Bár köztudottan sok szép víz van idehaza is, némelyek közülük legyezésre is nagyon jók, időnként mégis külföldre húz a szívem. A kalandvágy is hajt Bosznia felé, és hát valljuk be: egy sor kedvező körülmény miatt, ott haldúsabb vizek csobognak a sziklák között. Amikor észrevettük az első nagytestű péreket és pisztrángokat a Ribnik folyó hídjáról, még nem sejtettük, hogy nem „nagyhalas” legyezés, hanem igazi finompeca vár ránk. Az óvatosan szedegető és minden fuvallattól megriadó halak nem adták könnyen magukat.

Csendes folyású, sekély víz a boszniai Ribnik

Első nap még naivan dobáltam a „mindenes” 4-es Vision GT Four botommal, hogy majd csak rámegy előbb-utóbb valami, de a napot kőkemény betlivel zártam – ja, és sok-sok tanulsággal. A négyes erősségű cucc ezen a 30-50 centi átlagmélységű vízen olyan durvának tűnt, mintha csukázóval nyomtam volna. Nem, nem a zsinór becsapódástól riadtak el a halak, hiszen akkor már ott se voltak… Elég volt kétszer meglengetnem a zsinórt, máris abbamaradtak a szedések és a folyó népe fejvesztve menekült.

Szerencsére a helyi horgászboltban nem csak az aktuális legyeket figyelhettük meg, hanem néhány felszerelt legyes botot is: szemem a bő másfél bothossznyi előkén akadt meg. Aha, szóval így kerülik el a zsinórbecsapódás okozta pánikot!

A lehűlő vízben ezek az apró 20-22-es méretű legyek működtek

Apró legyeket ettek a pérek is

…meg a pisztrángok is

Másnap igazi „péres” cuccal mentem ki: 3-as erősségű Vision Cult, 11 lábas hosszban. Párosítottam hozzá egy Vision Target WF2F zsinórt, és nyilván a különleges bothossz megengedte, hogy extrahosszú előkét kössek. Úgy véltem, ez utóbbira kell a legtöbb figyelmet fordítanom. Nagyon jól jöttek a Vision elvékonyodó előkék – Nano Mono, Classic Trout meg Fluorocarbon volt kéznél, ezek közül a Nano tetszett leginkább. Tippetet 0,08-as monofilból kötöttem, ami nagy türelmet követelt, de csak így illeszthettem az összeállítás végére a 20-22-es méretű legyet. Már az első dobások alatt tisztázódott, hogy a porszemnyi nimfa nem képes kiteríteni a vízre érő előkét, leginkább a 0,08-asból kötött tippet-rész omlott össze és egy csomóban merült el. Miután ezt erőszakosabb dobással sem tudtam korrigálni, a nyolcas tippet elé bekötöttem egy félméternyi tizenegyest. Ettől kezdve patent volt a cucc!

Botjaimon a Vision XLA Hard orsó feszített

A hosszú előke meghozta a várt halakat

Időnként szép pisztrángok is beugrottak

Dobás közben nem érződött, hogy közel ötméteres előkét lengetek a levegőben, szépen ki is terült, csak a dobások indításánál kellett jobban odafigyelni, hogy ne ugorjon össze a szerelék, illetve fárasztásnál jelentett némi nehézséget, hogy az előkét nem tekerhetem be, és így kellett megszákolnom a hosszú zsinóron futó halat. Kis gyakorlás után ez már nem volt téma, csak jöjjenek a halak!

Azt rögtön láttam, hogy a hosszú előkével rátapintottam a dolgok lényegére. Máris voltak jelentkezések, finom csippentések, fél-akadások, el-elszabaduló halak. Nyilván ez utóbbi azt jelenti, hogy a kapások észlelése még közel sem tökéletes, de a tény, hogy a halak felveszik a horgot, már akár fél sikernek is elkönyvelhető. Jó úton haladtam a cél felé!

Mivel a testesebb halakat inkább nimfára vártam, elsősorban ebbe az irányba kísérleteztem tovább. A kapások észlelése – sőt, nagyon pontos észlelése! – volt a következő lépcsőfok. Nem akartam lemaradni a legfinomabb kapásokról sem, hiszen a nagyobb halak általában csak egy villanásnyi időre veszik szájukba a műlegyet, nincs sok idő a bevágásra. Márpedig ha a többméteres előke kanyarogva jön szembe, akkor nem sokat látok abból, ami a víz alatt a horgommal történik. Azonnal előkerestem a kapásjelzőket, felcsíptettem egyet az előke fölé, és mint egy úszót, követtem a habokban. A kis polifoam golyó viszonylag pontosan mutatta, hogy merre jár a horog, és minden elakadást ügyesen jelzett. Nyilván ezek között sok volt a fű vagy kövek okozta elakadás, de mivel néha jó halak is voltak köztük, úgy döntöttem, hogy nem teszek kivételt: mindent lereagálok. Ez nagyon okos döntés volt, hiszen a többnapos horgászat alatt alig volt két-három eset, amikor egyértelmű ütést láttam a kapásjelzőn. A halak rendszerint csak úgy belekapaszkodtak a horogba, és finoman elmerítették a kapásjelzőt. Azonnal bevágtam. Ha fű volt, akkor azzal a lendülettel újat is dobtam, ha viszont halat akasztottam, akkor kezdődhetett a tánc!

Kis poli kapásjelző oldotta meg a kérdést

Ritkán jött ennél kisebb, inkább csak nagyobb

Aztán ment is vissza

Pisztrángban ez volt az átlag

Az esetek többségében akkora pérek akadtak a zsinór végére, hogy azt egy nyolcas előkével csak követni lehet, irányítani nem. Pár szakítás árán meg is tanultam, hogy ne erőszakoskodjak, inkább csak tartsam feszesen a zsinórt, hogy ne akadjon ki a szakállnélküli horog, és türelmesen várjam ki, amíg a hal kijárja magát. Fölöslegesen rettegtem attól, hogy ezek az öreg pérek rögtön elbújnak a növény alá. Akasztás után eléggé céltalanul menekültek, rendszerint vízközt, és leginkább csak az jelentett nehézséget, hogy hatalmas távokat úsztak le, mire kifáradtak. Vágtatni kellett utánuk a folyón fölfelé vagy lefelé, és közben finoman feszíteni a zsinórt. Amikor ez nem sikerült, mert csúsztak a kövek vagy felakadt zsinórom egy növényre, a hal egyszerűen letépte magát és röhögve távozott. Külön esemény volt egy-egy sebes pisztráng jelentkezése: elképesztő erővel pörögtek, és sokszor csak simán elharapták a vékony előkét, mint egy csuka.

Sanyi bátyám kimondottan a pisztrángokat vadászta

Azt hitte, hogy ezzel a mérettel kell beérnie

De aztán egyik hajnalban beleakadt ebbe a halba

Nem sokkal később én is megfogtam legszebb sebesemet

Egy felvállalható méretű pér követte

Minden halat visszatettünk a folyóba

Búcsúhalam alkonyat után

Tíz halból átlag hét jutott el a fárasztásig, a többi már a bevágás pillanatában szakadt vagy kiakadt. Ebből a hétből pedig átlag négy-öt halat sikerült merítőbe terelni. Sajna ez volt a nyolcas tippet hátránya. Hiába próbáltam vastagítani egy picit, mondjuk 0,10-11-esre, rögtön abbamaradtak a kapások, és eredménytelenül csápoltam egész nap. Ilyen tiszta vízben nem láttam más esélyt, mint tovább küzdeni a hajszálelőkével, és egy picit beletanulni ebbe a finom horgászatba. Mindenekelőtt arra próbáltam nevelni magamat, hogy ne erővel akarjak felülkerekedni a halon, ha végre sikerült megakasztanom, hanem acéltürelemmel taktikázzak, és ésszel próbáljam kivédeni a finom felszerelés hiányosságait. Cserébe viszont több kapást, több izgalmas fárasztást és a nagy halak szákolásának élvezetét kapom. Ezt az életre szóló tanulságot hoztam haza a boszniai finompecás utamról.