Megjelent: 2008. augusztus 15. | Forrás: Gotthard Ferenc | Írások A tervem az volt, hogy bepakolom a vadiúj Energos gumicsónakot az autóba, felmegyek a Hargita lábánál elterülő zetelaki víztározóhoz, és pergetek egy jót. Ez eddig rendben is volt, csakhogy Adél húgom megtudta, hogy csónakból készülök horgászni és neki is horgászhatnékja támadt, ami nem lett volna baj, de mivel ő nem szeret pergetni, ezért én is lemondhattam róla.

Végül a dolog csak nem fulladt drámába, a csónakos horgászat maradt, no meg a helyszín is, csak a módszer változott. Mivel akad kárász is a tóban, ezért rájuk készítettem össze egy-egy úszós pecát. Ezekről a kárászokról tudni kell, hogy egyes években, töménytelen mennyiségben foghatók, míg más években alig lehet fogni belőlük. Amíg előkészítettem a szükséges dolgokat, addig a húgomnak is melót adtam, az ő feladata volt a giliszta beszerzése. Miután minden készen állt, gyorsan bepakoltunk és máris száguldottunk a víztározó felé.

Mintegy félórás autóút után már a parton álltunk és pumpáltuk is a levegőt a csónakba, ami alig tizenöt perc alatt startra készen állt. Ekkor mintegy végszóra a fenyőfák felett egy hatalmas esőfelhő jelent meg, és, hogy még hatásosabb legyen a jelenség, villámlott egy hatalmasat, majd dörrent is egy olyant, mintha ágyúval lőttek volna, csak úgy visszhangzott a völgy tőle.
Épp annyi időnk volt, hogy felfordítsuk a csónakot és beugorjunk az autóba, erre valósággal leszakad az ég. A sűrű esőcseppektől nem lehetett látni semmit, tejfehér lett a táj, majd némi jég is hullott, hogy jobb legyen. Úgy ömlött az eső, hogy már attól tartottam elviszi a csónakot a dombokról lezúduló hatalmas víztömeg. Az időjárásnak köszönhetően majd két órát dekkolhatunk az autóban, de szerencsére csak elállt, és mintha semmi sem történt volna, kisütött a nap is.

Mi sem teketóriáztunk sokáig, hamar vízre bocsátottuk a csónakot. Mivel régi ismerője vagyok már a helynek ezért tudtam, hogy körülbelül hol keressük a halakat. A tó végi viszonylag sekély (3-4 méteres) vízben kötöttünk ki egy elárasztott bokorcsoport közelében.


Mire vízre szálltunk valóságos nyári időjárás kerekedett

A húgom kezébe nyomtam a neki szánt Impact Telematch horgászbotot, egy tasak horgot és egy úszót, hogy ha már horgászni akar, akkor szerelje is fel a cájgot. Közben én is a szerelkezéssel bíbelődtem, majd túlestem az alapozó etetésen is. A jelek arra utaltak, hogy a kárászok vízközt mozognak ezért ott kínáltuk fel a csalit nekik.


A kis Banax Omega csordultig van töltve, hogy a dobások könnyebbek legyenek


Lassan a víz is megelevenedett, mindenfelé ugráltak a halak, és ami meglepő volt, hogy akadt köztük néhány jókora ponty is. Tudtam, hogy már régóta van a tározóban ponty, de az elmúlt években csak egyet fogtak közülük és az is egy apró woblerren bukott el. Valamiért a pontyhorgászok sorra kudarcot vallottak, senkinek nem sikerült a bajszosokból fogni, mára már nem is próbálják. Engem pedig jobban izgatnak a tóban élő pisztrángok és domolykók, mintsem kiüljek napokra, lesni a pontyokat.

Közben megjött az első kapás Adélnak, amit meg is akasztott. Hevesen védekezett a horgán egy izmos kárász, ami a horogszabadítás után mehetett is a kosárba. A következő fél órára be is kellett érnünk ezzel az egy hallal, mert igencsak elkussoltak a többiek.
Legközelebb ismét a húgom úszója bukott a víz alá, ezúttal is kárász volt a tettes, csakhogy ez már nem ezüstös színű volt, mint előző társa, hanem aranysárga, annak ellenére, hogy ő is az ezüstkárászok családjából való volt. Sehol nem láttam ilyen szép színű egyedeket, csak ezen a tavon. Talán a színükre a víz tisztasága és a tározó hegyvidéki jellege lehet a magyarázat.


Megvan a második karcsi is


Alig dobta újra a cájgot Adél, máris merítette a víz alá az úszót egy újabb jelentkező. A következő egy órában is csak neki húzogattak a halak. Egyelőre én csak a statiszta szerepét tölthettem be, nekem még csak egy mozdításom sem volt, valamiért elkerülték a horgomat az uszonyosok. Nem paráztam, láttam, hogy a csaj jól szórakozik, ezért kényelmesen hátradőltem a csónakban és csak figyeltem az eseményeket.


A tuti csali, nem tudtak ellenállni neki a halak

Kisebb nagyobb szünetekkel jövögettek is szép sorban a kárászok, ám egyszer csak átvették a helyüket a snecik, annak ellenére, hogy giliszta volt a horgon, ugyanis ők a csontira vannak specializálódva. Ezek a fényes halacskák, ha egyszer beülnek az etetésre, lehetetlenség mellettük más halat fogni, oly hatalmas létszámban vannak jelen. Tévedés ne essék, nincs nekem semmi bajom velük csak hát nem miattuk jöttünk, és ilyen szereléssel nem jelent nagy élményt a horgászatuk.
Nem volt más választásunk, mint arrébb evezni, és új helyen próbálkozni. Amint letettük a súlyt, még etetni sem fogtam neki, Adél máris megfogta az elsőt. Az új helyen én is reménykedtem, hogy hátha nálam is változik a szerencse állása. Hát változott, fogtam is vagy két darab kárászt, meg egy szakajtó apró domolykót.


A várakozás kínos percei


Megérte várni, újabb hal a horgon

Nem is erőltettem nagyon a dolgot, inkább a fotógépet vettem a kezembe és azzal próbáltam elcsípni egy-két pillanatot. Elfogadtam, hogy vannak olyan napok, mikor az embert megtanítja egy csaj a halfogás tudományára.


Csak tátja a száját, nem érti, hogy került ilyen helyzetbe


Egy újabb formás kárász

Ha jól szórakozik az ember, az idő is gyorsabban telik, és mivel völgyben voltunk, elég hamar lebukott a nap a környező dombok között. Lassan előkerültek a vastagabb ruhadarabok is, majd hamarosan az indulás mellett voksoltunk. Hátra volt még egy kis evezés, majd a teríték megörökítése, mielőtt még elpakolhattuk volna a csónakot.


Miután mindent elrámoltunk és meggyőződtünk, hogy semmit nem hagyunk a parton, nyugodt szívvel indultunk haza, hisz egy igazán kellemes délutánt tudhattunk magunk mögött, az esős részét leszámítva.

https://images.energofish.hu/publ_images/eso_utan/12.jpg
Így fest a víztározó a gát tetejéről