A neonvégűek és rezgőspiccesek csatája eddig csak elméletben létezett

Tavaly forgattunk Pogányban. Gábor barátom, a grafomán, már sikeresen lelőtte a poént, azaz, hogy idén is forgattunk Pogányban. Ez a Pogány nekünk már csak olyan, mint másoknak a háromfázás, a merenyézés, meg a palotásozás, igaz más a felállás, hiszen piszkos anyagiaktól mentes a kapcsolatunk. Azért megyünk, mert szeretettel fogadnak, és mert megengedik azt, hogy csónakból horgásszunk ott, ahol a tagoknak szabadna csak.


Terpeszben, de egy irányban

És mert hozzám közel esik a tó. Ez is szempont.
Na meg hogy halat is lehet fogni. Ez ugyancsak szempont.
A rakós megúsztatásáról remélem még lesz lehetőségem tartalmasan beszámolni a mahorban, elvégre mi az, ha nem „pontyos órák” amikor egy negyed délután leforgása alatt szákolunk öt halat, azaz potykát, és még több, mint egy tucat kárász, keszeget.
Na, de itt most nem a rakósozásról kívánnék szólni, ami az én ötletem volt és az én nevemhez fűződik, akárcsak a dinoszaurusz elmélet a monty-ék repülő cirkuszában (a dínó az egyik végén vékony, aztán vastag, aztán megint vékony), hanem arról írnék, amiről Tóth Gábor még nem. Gábor, te áruló!


Feeder pregetőorsóval

Merthogy tavaly forgattunk Pogányban… ja ezt már mondtam… Szóval akkor egy retrós anyagot vettük fel. Galion orsó, Budapest bot, ami kell. Aranyteknőc zsinórral.
Akkor az volt a felütés, hogy mennyivel sikeresebb egy tavon a feeder, mint a modern technika vívmánya, a koros fenekezőknél.
A lényeg annyi, hogy eleinte sok kárásszal vezetett a durung fenekező, de aztán a feeder egy ponttyal kiütötte az utolsó menetben. Ez a mahorban olvasható is egyébiránt.


Miután a kamerák elmentek, már két feeder bizonyította, hogy hej, a modern idők szele elér a pontyokig is. Vagy ha nem is a szél, de a távoli dobásokkal a csali mindenképpen. Alázás lett a vége, mert összesen három potyesz jött bentről, igaz ekkor már nem játszott a retrócsapat.


Gondoltam egyet, és mivel ilyen jó pálya ez a Pogány, kimentem egymagam, hogy esélyt adjak a bizonyításra a hagyományos fenekezőnek. Ezúttal viszont nem egy elavult technikát kezeltem, hanem egy tuti pergető botból (Impact 40-80 300) és egy nyeletőfékes nyújtott dobos orsóból álló kombót. Furcsa pár, de tökre passzoltak egymáshoz. Mivel nincs hagyományos fenekezőm, kellett, hogy passzoljanak!


Az ellenfél a zöld sarokban, a tavalyi bajnok, a Silver feeder. Sokan taknyolják, de ez baromság, kell a ruganyosság bedobásnál, fárasztásnál egyaránt. A spicc jelez, a bot nem törik, mit akarnánk fogni vele? Szilas cetet, vazze? Na.
A harmónia jegyében, hogy a pergető motívum ne maradjon ki, egy Zauber 4000 került a rezgőre, jó kis 0,22-es damillal.


A végszerelékek passzoltak az eszközökhöz. A gubancgátló cső, már mindenkinek kijár, ennek megfelelően a bordás kosár, és a feeder oldal-kosár is így került a cuccra. A horogelőke forgóval ízesült a főzsinórhoz, de a hagyományos fenekezőnél klasszikusan – ahogy látom sokaktól (és ide egy szmájli is illene akár) – egy karabineres változattal, a modernebb fenekezőnél pedig puritán módon.
Horognak egy Diamond Carp Snelled előrekötött aranyszínű pontyozó horgot választottam a fenekezősre, az alakja és a mérete is ezt sugallta, de ha nem lett volna elég, még a tasakon egy pontyos ábra látható, hogy egyértelmű legyen, mit akar fogni aki ezt köti fel. 0,27-es damilon egy 4-es horog mindenképpen pontyozónak számít.


A feeder már némileg a kifinomultabb 8-as Fudo SB-Chinu-t kapta, 0-20-as előkével.
Tudom, már itt nem túl tudományos az alapja az összevetésnek, de most a rendszereket szerettem volna tesztelni és nem a botot, vagy az orsót.
Általában vastag damillal, nagyobb horoggal és kemény bottal fenekeznek és általában vékony damillal kisebb horoggal és finomabb bottal feedereznek. Általában. Ez itt a lényeg.


Nos, három órát adtam a versenyre, mely reggel fél héttől fél tízig tartott.
A víz eleinte még élt, mindenfelé fröccsenés, ugrás. A halőr ajánlott egy helyet ami talán nem akadós (nem akartam sokat szerelgetni), viszont szokott hal lenni a közelben.


Úgy is lett, mindkét boton egymás érték a kapások, ám ezek inkább etetőkosár tologatások lehettek, vagy apró keszeg csipegetések, mivel egyetlen bevágás sem volt sikeres. Igazán a fenekezős kapásjelző karika meg sem mozdult, csak a tükörsima vízbe érkező damilon látszott, hogy valami esemény zajlik odalent. A feeder spicce is csak maszatolt, semmi komoly.


Mélyre szippantott, aztán ráaludt

Ilyenkor kell az előkén rövidíteni. Hátha messze van a horog a kosártól. Meg is történt. Először a felére, majd a negyedére rövidült a horog és a kosár közötti távolság. Ez utóbbi volt a megfelelő, mivel az első alkalommal kárászt adott. A feedernek. Hűha.
Beljebb dobtam, hátha. A motoszkálás folytatódott, de hal nélkül.
A pergető bottal pedig kicsit balra dobtam.


Kötelező csoportkép

Mellém, kicsit arrébb, ezalatt ketten ültek, majd ketten álltak fel. Gondolom másra számítottak.
Én kitartottam. Háromnegyed nyolckor a távolban egy vonat robogott el, gondoltam, jön a menetrendszerinti kapás is. Jött, de nem lett meg az agresszív spicc rángatós mivolta ellenére sem.
8 után aztán az első kárász beköszönt. A ponty pedig negyed kilenckor. Valami tehát lehetett a levegőben. Vagy a vízben.


A megélénkülő szél kapásokat hozott

Bár a potyesz is inkább ráalvós kapást mutatott, és csak dacból emeltem fel a botot, aminek a kapásjelzője meg sem mozdult. Pont mint tavaly, amikor szinte már könyörögtem Attilának, az operatőrnek, hogy élesítse a kamerát, mert bevágok. Attila mintegy barátilag azt tanácsolta, ne vágjak be. És percek teltek el, de még mindig minimális mozgásban volt a spicc, pedig az rezgős volt! Vágnék be, de Atti másodjára is lebeszélt, mondván, hogy ha ponty, majd úgyis viszi rendesen. Én kitartottam, éreztem, nem lesz itt botreptetés, ezért egy kicsit hevesebb bólintásnál csak odasóztam neki, meg is lett a potyka.
Na itt, most, semmiféle kapás nem volt, csak a már említett damilcincogás. A megemelt botba mégis élet költözött, hű, ha, he. Éreztem, hogy nem kárász, nagyon keményen húzott, én nem ismertem az akadás milyenségét, csak reméltem, hogy felszippantotta a ponty a horgot és az valahol mélyen akadt benne, de nem téptem.
6-8 perc alatt kitornáztam a part elé, majd kivettem.


z egyik újabb kárász, megint a feederen

Szép, tükrös, kövér jószág pihegett a frissen nyírt fűben, a horog egészen mélyen a garatnál ült meg. Hossza 52 centi, legnagyobb kerülte 58 centi. Na, visszavágott a fenekező.
Kilenckor feltámadt a szél. Ez mindig jó. Hopp, kapás kapást ért a feederen, több kárász is bánta. Ponty, az nem.
Vészesen közelgett a fél tíz, sőt, el is jött. A feeder kudarcot mondott… Vagy mégsem?


Végszerelékek egymásközt

Idehaza a ponty a Hal, ha nem fogunk pontyot, összetörik a szív, megbomlik az ész, depresszió tör ránk. Ebből a szempontból vesztett a finomabb technika. De vajon nem mázlija volt-e csak a hagyományos fenekezőnek? A néma leventének? Nem szórakoztatóbb-e úgy eltöltetni három órát, hogy az ember kapást is lát a botvégen, sőt halaKAT.
Majd az idő eldönti. Meg az olvasók.
Én mindenesetre egy újabb tudományos kutatáson töröm már a fejem…