Egy napig bírtam tétlenül. Pontosan ennyi ideig nem horgásztam a VISION kis zöld botjával. Sürgősen cselekednem kellett tehát, mielőtt súlyosbodik az állapotom. Ezért a legközelebbi tó felé vettem az irányt - pontosabban két tóban is szerencsét próbáltam, de erre majd később térek ki. Vegyük szép sorjában a dolgokat!

A 4-es VISION GT Four legyezőbot nem igazán tavakra termett jószág, de nem is alkalmatlan rá… Nyugodtan elvihettem tehát egy kis állóvizes próbára is. Tavaink éppen kezdtek életre kelni, az időzítés tökéletes! Annyiban kényelmesebbnek is tűnt az egész, hogy nem kellett szorongva figyelnem az időjárás-jelentést - a tóban rendszerint nagyobb eséllyel találunk tiszta vizet, mint a tavaszi patakjainkban.


A tavaszi állóvizek még magas vízállásúak - ez előny is meg hátrány is lehet egyben

Tavasszal sok állóvizünk kilép a környező mezőkre, ami rendben is van. Nem csak a frissen termett ivadéknak jó ez, hanem az árterületek halaira pályázó horgásznak is - elsősorban tehát a víz alá került mezőket vettem célba, amelyek ilyenkor jól bejárhatóak egy melles ruhával. Mellesleg ez kitűnő alkalom volt a VISION Flywater melles nadrágja és SPRINTER gázlóbakancsa számára, hogy bizonyítsa rátermettségét - a lélegző anyagból készült ruhadarab és filctalpas lábbeli a legkorszerűbb gázlóöltözékek családjából való.


Ilyenkor az ártereken érdemes nézelődni

Szokás szerint, szárazléggyel indítottam. Korábbi években is jó stratégiának tűnt a vizes mezőkön bóklászó domolykókkal szemben. Ha sikerül észrevétlenül megközelítenem őket, biztosan örömmel fogadják a vízbe toccsanó szárazlegyet. Mások sáskákat meg darazsakat kötnek az ilyen alkalmakra, de nekem az egyszerű galléros kérészmintázatok is jól működnek. Olykor a zöld-piros Palmer is csodákat művel.


A magasabb dombokon még éppen zöldülnek a lombok…

A légyre ugró domolykók nagy része méret alatti, ritkán lehet olyan helyre dobni a legyet, ahová egy nagyobb domolykó ér oda hamarabb. Pár apróhal után, úgy döntöttem tehát, hogy csali-módosítással végzek némi szűrést: nimfákra váltottam, és azzal kezdtem átfésülni a terepet. A súlyosabb aranyfejesek olyan gyorsan értek a mélybe, hogy a felszínen bandázó domolykók nem érzékelték. Nyugodtan vontathattam tehát őket, immár nagyobb halak reményében.


Az ilyen befolyók is különösen izgalmasak ebben az időben

A korábban már emlegetett, 4-es VISION GT Four bot igazán elemében érezte magát ebben az új környezetben is: a 3-as WF zsinórt vidáman küldte messzire, nem éreztem szükségét egy 5-ös vagy 6-os felszerelésnek. Igazából örültem, hogy könnyebb cuccal is viszonylag jó távokat érek el, csak a szembejövő aranyfejes miatt izgultam kissé: ha elkapja a spiccet, az könnyen leeshet… A helyes tempó megtalálása után viszont már elég biztosan járt a zsinór, hosszabb távon is. Legjobb pillanataimban már 1-2 méter backing is kifutott a spiccgyűrűn, aminek szívből örültem - működik a felszerelés!

A nimfás kapások pontos észlelése homályos kérdést jelent nagyon sok horgász előtt. Ők általában csak azokat a halakat fogják meg, amelyek végérvényesen elindulnak a horoggal, maguk után húzva a zsinórt… Pedig számtalan kapásra kerül sor apró elakadások formájában is, és rendszerint nagyobb halak vannak mögötte. Érdemes tehát résen lennünk a szakaszos bevontatás minden pillanatában - amennyiben úszó zsinórunk van, szemmel is követhetjük a rezdüléseket. Hosszú távon viszont inkább érezni igyekszem a kapást, mintsem látni.

Közel egy órát dobáltam az ártéren, anélkül, hogy nyomát láttam volna halnak. Aztán egyszer csak éles koppintás szakította meg az aranyfejes útját… Még sok zsinór volt kint, hát nagy lendülettel odasuhintottam, és máris tarthattam a megiramodó halat. Rögtön éreztem, hogy nem egy hatalmas példány, de örömöm annál nagyobb volt, amikor láttam, hogy színpompás szajblingot vehetek kézbe.



A tó kilépett a mezőre, ideális alkalmi horgászhelyeket hozva létre

Visszaengedtem a halat, majd újabb dobásokkal próbáltam elérni ugyanazt a távot. Elsőre nem sikerült visszatennem ugyanoda az aranyfejest, és éppen újabb dobásra készültem, amikor határozott kapást éreztem. Gondolkodás nélkül odasuhintottam. Újabb szajbling lesz? A megiramodó hal viszont jelentősen nagyobbnak tűnt… Domolykó? A hal nem ugrált, csak tempósan tartotta magát a mélyben, és bárhogy erőszakoskodtam, képtelenség volt felszínre hozni.
A kis zöld botomra pillantottam, és bár karikában volt, úgy tűnt, képes megbirkózni a feladattal. Hát jó… Belehúztam, azt remélve, hogy ez hamar lefárasztja a halat. Az viszont jó erőben volt, és ideges nekifutamodással válaszolt. Engednem kellett. Közben orsóra tekertem a fölösleges zsinórt, hogy orsóból fáraszthassak - adva egy kis teret a VISION GT orsónak is. Persze nem bíztam mindent a fékre, inkább kézzel fékeztem a felpörgő dobot.

Már előttem körözött a hal, de még nem mutatta magát. Ismét erőltetni kezdtem, hátha megtörik végre… Ugyanezt gondolhatta a hal is rólam, mert újult erővel tört ki a nyílt víz felé, és zsinórt kellett adnom. Hosszú percek múltán sikerült csak felszínre hoznom a harcos ellenfelet, és elhűlve vettem tudomásul, hogy egy testes pisztránggal hozott össze a sors - ha így tudom, sokkal óvatosabban fárasztok! Belehalnék, ha nem vehetném kézbe!



Jó a fogása, és gyönyörű a színe - a botnak is, meg a halnak is


Az első alkalmas pillanatban megragadtam a halat. Ekkor már békésen viselkedett, talán nem is volt már teljesen eszméleténél. Óvatosan szabadítottam meg az aranyfejestől, és néhány fotó után visszahelyeztem a vízbe. Csak hosszas élesztgetés után állt ismét talpra, megvártam, amíg biztosan elúszik. Bár igencsak nehezemre esett kiadni a kezemből… Egy ilyen halnak a tapintása sem mindennapi. A nap már hanyatlóban volt. Elégedetten vettem kézbe a kis zöld botot, ettől kezdve még jobb barátok leszünk… Szerintem.