakba emelni. 1-2 másodpercig szólni sem tudunk, de aztán oldódik a feszültség és mindhárman ordítani kezdünk az örömtől. Ha valaki hallott minket, tudhatta, hogy valami hihetetlen dologban volt részünk.
Azonnal a tábor felé vettük az irányt, hiszen tudtam, hogy még 25-30 perc teljes gázon is, ráadásul vak sötétben, ami nem éppen veszélytelen hiszen meglehetősen sok a hordalék a folyón.
Félúton megálltunk hogy vizet mertem a bestia kopoltyújába valamint jó néhány percig folyamatosan locsoltuk. Menet közben rácsörögtem a Benőre, hogy készítse a fényképezőt, mert akadt valami a horogra. Ahogy a táborba értünk, meggyőződtünk róla, hogy sikeresen átvészelte az utat, semmi baja. Aztán csak gyönyörködtünk benne. Hatalmas volt! Most kezdett csak tudatosulni bennünk, mekkora halat is fogtunk.
Reggel azonnal hívtam Gabit, a nagy fogás miatt. Szerettük volna mielőbb lemérni, de a mi mérlegünk csak 50 kg-ig mért. Sikerült szerezni egyet, ami 100 kg-ig lett hitelesítve. Hajrá, jöhet a várva várt mázsálás! Nem volt egyszerű. Egy nagyobb méretű pontyzsákra fektettük rá, amiből folyamatosan kicsúszott. A mérleg akasztóját átfűztük egy karvastagságú dorongon és négyen emelve nagy nehezen sikerült megmérnünk, illetve csak szerettük volna, mert a műszer kiakadt 100-nál. Egészben semmiképpen nem tudtuk volna lemérni, pedig gondolhatjátok mennyire szerettük volna tudni pontosan mennyi is az annyi....

Sokáig tanakodtunk, mi legyen, végül mivel a hal a sok próbálkozástól nagyon kifáradt, úgy döntöttünk, útjára engedjük.
Amikor bementem a városba pizzáért, megmutattam a szakácsnak a hal fotóját és közöltem vele, mi lett a sorsa. Láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Sajnos a legtöbb horgász, főként mi magyarok, nem engedte volna el. De ha minden nagyobb harcsát hazavinnénk, akkor jövőre mit fogunk lefotózni, mi szerez nekünk ekkora örömet? Mert a Pó folyó halgazdagsága sem végtelen. Nem kezdek el arról papolni, hogy mindenki engedje vissza a nagyobb harcsákat, mert fölösleges. De ha csak minden második horgásznak fordul meg a fejében a gondolat, már megérte ez a pár sor.

Nos, ennyi volt a története a HARCSÁNAK. Most. Fogtunk még pár kisebb példányt a bajszikból, no meg néhány szebb nyurgát is, de az már szinte nem is érdekelt bennünket. Egy mázsán felüli harcsa – még ha a pontos súlya örökre a Pó titka marad is –, olyan élményt ad, amit csak kívánni tudok minden magyar sporttársamnak!