Bár a method horgászat népszerűsége töretlen, egyre többen látják meg a lehetőséget és egyben a kihívást a klasszikus, feeder technika alkalmazásában. Nem véletlen tehát, hogy a 2019-es Feeder Országos Bajnokságra eddig nem látott számú versenyző adta le a nevezését. A hosszú előkés feederezés, bár nem bonyolult, mégis lényegesen összetettebb, mint a töltögetős kosarakkal történő peca. Nem elég, hogy az előke gyakorlatilag bármilyen hosszú lehet 30 centi és 2 méter között, számtalan különböző féle-fajta kosár is létezik, amelyek nemcsak méretükben, hanem egyéb sajátosságaikban is eltérnek egymástól. Egy, még fogyasztható terjedelmű írásban lehetetlenség lenne mindegyik típust bemutatni, így én sem erre vállalkozom, hiszen mindössze azokat a variánsokat ismertetem az alábbiakban, amelyeket a leggyakrabban használok. Lássuk!
A most bemutatandó kosarak mindegyike nélkülözhetetlen eszköz egy jól felkészült feeder horgász számára.
Természetesen mindegyik típus elérhető több különböző méretben is.
Klasszikus, drótkosarak
Talán ezek, a rendkívül sűrű, kerekded hosszanti formával rendelkező kosarak azok, amelyeket a legtöbb horgász használ. Egyszerű, de nagyszerű modellekről van szó, amelyek a 10-től egészen a 60 grammos méretig elérhetők, így mind állóvízi, mind pedig folyóvízi körülmények között eredményesen használhatók. Legfontosabb tulajdonságuk, hogy lyukbőségük nagyon kicsi, hiszen egy kimondottan sűrű hálóból készültek, így a mélyebb vizekben is képesek csaknem a teljes, beléjük töltött etetőanyag vagy földmennyiséget levinni a fenékre. Ennek hatalmas jelentősége van akkor, ha a célhalakat a fenéken szeretnénk horogvégre csalni. Én elsősorban keszeghorgászataim során nyúlok ezekhez a kosarakhoz, leggyakrabban pedig a 20, 30 és 40 grammos variánsokat használom közülük.
Egyszerű, mindenki által ismert formavilág jellemzi ezeket a kosarakat.
Már gyárilag egy forgóval vannak szerelve, amelyet a főzsinóron csúszó kapocsba akasztva már kezdődhet is a peca!
Ha a keszegek a mederfenék közelében tartózkodnak, nem kérdés, hogy ezeket a kosarakat kell használni!
Alagút kosarak
Az úgynevezett alagút kosarak is sokak számára ismert modellek, hiszen rendkívül univerzális típusok, amelyek mind a keszegfélék, mind pedig a ponty horgászata során jó választást jelenthetnek. A magam részéről, ezeket a kosarakat főként pontyozni használom, keszeghorgászat során csak akkor nyúlok hozzájuk, ha vízközt kell a dévéreket, karikákat megfogni. Ekkor kimondottan jól jön, hogy a lyukbőségük lényegesen nagyobb, mint a korábban bemutatott drótkosaraké. Méretválasztékuk rendkívül széles, hiszen esetükben is 10-től 60 grammig terjed a skála.
Letisztult formavilág és viszonylag nagy lyukbőség jellemzi az alagút kosarakat.
Ezekkel akár nagy mennyiségű szemesanyagot is bejuttathatunk!
Az eddig bemutatott modellekkel mindössze egyetlen probléma van, amennyiben ez egyáltalán annak nevezhető: korlátozott a segítségükkel meghorgászható távolság. 40-50 méternél messzebb ugyanis sem a drót-, sem az alagút kosarakkal nem lehet pontosan horgászni. Vannak azonban olyan szituációk, amikor ez kevésnek bizonyul, így olyan eszközökre van szükségünk, amelyek lehetővé teszik a nagy távolságra történő, mégis finom horgászatot. Ilyenkor kell a distance és bullet kosarakhoz nyúlnunk!
Az utóbbi időben kiemelt figyelmet szentelek a nagy távolságú, finom horgászatnak, melyhez hatalmas segítséget nyújtanak a distance és bullet kosarak.
Ezek a kosarak hasonlóak egymáshoz, én mégis másra használom őket.
Vastag, monofil zsinór tartja a kosarakat, amely krimpelve van a biztos tartás érdekében.
Distance kosarak
Különlegességük, hogy ólom kizárólag az alsó részükre került, körben, a kosár teljes kerületén, mégis olyan formában, hogy hihetetlenül pontosan és nagy távolságra dobhatók legyenek. Lyukbőségük hasonló az alagút kosarakéhoz, ahogyan a kapacitásuk is, melyet kihasználva én elsősorban etetni szoktam ezekkel a modellekkel. Függetlenül attól, hogy éppen keszegfélékre vagy pontyokra pályázom, remek lehetőséget nyújtanak a hajszálpontos, távoli etetésre. A distance kosarak 30-tól 60 grammos méretig elérhetők, melyekből minden, ehhez a technikához megfelelő feederhez ki tudjuk választani az ideálisat.
A distance kosarak kialakítása különleges, azonban nagy hasznukat vehetjük, ha fontos a távoli, pontos peca.
Ha etetünk velük, szemes anyaggal is gazdagíthatjuk az etetőanyagot.
Néhány ehhez hasonló, tartalmas kosár remek alapot szolgáltat egy mozgalmas pecához!
Bullet kosarak
A végére hagytam nagy kedvenceimet, a bullet kosarakat. Ezekkel kifejezetten sokat horgászom az utóbbi időben, több filmemben is használtam már őket, ami nem véletlen, hiszen kivételes dobási tulajdonságokkal rendelkeznek! (Például a „Holtág ezüstös lakói" címűben: http://bit.ly/2VhvG9w) Kapacitásuk kisebb, mint a korábban bemutatott társaiknak, cserébe azonban lényegesen messzebbre és pontosabban dobhatók. Megfelelő felszereléssel és dobó technikával akár 80-90 méterre is lehet velük horgászni, ami a klasszikus, hosszú előkés technika esetében egyedülálló lehetőség. Úgy repülnek, mint egy rakéta, ezért érdemes a bullet kosarakat akkor is használni, ha a távolság nem is olyan hatalmas, ugyanakkor nagyon erős az oldalszél. Ezek a modellek két különböző nagyságban, 25*31 és 25*26 mm-es kosárrésszel készülnek, egyenként négy méretben, 30-tól 60 grammig.
Ezek a valódi rakéták! A bullet kosarak kivételes dobási tulajdonságokkal rendelkeznek!
Lyukbőségük megegyezik a distance és az alagút kosarakéval.
Ezek a kosarak 40 vagy 50 grammos méretben kiváló társai az Allround Feedereknek.
Bár kapacitásuk nem túl nagy, némi szemesanyagot így is be lehet velük juttatni.
Élmény velük dobni!
Ez a ponty 57 méterről érkezett.
Bár a különféle feeder kosarak sorát még hosszasan lehetne folytatni, egyelőre legyen elég ennyi, elvégre úgy hiszem, hogy a bemutatott modellek segítségével azok a szituációk, amelyekkel egy hobbipeca alkalmával találkozhatunk, tökéletesen megoldhatók. A versenyek esetében sincs ez igazán másként, hiszen az én ládámban is zömében ezek pihennek. A jelenleg zajló Feeder Országos Bajnokság elődöntőjén is ezeket a kosarakat alkalmazzuk. Hogy milyen eredménnyel? Az hamarosan kiderül!
Szabó Bence
A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki. Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...
A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...
Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...