![]() Bajnokok |
Alkalom szüli az írót:
Az alkalom, amiért most ragadtam tollat a gondolataim kifejtéséhez az, hogy a tavalyi évben pergető társammal, Kállai Péterrel megnyertük az Országos Pergető Bajnokságot, és ezzel jogosultságot szereztünk a 2011-évi Világbajnokságra. Szeretném bemutatni egy cikksorozaton keresztül a felkészülésünket VB-ra. És reményeim szerint átadni mindazt a tapasztalatot, információt mellyel közelebb kerülhetünk mi versenyzők is az átlag horgászokhoz. Talán a feltett kérdésekre is megleljük a válaszokat, és nem utolsó sorban népszerűsíthetjük a pergetést.
VB. láz:
Másodszor adatik meg számomra, hogy a válogatott keret tagjaként hazánkat képviseljem egy világversenyen. 2011-ben, Olaszországban rendezik meg a vizes világjátékokat, melyen nem csak a horgászsport szerelmesei vesznek részt, hanem más vízi sportokat magas szinten űző honfitársaink is. A minket érintő verseny helyszín a Pó folyón lesz Borettó településnél. Igaz az időpont még nagyon távolinak tűnik, mivel augusztus vége, szeptember eleje a verseny időpontja. De mint minden versenyre a felkészülést minél előbb el kell kezdeni. Ebbe a felkészülésbe szeretném, ha az olvasó beletekinthetne, és akár a saját tapasztalatait is megosztaná velünk, és ezzel segítve a minél eredményesebb felkészülésünket.
![]() Verseny közben |
Fejben pergetés:
A felkészülés elméleti fázisában vagyunk, ilyenkor próbál az ember minél több információt beszerezni az adott vízterület adottságairól. Sajnos a helyszín nem a „kertünk végén van”.
De sokkal előnyösebb a helyzetünk, mint az eddik megrendezésre került pergető Világbajnokságok helyszíneivel. 1000-1200km-es távolság akár elhanyagolható a Szaratovi vagy Lettország vagy, a Kazahsztáni helyszínekhez képest. De még ide sem tudunk hétvégeken leruccanni és edzeni a vize, mit tehetünk hát ilyenkor? Megpróbálja az emberfia az összes lehetséges kapcsolatát, befolyását latba venni, hogy találjon olyan pergetőket kik horgászták a vizet. A mai információs világunkban bújjuk az internetet és kihalásszuk a számunkra felhasználható információkat. A helyzetünk azért nem kilátástalan. Én magam is horgásztam a Pó folyón, és szerencsére a Világbajnokság helyszínétől alig 30km-re.
![]() Pó-i harcsa |
Van bennem egy kialakult kép mely, segítheti a felkészülést, de ezt még csiszolgatni kell.
Többen az ismeretségi körben szintén horgásztak a vízterületen. A párosunk fő támogatójának az Energofis Kft-nek neves szakírója Lukácsi Béla sok időt töltött el a verseny helyszínen. Szintén sok információhoz jutunk az Eurohorgász közkedvelt szakírójától, Oláh Csabától, aki jól ismeri a területet. Talán lehetett volna előbb is bemutatnom a válogatott keret két másik személyét, nevezetesen Szegedi Györgyöt és Péli Zoltánt de itt jön el az Ő igazi szerepük. A Szegedi-Péli párost a Trabucco Team versenyzői. Az olaszországi gyártó cég központja a verseny helyszínétől alig egy kőhajintásra van, már adódik is a helyi kapcsolat.
![]() A Péli Szegedi páros |
A minél szélesebb tájékozottság és pontosabb az információ, annál jobban segít bennünket az előkészületekben, ezt a hétköznapi horgászatok esetén is hasonlóan végezzük. Ha számomra idegen vize megyek horgászni, akkor is hasonlóan járok el. Na persze nem ilyen részletességgel. Az információk kibővülnek a Pó folyót jól ismerő Magyar pergetők tapasztalataival. Nagyon sokan jelezték, hogy a helyszínen mind a tesztelések valamint a verseny folyamán is szívesen segítik a Magyar válogatottat. Itt szeretném megköszönni mindenki segítőszándékát!
Zűrzavar:
Az én tapasztalatomra hagyatkozva, első lendületből a harcsa pergető horgászata került előtérbe. A Pón történt horgászatom szinte csak a nagybajuszúra korlátozódott. Így első hallásra mikor megtudtam a VB. Pontos helyszínét. A harcsák lebegtek a szemem előtt. De milyen jó, ha másoktól is begyűjti az ember az infókat. Az Olasz teszthorgászok kivétel nélkül elmondásuk alapján süllőre horgásznak a területen. Beszámolóik alapján igen komoly mennyiségben foghatóak a kékfarkúak, igen nem tévedés a kékfarkúak jelző, mivel nem ritkák az 5-6kg-os példányok. A pontos módszerekről még nem tudni, de a süllőre készülni kell! Amikor a helyszínen horgásztam én is hallottam a süllők kaffogásait, sőt meg is horgásztuk a rablásaik helyszínét, de nem igazán találtuk a megfelelő csalikat. A nyár folyamán szeretnénk a Péli-Szegedi párossal, valamint a segítőinkkel egy-egy hetet eltölteni a Vb. Helyszínén. És miért lenne egyszerű a dolgunk, Lukácsi Báláéktól begyűjtött információk alapján szintén nagy mennyiségben foghatók a balinok. Nekem miért maradtak ki ezek a halak a fogási statisztikáimból az ott horgászott időm alatt, egyszerűen nem is tudom? Valószínűleg túlzottan a harcsára koncentráltam. Innentől a túl egyszerűnek tűnő elméletem a harcsákkal kapcsolatban dugába dőlt.
![]() Sok magyar pergető horgászik a Pó-n |
Na, mi legyen:
Harcsa?? Süllő?? Balin?? Elméletben nem igazán egyszerű ezekre a halakra felkészülni. Sok tapasztalat áll a rendelkezésünkre a hazai vizeken, de a Pó az más. Hazai vizeink egyikéhez sem hasonlítható. Folyása lényegesen gyorsabb, mint hazai vizeinknek. Méretében a Tisza és a Duna között helyezkedik el. Jellemzően kövezett partoldalakkal, nagyon sok sarkantyúval, a kanyarok belső ívein nagy sóderpadokkal. Az Alpok közelségének köszönhetően kisebb-nagyobb áradások nap, mint nap levonulhatnak a folyón. A gyors folyásnak köszönhetően a csónakos csurgásos pergetés csak a csónak lassításával lehetséges. A rögzített horgászathoz igen komoly súlyok szükségesek. Az eddig begyűjtött információk összegzéseként az Energofis Kft segítségével választottuk ki a várhatóan legmegfelelőbb felszereléseket. A következő írásomban már remélem a kiválasztott felszerelések teszteléséről, tudok beszámolni Önöknek. Szeretném a Péli-Szegedi párost is megszólítani felkészülésükről. Reményeim szerint egy-egy interjúban bemutathatok olyan Pó-s pergető módszereket, melyekkel nekünk is készülni kell.
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...