Megjelent: 2008. október 26. | Forrás: Gotthárd Ferenc | Írások
Talán ezekkel a szavakkal lehet a legjobban jellemezni a ragadozó őnt, mivel megállás nélkül csak úszik és úszik. Folyton mozgásban van, egy rakéta sebességével száguld a kishalak közé, hogy ott majd felrobbanva hatalmas káoszt teremtsen. Mire ráébrednek a kis jószágok, hogy mi is történik, már késő. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is.

Volt szerencsém többször megfigyelni a Duna-deltában, amint a balinhad beszáguld az összeverődött kishalak közé, és iszonyatos mészárlást végez. Megállás nélkül bufogott a víz, snecik repkedtek mindenfelé a levegőben, olyan volt akár egy aknamező, mindenütt robbant a bomba. Nem tudom, hogy tudatosan hajtják-e végre az ilyen manővereket, vagy minden csak úgy spontán történik, de bárhogy legyen, félelmetes látvány a habzsoló horda. Ha ilyenkor észnél vagyunk, jó néhány fenekeszeget elcsíphetünk a rajból. Az igaz, hogy az „öregek” ritkán állnak össze ilyen rajokba, de a 2 kiló körüli példányokra jó eséllyel pályázhatunk.
Egy finom kis pergetőbottal élvezet ezeknek a torpedóknak a horgászata.





Bármennyire is számíthatunk a kapására, mindig villámcsapásként ér a rávágás. Nemegyszer olyan elemi erővel durrant oda a műcsalinak, hogy majd’ kitépi a botot az ember kezéből. Sajnos megtörtént már velem, hogy rosszul állítottam be az orsóm fékjét és a rávágás pillanatában elpattant a vékony fonott.

Sokan butának tartják ezt a halat, de számomra már sokszor bebizonyosodott, hogy igenis okos jószág. A kisebb példányokat esetleg lehet illetni ezzel a jelzővel, de a nagyobb egyedeket semmiképp. Ha valami gyanúsat vélnek felfedezni, hamar odébbállnak. Azt is megfigyeltem, hogy egykettőre megtanulják a dobástávolságunkat, aztán ezen kívül hajtják a kishalakat, ha meg közelebb lopózunk, egyszerűen ők is arrébb húzódnak.

Egy kisebb csatorna torkolatánál engedtem le a súlyt a felbukkanó őncsapat reményében. A tapasztalat azt mutatta, hogy a csatiból kiáramló vízre összesereglenek az apróhalak, és őket követik ezek a fogatlan ragadozók is. Általában megvárom az első rablásokat, de ezúttal türelmetlenebb voltam. Amint helyén volt minden, máris repült a Thrill. Mélyen bedobtam a torkolatba és onnan indítottam a bevontatást. Az első dobásra nem érkezett visszaigazolás, mint az elkövetkező hét – nyolc dobásra sem. Nagyot suhintottam, ezúttal pár méterrel messzebb repült a csalim. Amint vizet ért, visszapattintottam a felkapókart és tekertem egyet a hajtókaron, ugyanis csak ennyit engedték, máris rákapaszkodott egy pimasz kis őn. Alig volt tenyérnyinél nagyobb, de mégis odavágott a hét centis műhalnak. Gyorsan levakartam a horogról és folytattam a dobálózást. Sorra próbáltam minden csalimat, de egyelőre nem vettek tudomást rólam vagy még nem voltak ott - nem tudni. Leültem a csónak aljára és bámultam, amint a szél jobbra-balra ringatta a parti nádast. Néha elszáguldott mellettem egy-egy csónak, a hullámaik jól megdobáltak – hát igen vannak, akik mind a harminc lóerőt igénybe veszik.

Végre megjelentek a halak, itt is, ott is rablások harsantak. Elérkezett az ideje a cselekvésnek. Közéjük dobtam a kis Stinget, és rögtön le is csapta egy éhes fenevad. Kilós forma balin volt az áldozat. Ebből a méretből még gyorsan elkaptam néhány darabot, majd a kisebbek kezdtek támadni. Bármerre dobtam már csak félkilósforma egyedek jöttek.


Uszonyai akár a kifeszített vitorlák



Fiatal, de már nagy a támadókedve

Sajnos nem tudtam megvárni az alkonyati órákat, mert nem vittem lámpát magammal és a sötétben nem kockáztattam a visszautat. Sötétedéskor mindenki siet haza a horgászatból és elég nagy a forgalom ilyenkor a Deltában. Nem ajánlatos lámpa nélkül bóklászni, könnyen belerohan egy vad motoros az emberbe.

Az előttem álló éjszaka első felében is rájuk fentem műhalaim horgát. Fél liter szúnyogriasztó és mehetett a móka. Éjszaka általában más wobblerekkel dobálok, és más bevontatási sebességet alkalmazok, ilyenkor jóval lassabban húzom a fahalacskákat. A legeredményesebb éjszakai csalinak a Fanatic és a Minnow bizonyult, ezekkel nem csak a süllőket lehet átverni, az őnök is elbuknak egy-egy ilyen wobbleren. Csupán annyiban különbözött ez a módszer az éjszakai süllőzéstől, hogy nem az árnyékos részeket kellett dobálnom, hanem a Hold és a parti lámpák által megvilágított szakaszokat.

Az egyik lámpa fényében intenzív halmozgást vettem észre. Leúsztattam a kis Minnowot és már az első behúzással, elcsíptem egy másfeles őnt. Nagy csetepatét csapott a koma, de nem volt esélye, éjszakára pardon nélkül ment a húszas fonott.


Csak egy ága tartott a horognak, de az rendesen

Furcsa mód a locsolás nem zavarta el a többi ott lakmározó balint. Már a következő dobásnál heves rávágást kaptam, hogy majd’ kiesett a bot a kezemből, de valamiért nem akadt. Lelkesen dobáltam tovább, de több kapás egyelőre nem volt. Taktikát változtattam: nyitott felkapókarral, dobásra készen vártam, hogy hol csap be a veszedelem a csöppségek közé, és abban a pillanatban rá is dobtam a helyre. Az egyik ilyen dobás pillanatában a beeső Salmót elmarkolta az egyik útonálló. Rövid, de heves harc után a köveken hevert a fenevad, súlya közelített a két kilóhoz.


A mohóság ára


Nem hajkurászhattam sokáig őket, hamarosan indultunk harcsázni. A harcsákkal nem volt aznap éjjel nagy szerencsém, kettő is lemaradt a fárasztás elején, de az őnök még a harcsáknak szánt csalikat is megbökdösték. Jobbról-balról pofozták a duci Boxert. Az egyik hevesebb odavágás nyomán egy szűk kétkilós példányt penderítettem be a csónakba.
Ez az éjszaka róluk szólt.


A harcsázás mellékterméke

A hajnali órákban még volt egy jelentősebb megmozdulásuk a fenekeszegeknek. Immár partról vártam őket, de ezúttal sem sikerült jelentősebb méretű példánnyal összefutnom, ezért a lefekvést választottam - kemények tudnak lenni az áthorgászott éjszakák.
-Majd este úgyis kezdődik minden elölről, kell a pihenés.


Reggeledik az egyik kedvenc balinos szakaszomon