Az őszi ragadózóhalas horgászat egyik jól bevált válfaja, nem meglepő módon az egyik legnépszerűbb is, az élő halas mártogató horgászat. A célhal a süllő, kősüllő, de ritkábban csukák is rajtavesztenek az élő halon, ha ugyan el nem harapják a zsinórt a szákolás előtt.

Az élőhalas mártogatás konzervatívnak számít a műcsalis horgászat mellett, ugyanakkor, a letett botos süllőzéssel összehasonlítva, nagyon is aktív foglalatosság. Ugyanúgy művelhetjük állóvízen, mint folyóinkon, a közös, hogy a legjobb helyek felkereséséhez általában szükség van egy jó csónakra.

Indulás ellenfényben

Ezúttal a Tiszára látogattunk el abban a reményben, hogy az idei őszön oly sokat kritizált, s a halat elég szűkmarkúan osztogató folyónk most jobbik arcát mutatja meg. Már hetek óta kisebb áradások akadályozzák meg, hogy a Tisza középső szakasza rendesen letisztuljon, ahogy valamit javul a helyzet, menetrendszerűen érkezik egy kisebb árhullám, vagy magán a Tiszán, vagy a víz zavarosságáért oly gyakran felelős Bodrogon, és a folyamatok újból visszafordulnak, ismét romlik az átlátszóság. Ebben a hullámzó rendszerben egy tisztuló állapotot kaptunk el, melyben az áttetszőség koránt sem volt tökéletes, de, ahogy a helyiek mondják, „süllőre már jó". Ők csak tudják, így bizakodva vágtunk neki a napnak.

Hogy lesz hal, vagy nem, azt ugyan nem tudhattuk előre, azt viszont nagyon hamar megállapíthattuk, hogy nagyon sokan fognak egy próbát tenni, mert a közel sem tökéletes víz ellenére rengeteg csónakkal találkoztunk a vízen.

A partszéli törések mártogatására készültünk. Bár a víz hőfoka már kicsivel 5 fok alá jutott, még több hal van a széleken az akadóban, mint a benn, a meder mélyebb részein. Egy Banax SI 2000 DX orsót tettem fel a 3 méteres ET President 20-40 grammos botra. Először vékony fonott zsinórral (CarbonX) kezdtük a horgászatot. A zsinórválasztás, különösen a mártogatáshoz, talán idegennek tűnik elsőre, pedig a nyúlásmentes, igen erős zsinór tulajdonságait remekül kamatoztathatjuk ebben a műfajban is. Jelen esetben az opálos, közepes minőségű vízben biztosan nem látja meg a süllő a különbséget a fonott és a monofil zsinór között (egyébként kristálytiszta vízen sem kapunk kevesebb kapást fonottra). A fonott viszont több fronton is igen jó szolgálatot tesz. Először is, amikor elakad a horog, az esetek hatalmas részében simán kijön a felszerelés a fából, kőből, nem kell a szakadás miatt újra szerelni. Ha a horog kissé kihajlik, simán vissza lehet nyomni az eredeti alakjára, lényegesen nem fog gyengülni, ha viszont komolyabban deformálódik, jobb, ha lecseréljük. Ha elkészítünk otthon előre néhány előkét, a horogcsere minimális időt fog igénybe venni.

Ha eljutunk a kapásig, akkor sem kell különösen ragozni a fonott előnyeit, a bevágás nagyon hatékony, s ha a süllő beljebb jut az akadóba, akkor is van esélyünk onnan kicibálni.

Jellemzően a legjobb helyek igen akadósak, s ha az erős felszerelés miatt nem is kell sokat szerelni, csalihallal azért bírni kell a horgászatot, hisz egy-egy beakadás után csak a legritkább esetben marad meg a csali a horgon. Az ilyen túrákra bizony a 30-40 darab kifogástalan minőségű horogravaló felvonultatása sem túlzás.

A horgászat maga nem túl bonyolult. A parttól kb. 15 méterre lesúlyozzuk a csónakot, és a part felé dobálva az élő hallal mártogatva, tapogatva, átvizsgáljuk a területet. Jó kézzel, némi tapasztalattal érezni lehet, ahogy a természetes lépcsőkön engedi az ember egyre mélyebbre a csalit. Minden komolyabb leesés után érdemes várni egy kicsit, mert a kapások jelentős része érkezik az ilyen kisebb-nagyobb törések alján. A klasszikus kapás esetén egy határozott ütést érzünk a feszesen tartott zsinóron, majd a ragadozó elindul a megszerzett zsákmánnyal. Általában a kapás intenzitásából már lehet sejteni, hogy inkább kisebb, vagy inkább nagyobb süllővel van dolgunk. Általában, írom, mert azért előfordul, hogy a testes süllő sem akar szaladni a zsinórral, máskor meg a combos köves rohan úgy, mint egy kapitális fogas. De nagy átlagban, ha a kapás elején szép, folyamatos húzásokat kapunk, joggal reménykedhetünk, hogy egy szebb süllő szorongatja a csalihalat.

A bevágás idejének helyes meghatározása talán a legnehezebb az egészben. Vize, helye, alkalma válogatja, hogy mennyire eszik jól a süllő. Ha sorozatban azt tapasztaljuk, hogy egy átlagos nyeletési idő alatt is mélyre kerül a horog, próbáljunk meg hamarabb akasztani, hogy az esetleges kisebb, méreten aluli példányok ne nyeljék gyomorra a horgot. Hogy legyen esélyük életben maradni a visszaengedés után. Ha pedig az ellenkezője bizonyosodik be, hogy nagyon gyengén eszik a hal, és hosszabb időt kell a nyeletésre szánni, hát alkalmazkodjunk, és várjuk ki!

Másik fontos tényező a hely fizikai sajátosságából adódik. Ha zeg-zugos, akadós a pálya, egy hosszabb nyeletés után a halunk úgy bebújhat a sűrűbe, hogy képtelenek leszünk hatékonyan bevágni, s kihúzni a halat a fák közül. Ekkor nyilván kockáztatnunk kell, inkább hamarabb akasztani.

Az utóbbi körülmények között a legnehezebb eldönteni, hogy mi módón tűzzük fel a csalit. Ha a klasszikusnak számító, orrlukas tűzés mellett döntünk, akkor számíthatunk a legtöbb elakadásra fában vagy kőben. Viszont ekkor a legbiztosabb a süllő megakasztása is. Ilyen horogállásnál vághatunk be a leghamarabb. A másik gyakran alkalmazott megoldás, hogy a csalihal száján bevezetjük a horgot, majd az orrlukán keresztül áthúzzuk kötésestül-mindenestül. Ezután finoman a hát bőrébe rejtjük a horog hegyét. Így akadunk el a fában a legkevésbé, viszont így fordulhat elő, hogy a bevágásunk nem lesz sikeres, mert a horog belefordul a csalihalba, és nem tudja megtartani a ragadozónkat. Egyébként ez utóbbi hiba nagy százalékban kiküszöbölhető a fonott zsinór használatával, amikor is a bevágásunk a semmit sem nyúló zsinór miatt igen hatékony, s a horog mindenképp kijön a csaliból.

A tiszai horgászatunk egyébként sikeresnek volt mondható, két szép süllőt is sikerült megfognunk. Aznap a szerencsésebbek közé tartoztunk, mert sokan maradtak értékelhető fogás nélkül. Most ismét egy újabb árhullám indult a Tisza felső részéről, így csak reménykedni lehet benne, hogy nem rontja el teljesen a vizet, vagy ha igen, akkor hamar lecseng, s várhatjuk ismét a tisztuló apadást.

Ha az időjárás ad még pár hetet a komoly fagyok előtt, hát próbálkozzunk meg az élő halas süllőhorgászattal, mert a Karácsonyra ennél finomabb csemegét nemigen tehetünk az asztalra!