Egy szakkörös délután
Megjelent: 2023. augusztus 05. | Forrás: Heincz András | Írások

A halakkal, vízparttal és horgászattal való viszonyom gyökerei pöttöm koromra vezethetőek vissza. A természettel sosem késő kapcsolatba lépni, de ha már hozzám hasonlóan, gyermekkorban van szerencséje a következő generációnak valamilyen formában ezt átélni, az igen jó hatással bír a jellem fejlődésre és hosszú távon kamatozó ’’befektetés” akárhonnan nézzük.

9 éves fiamra is anno nagy hatással volt az első spicc bottal való próbálkozás és halfogás élménye. 2020-óta tagja a Komárom-Esztergom megyei VASAS horgászegyesület utánpótlásának, melyben a rendszeres megmérettetéseken túl, minden hétfőn szakköri kereteken belül tanulják a természet védelmét, a horgászat alapjait és kíméletes bánásmódot. Rossz időjárás esetén halismereti órák, kötések gyakorlása folyik. Amikor pedig az égiek is engedik, a vízparton csiszolják dobási technikájukat, és spiccbottal kergetik a kisebb nagyobb küszöket, keszegeket. Néha, viszont kikacsintást enged oktatójuk:”Oszi bácsi”, aki egyben a KEMHESZ ügyvezető elnöke is, és más technikákat próbálhatnak ki, úgy, mint a rakós- match- feeder botos horgászat. Elérkezett egy újabb kikacsintós nap, mely kapcsán felkérést kaptam a feeder ág bemutatására. Kis kérdez-felelek a gyerekekkel, ráülhessenek a ládára és adott esetben halat is fáraszthassanak. Természetesen örömmel biztosítottam ottlétemről, de ami aznap történt arra nem számított senki!

Sajnos a másik két meghívott a kezdés előtt visszamondta a megívást, hisz nekünk is szakadó esőben történt a kitelepülés, és közel másfél órán át tartó zápor tartott minket az ernyő fogságában.

Két erős bottal készültem az avatatlan gyerek kezeknek, melyekben tudtam, hogy a gyakorlatlan mozdulatok sem tehetnek kárt! Egy már nem maidarabként de remekül helytálló 390-es CXP River Feedert szereltem fel etető botnak.

Nem mai darab, de rendületlenül helytáll, akár egy olyan szituációban is, melyben avatatlan gyerek kezek fognak vele hajigálni.

Amíg az eső alább nem hagyott, addig az alapozó etetésnek bekevert Benzar Commercial Scopex-Fish és CXP 3 magvas mixét röptettük be szép sorban.

Alapozó etetésnek a CXP 3 magvas mixe melyet a Commercial etetőanyag tapasztott és tett ízletesebbé.

A másik bot melyet felkészítettem a Benzar No Limit Method Feeder. Ezt a pálcát szintén bátran tudok minden minimanó kezébe adni, hisz a parton nem tudnak vele olyat véteni, ami visszafordíthatatlan károsodást okozna benne.

No limit method feeder bevetésen várja, hogy a gyerekek tapasztalatot gyűjtsenek ezen a téren.

Ehhez a készséghez a Benzar Concourse Method Pellet Mixet és Chilis kolbász etetőanyag keverékét készítettem be. Gyakran húzza be a szebb példányokat, így reméltem, hogy ma is köszönhetünk majd néhány szebb halat a pikáns íznek. A method kosárba rejtett horogcsalik szép sorban kerültek a tálcára, hogy véletlenül se kerülje el a gyerekek figyelmét az, hogy a lehetőség még az ízek és formák tekintetében is szinte korlátlan ennél a technikánál.

A bekevert Concourse Method Pellet Mix egy kevés Chilis panírral megspékelve gyakran vonzza a nagyobb szájú bajszosakat!

A legfogósabb csalik tálcán felkínálva! Az ízek és formák hatalmas kavalkádja.

Az eső szép lassan alábbhagyott, nyugodtan kezdetét vehette a délutáni bemutató. A szakkörösök a tanultaknak megfelelően szerelték a spiccbotokat, rakták szét a vödröket, keverték az etetőanyagot és álltak szép sorban a vízparton, hogy számot adjanak tudásukról.  Az eső néha újra eleredt, de onnantól már nem tudta szétzavarni a csapatot!

Szorgosak a kis kezek, maguk készítik elő a csalogatóanyagot!

Amikor az eső ellenére is tele a part tanoncokkal.

Kicsivel kezdődik, azután jöhetnek a dévérek is!

A szakkör elejétől kezdve szép sorban, később csapatban érkeztek a kíváncsiskodók, míg nem előbb utóbb lekerültem a ládáról és már közvetlen közelből tapasztalhatták, milyen róla pecázni, melyik fiók mit rejt és miért állnak pont kézre a kiegészítők.

Már felkészülten, minden a helyén, így vártam a szakkörösöket!

Míg készülődtek az etetés is kezdett beérni, voltak bele úszások, és sikerült is az első dévért horogra keríteni. A mangós Concourse waftersnek nem tudott ellenállni.

Első jelentkezőt sikerült horogra keríteni amíg készülődött a szakkör.

A dévér beállt, ezt nyugtáztuk. Mindenki örömére a gyerekek aktívan tudták használni a merítőszákokat! A rend kedvéért kettő CXP PRO gumírozott szákkal készültem. Egyrészt, hogy többen tudjanak gyakorolni, másrészt a keszegekhez elég a kisebb, de ha beugrik egy termetesebb bónusz hal akkor se érjen meglepetésként.

CXP Pro gumírozott merítőfejek várják a dévéreket és szebb bajszosakat.

A pörgős peca alatt a merítő használatának elsajátítása sem hagyható figyelmen kívül!

Szépen lassan lekerültem a ládáról és hátratett kézzel adtam az instrukciókat.

A szakköri foglalkozás, a hálátlan időjárás ellenére is keszeg, compó, küsz, sügér fogásokkal tarkítva zajlott, amikor megérkezett a várva várt spiccgörbítő vehemens kapás. Kézről kézre jár a No limit feeder, és az oda sereglett szakkörösök ahányan csak tudták kipróbálhatták milyen érzés egy számukra komoly ellenféllel felvenni a kontaktust! Mérhetetlen izgalom látszott a kis arcokon, volt, aki őszintén vallotta, hogy nagyon erős a hal és gyorsan tovább adta a fárasztás lehetőségét. Természetesen a helyes bottartás sem magától értetődő még számukra, amit ismétlődő magyarázat és segítő kezem igazítottak irányba a küzdelmük során! A végső kirohanásokat követően amikor partra segítettük a 6 kg-os tükröst csak az tudja elképzelni az ámuló szemeket és csodálattal teli szavakat, akinek valamilyen formában volt a gyermeknevelésben része. Őszintén büszkék voltak magukra, saját kezükkel fárasztották a rekord pontyukat, ami minden bizonnyal maradandó élményként zárul a szívükben.

A bemutató legnagyobb bajszosa, melyet a gyermekek közösen ”győztek” le!

A nap ugyan már lemenőben, közelítünk a 18 órához, de a szakkör még nem ért véget! Minden vízparton töltött perc, újabb esély egy meglepetésre. Azt pedig senki nem gondolta volna, hogy aznap még amur is horogvégre fog akadni! Egy erős húzás és nagyjából 15 perces küzdelem után, újra szakkörös győzelmi ujjongás, és ámuldozó hangok zengték be a partszélt. A közel 7 kg-os amur váratlan vendég volt, hiszen a tóban nem számottevő az állománya.

A burványból már sejteni véltük, hogy termetes hal lesz. A nagyobb CXP PRO merítőt készítettem elő.

Csodájára jártak a srácok, hiszen a legtöbben még csak a tanteremben láttak ilyen halat.

Lényegében ez a hal koronázta meg a délutánt. Az égiek hiába próbálták meggátolni a szakköri bemutatót, a gyerekek hajthatatlan vágya a vízpartra, erősebb volt, mint a zápor! Viszont ezt az elszántságot, valamint a szülők és oktatók odaadását viszonzásképpen gyönyörű halakkal jutalmazta a búbánatvölgyi Kerek-tó. Nincs is szebb látvány a magamfajta horgásznak, mint amikor olyan utánpótlást lát, akik az írni tanulással egyidőben, önszorgalomból az alapoktól sajátítják el a pecát, valamint értik meg szeretetét és tiszteletét az állat és növényvilágnak! Nem csak örömömre szolgál, hanem hálás is vagyok, hogy részese lehetek ezen példamutató közösségnek, és remélem még sok-sok élményben lesz részünk!

Írta: Heincz András

BENZAR MIX CONCOURSE TWISTER 12MM
1 990 Ft
BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS 14MM
1 750 Ft
BENZÁR MIX METHOD SPRAY 50ML
990 Ft
BENZAR MIX CONCOURSE GEL 50ML
1 690 Ft
CARP EXPERT PRO METHOD GIANT GUMIROZOTT MERITŐFEJ
5 690 Ft
BENZAR NO LIMIT METHOD FEEDER BOT
36 990 Ft
Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...

Új orsó a Carp Expert-től: Method Indicator 5500
Megjelent: 2025. július 03. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...