A fonott zsinór megjelenése kétségtelenül újabb távlatokat nyitott meg a horgászatban. Ezen belül is a legjelentősebb felhasználási terület a pergetés. Most ezt a kavalkádot mutatom be, és segítek eligazodni a fonott zsinórok erdejében.
Manapság óriási a választék a fonott zsinórok terén
Kezdésnek számoljunk azzal, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már lehet a kiadás küszöbén áll egy új dolog, így mikorra megjelenik az írás, vagy éppen elolvasásra kerül, lehetnek új változatok. Nézzük akkor az alapoktól, hogy mik a fonott zsinórok ismérvei!
Természetesen itt is nagyon fontos az átmérő kérdése, ahol a hagyományos tizedmilliméteres adat mellett megjelentek a Japán zsinórok is, melyeknél már nem ezt az adatot használjuk, hanem a PE jelölést. Persze, aki a tizedmilliméterhez szokott, annak ez bosszantó lehet (nekem is az volt), de egy idő után megtanulja a horgász, melyiknél mire számíthat. Hogy könnyebb legyen a helyzet mellékelek egy fotót, az átváltószámokról, amelyeket leginkább használunk jelenleg.
A táblázatból leolvasható, hogy melyik PE értékhez milyen milliméter átmérő tartozik
A következő, sok horgász számára fontos adat a szakítószilárdság. A hagyományos kilogramm mellett itt sokszor fontban (LB) kapjuk meg az adatokat, itt az a legjobb, ha megjegyezzük az átváltószámot, ami egy libra = 0,45 kg. Így sokkal könnyebben tudjuk, mire is számíthatunk.
Azért itt megállnék egy pillanatra, sajnos volt egy tendencia a fonott zsinórok megjelenésével. Mégpedig az, hogy voltak gyártók, akik mind az átmérőt, mind pedig a szakítószilárdságot túllőtték a valós adatokon, sokkal erősebbnek és vékonyabbnak bemutatva azokat, így jelentős torzulás jött létre a piacon. Éppen ezért én rászoktam arra, hogy a zsinórokat az ujjaim közé vettem, ami nagyon árulkodó volt az átmérővel kapcsolatosan. Azt is fontos megjegyezni, hogy a PE átmérővel jelzett zsinórok, manapság a valós – esetek nagy részében - adatokat jelentik.
A következő fontos kérdés, a szálak száma, vagyis, hogy a fonat, hány szálból készült. Itt vannak 3 szálból készült zsinóroktól kezdve akár 12 szálasig. Elmondható, hogy a 8 szálas és fölötte lévő zsinórok, halkabbak, míg a kevesebb szálból fonott zsinórok hangosabbak. Ennek a csalivezetéskor lehet jelentősége, egy „hangos” zsinórnak mi is halljuk a zaját, csalivezetés közben, de ez a zaj a halak számára is zavaró lehet.
A 8 szálas zsinórok rendkívül halkak és lágyak
A 4 szálas zsinórok talán a leghangosabbak, azonban rendkívül kedvező ár társul melléjük.
A 3 szálas zsinórokat, rendkívül vékonyra tudják nyújtani, cserébe nem tökéletesen kör keresztmetszetűek
A következő fontos adat a zsinór hossza. Előkének kaphatóak, egészen kis kiszerelében is fonott zsinórok, az általános a 100-150 méteres hosszban kapható kiszerelés. Természetesen elérhetőek akár 1000 méteres kiszerelésben, is, de nem ez a jellemző.
A világ egyik legjobb fonott zsinórját jelenleg a Varivas gyártja
A következő fontos kérdés még a zsinór színe, ez általában zöld, olive zöld, vagy hasonló zöldes árnyalatok, de a jiges horgászathoz az élénkebb színeket érdemes használni, mint az élénk sárga vagy lila, akár egy élénk narancs, vagy fehér is szoba jöhet. Vannak multicolor zsinórok, illetve olyanok is, amelyek méterenként más színnel vannak jelölve. Itt még érdemes megjegyezni, hogy kettő módon vannak színezve a zsinórok, vagy az alapanyagában színezett – ez a drágább – vagy utólag színezett, ami gyorsabban elveszti a színét.
Színben is hihetetlen választékban lehet részünk.
A következő fontos tulajdonság a bevonat, ugyanis bevonat nélkül sok vizet hord fel a fonott zsinór, ami a dobástávra sincs jó hatással, fagyos időben pedig igazi átok a zsinór által felhordott megfagyott víz. Éppen ezért vannak különböző bevonatok, amelyek akár sprőddé is tehetik a zsinórt. Így a bevonat is nagyon fontos tényező, ennek milyenségét csak használatkor tudjuk kiismerni, így erre előzetesen nem lehet felkészülni, hogy melyik a jobb. Ráadásul, az első használatok alkalmával némileg le is kopik ez a bevonat.
A fonott zsinór gyártásával kapcsolatosan van egy kevesek által ismert fontos tényező. Nagyrészt a fonott zsinór úgy készül, hogy létrejön a fonat, amelyet a megfelelő vékonyságra nyújtanak, közben kap többféle kezelést a zsinór a nyúlásának elérése érdekében. Érdekes, hogy az átmérő csökkenésével az átmérő keresztmetszetéhez képest exponenciálisan növekszik a szakítószilárdsága, azonban vagy egy pillanat, amikor, ez a szakítószilárdság, hirtelen lecsökken és elszakad a zsinór, ezért van, hogy a vékony zsinórok drágábbak. A másik, de nagyon drága technológia, amikor eleve vékonyra fonják a szálakat.
A legfinomabb pergetőmódszerekhez szükség van a finom zsinórokra.
A Japánban gyártott YGK zsinórok is a professzionális felhasználásra készültek
Használatával kapcsolatosan fontos megjegyezni, hogy a fonott sérülékeny és érzékeny a csomókra. Éppen ezért manapság már nem kérdés az előke használatának kérdése. Itt a csuka esetében vagy csukaveszélyes pályán, Én előszeretettel használok wolfram előkét, amely megfelelően lágy, de tökéletesen ellenál a csukafogaknak, ráadásul az esetek nagy részében a többi ragadozót sem zavarja a megfelelően vékony wolfram.
Csukafogak ellen érdemes valóban harapásálló előkét használni
Íme az üdítő kivétel: a drótelőkével megfogott balin
Előkének a wolfram és drótelőkén kívül, nagyon gyakori a monofil vagy a fluorocarbon, esetleg fluorocoated zsinórok használata. Itt egy probléma vetődik fel, mégpedig az a bizonyos kötés, amit említettem. A fonott zsinórt az előkével összekötni elég macerás dolog, de van egy teljesen biztos, jól megkötve 100%-os kötés, ami nem más, mint az általam már nagyon régóta használt FG-Knot. Ennek kötéséről készítettem videót, amely megtalálható az LB Fishing YouTube csatornán, de a videó felkerülése óta, sok magyar kezdte el alkalmazni, és mások is készítettek róla azóta videót. Amennyiben egy horog fülébe, szeretnénk direktben bekötni a fonott zsinórunkat, akkor ajánlom a Clinch csomót, vagy van olyan zsinór -elsősorban a vékonyabbak – amely csak a Palomar csomót tűri jól.
Mindenesetre manapság óriási a választék a fonott zsinór piacon, a nagyobb horgászboltokban és webáruházakban mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbb zsinórt.
A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...
A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...
Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...
Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...
Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...
A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...