Finom szerelékkel kővezésről
Megjelent: 2007. augusztus 28. | Forrás: Tóth Gábor | Írások

Itt van a nyár! Az idén korábban jött és sokkal forróbb, mint ahogy megszokhattuk. Szegény halaink is megszenvedik ezt a szélsõséges idõjárást. Hatványozottan igaz ez a folyóinkban élõ uszonyos barátainkra! A tavaszi áradás elmaradt és ikrával tele bolyongnak, ívóhelyet keresve. De hiába!
Kapókedvük se az igazi. A szokásos nyolc-tíz kilós keszeges terítékek a tavalyi év homályába vesztek. Örülhetünk, ha egy délelõtt alatt pár kilót össze tudunk húzni nagy keservesen.


Bár egyedü vagyok, mégsem unatkozom

Ilyen körülmények között kerül elõtérbe a minél finomabb horgászmódszerek egész sora. Kell a változatosság, mert lehet, hogy ma a rakós bot a nyerõ, amit holnap a bolo, vagy feederbot fog lekörözni eredményesség terén.
Úgy döntöttem, hogy elsõre a bolognai botot veszem gorcsõ alá. Szeretem ezt a módszert, mozgalmassága és eredményessége miatt.


Egy kis földdel nehezítve tökéletesen megfelel

Tímár-mix és Dínó úszó a mai nyerő páros

Egy hétméteres EnergoTeam Benzar bolognai bottal fogom megkísérteni a szerencsét. A bot egyébként jól kiegyensúlyozott, gerinces pálca. Ár - érték terén szerintem verhetetlen a horgászcikk piacon. Az orsó egy 4000 Ryobi Zauber. Nagyon szeretem ezt a precíz mûszert. Azon kevés orsók egyike, amely tökéletesen megállja a helyét pergetés, match vagy bolognai horgászatnál is. A fék precíz a vékony zsinóros horgászathoz, de szerkezete elég erõs a fonott zsinóros pergetéshez is. Igazi univerzális darab. Etetõanyagnak a Timár- Mix család folyóvízi sajtosát választottam, földdel nehezítve. A keszegek és márnák nagyon szeretik a sajtos ízt.


Sorba jönnek a keszegek...

A horgászhely, amit kinéztem magamnak, egy számomra jól ismert Duna szakaszon van. Egy kövezés ráfolyás felõli utolsó tizenöt-húsz métere. Évek óta horgászok rajta és rengeteg halat adott már nekem. Számolatlan pontyot, paducot, karikát, dévért és még az ég tudja mit nem. A víz mélysége sajnos az utóbbi években sokat csökkent. Öt-hat méterrõl feltöltõdött két-három méteresre. De még így is megáll rajta a hal.
Etetõanyag keveréssel kezdtem a horgászatot, mivel a jól eltalált keverék fél siker. A Tímár-Mixnek van egy olyan tulajdonsága - azon kívül, hogy mágnesként vonzza a halat-, hogy az elsõ nedvesítés után még egyszer vizet kell hozzá adni, mivel a szemcsék megszívják magukat és az elõzõleg tökéletes állagú kaja kicsit kiszárad. Szóval, miután elsõ körben megkevertem az etetõt a szerelék összeállításával folytattam a napi rutinfeladatot, így idõt hagytam a dara „összeérésére".
Mivel a vízmélység és a folyás sebessége se volt túl nagy, így elegendõnek láttam egy ötgrammos Dínó úszót a zsinórra húzni. Teherbírásának nyolcvan százalékát egy cseppólommal biztosítottam, amit alul három, felül két kisméretû söréttel rögzítettem, a horogtól nyolcvan centire. Még egy pici sörét került a horogtól harminc centire, jelzõólom gyanánt. A horog a Maruto 9411 jelû tizennégyes méretû „dévérgyilkos". Szenzációs horog, nekem nagyon bevált!


Egymás után változatosan...

Miután végeztem a szereléssel, még egyszer átdolgoztam a mixtúrát és tíz kemény gombócot dobtam magam elé, folyásnak kicsit lefelé. Az elsõ öt gombócnál nem volt még csonti belekeverve, csak a második adag kapott élõ anyagot. Így azok, amelyikekben nem volt izgõ-mozgó féreg, lényegesen késõbb esett szét, mint amelyben volt. Tehát az oldódás idõben folyamatos, nem kell elriasztani a halakat állandó ráetetéssel.
Már az elsõ úsztatásnál kapás jelentkezett. Az apróbb keszegek szinte az elsõ gombócok becsapódása után mutatták magukat. Mindig ez van. A kicsik a legéhesebbek! Fél óra pecázás után jelentek meg a nagyobbacska dévérek, karikák, de ezek átlagsúlya se volt több öt dekánál. A felszerelést nem igazán dolgoztatták meg. Annyit azonban megállapíthattam, hogy tökéletes összeállítást tartok a kezemben akár nagyobb testû halak horgászatához is.
Ahogy telt az idõ úgy fogyott a türelmem. Nagyon bosszantó volt az apró halak állandó csipkelõdése. Fõleg, hogy néhány géb is benézett a terített asztalra. Már az induláson törtem a fejemet, amikor egy elakadás szerû kapásnak vágtam be és láss csodát karikába maradt a bot. Végre egy nagyobb hal, ami egy kis izgalmat is tud okozni. A gyors rángatózásból rögtön tudtam, hogy paduc a tettes. Egy kevés zsinórt is lehúzott a sodrás segítségével, de a bot, orsó és a tizenötös zsinór összeállításnak nem tudott meglepetést okozni a fél kilós halacska. Gyorsan merítõszákba került. Fényképezés után ment vissza éltetõ elemébe. Régóta nem viszek haza paducot. Annál jobban szeretem ezt a nemes keszeget.


A tenyeres méret a leggyakoribb

Végre egy szép darab

A fogás kicsit fellelkesített és a maradás mellett döntöttem. A maradék etetõanyagot is bedobtam. A horgot újracsaliztam és már repült is a haltanya felé. Sajnos több paduc nem jött. Ellenben bodorkák és a már említett karika-dévér invázió tovább boldogított. Hamarosan bele is untam a fûzfalevél méretû keszegek fogásába és a hazamenetel mellett döntöttem.
Egy dolog azonban biztos. A rengeteg dobás és kihúzás alatt se fáradtam el nagyon, hála ennek a jól kiegyensúlyozott gerinces bolognai botnak. Élmény volt vele horgászni, még akkor is, ha ezen a napon a Duna csak az apraja halát volt hajlandó horogvégre adni.
Mindenkinek jó szívvel merem ajánlani az Energo hétméteres Benzárját! Legközelebb egy olyan feederbotot akarok a Dunán is felavatni, ami már tavon bizonyított. A Sílver feedert!


A gát alsó része mindig rejteget valami meglepetést
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...