Gyertek Gorgovára! - 2. rész
Megjelent: 2010. november 03. | Forrás: Murányi Antal | Írások


A deltai alkonyat kettős élményt jelent számomra: egyrészt felejthetetlenül szép, másrészt a legértékesebb időszak kezdete. Az éjszakai pergetés az a műfaj, ami nélkül már nem tudnék élni: megsokszorozódik a kapás élménye, hevesebb a fárasztás, és a lámpafényben felbukkanó süllő felejthetetlen látvány!

Bevallom, az is szimpatikussá teszi számomra a partszéli süllőzést, hogy nem kell órákig motorozni a horgászhelyig. Csak kiballagok a kapu elé – szó szerint, hiszen az egyik legjobb süllős forgó éppen panziónk stégje előtt volt.


Alkonyodik… Fenem a horgokat!


A panzió előtti stég környéke
nagyon jó süllős helynek bizonyult

Ez is a ház
előtt akadt horogra


Továbbra is a Banax Blitz orsó szedte a zsinórt, eszembe se jutott lecserélni. A Banax Blitz, illetve korábban a Banax Iris zsinórrendező képességeit is dicsértem már, mindkét modell csodálatosan szép zsinórprofilt produkál – őszintén szólva, ebbe szerettem bele. A középkategóriás grafit orsó szívósságáról csak később tudtam megbizonyosodni, ez a deltai utam is jó alkalom volt arra, hogy növekedjék bizalmam a Banax vadiúj orsójában. A viszonylag egyszerű szerkezet hosszan tartó használat után sem mutatta kopás jeleit, törés vagy egyéb fatális meghibásodás fel sem merült. Vígan eregettem a Salmo wobblereket éjjel-nappal.

Sok Salmo modellt kipróbáltam a dunai süllőzésben, vannak személyes kedvenceim, mint például a Perch vagy a Sting, és hiába állítják sokat, hogy a süllő nem látja a színeket, én továbbra is mereven kitartok pár színkód mellett – sőt, néha újakat csinálok. Igen, néha átfestek pár Salmo wobblert. Összegyűjtöm a kevésbé bevált színű modelleket, és festékspray-el nagyszerű süllős wobblereket festek belőlük. A wobblerek újjászületnek, a készletem pedig újabb hasznos darabokkal bővül.

Valamiért úgy tűnik, bármilyen felszíni wobblert festek át fluo-zöld színűre, abból rögvest kiváló süllőző wobbler lesz. Én éppen a wobblerek alakját nem látom annyira fontos szempontnak. A lényeg, hogy megfelelően mozogjon, enyhe áramlásban megtartva is lüktessen. A kapások zöme ilyenkor érkezik: egy éles koppintás, és már tartom is a süllőt… Hű, de szép pillanatok ezek!


Festékspray-el
átfestettem
pár Salmo modellt

Az átfestett Pike is nagyon jó süllős wobbler lett! (A kigörbülő horog még éppen megtartotta a szép süllőmet.)


Nemrég jelent meg a Salmo fluo-zöld színkódja… Éppen az
a szín, amire mindig vágytam. Kár volt a házi festéssel bajlódnom?


Bár a partmenti süllőzés szigorúan magányos műfaj, egyik este Barni barátommal indultam el. Ő elsősorban helyismeretben volt nagyon erős, nekem pedig a wobbler készletem volt ütős. Gondoltam, többre megyünk együtt! Alig értünk le a partra, Barni máris fogott egy kisebb süllőt a kétrészes wobblerével… Ő egyszerű fonott zsinórokat használ, és lehetőleg élénk színűeket, mint az ET Power Braid, míg jómagam inkább a bevonatos teflonokat preferálom, sőt egyenesen a Tuf Duracast az áhított zsinór nálam, nem tudok betelni vele. Csendes, nem surrog a gyűrűkön, nem hordja fel a vizet, jól dobható, és ráadásul erős is.


Átlagsüllő a part mentén

Barni rögtön beállás után fogta ezt a kisebbet


Néha csak ezek jönnek

Visszamehet. Nem ártana, ha felszedne még pár kilót!


Körülbelül két éve fedeztem fel magamnak a mélyre törő Executor modellt, és azóta is ez a titkos fegyverem, ha a Deltába jövök. A technikám egyszerű: egy behúzással „koppanásig” fenékre küldöm a műhalat, aztán hagyom lassan emelkedni. Állandóan feszesen tartom az árral szemben álló wobblert, és a felemelkedést fékezem: lassúvá kell tennem a műcsali felemelkedését, hogy időt adjak a támadó süllőnek. Persze, megnő az elakadás veszélye, és mivel számítok az elakadásra, sosem vágok be meggondolatlanul. Előbb meggyőződöm arról, hogy a wobbleremet ért ütés haltól származik, és akkor jöhet a határozott akasztás. Amennyiben csak kőbe akadtam, belazítom a zsinórt, és a wobbler rendszerint kiemelkedik az akadóból.


A Salmo Executor csak egy ággal,
de nagyon jól tartotta a halat

A győztes Blitz, rajta
a Tuf Duracast zsinórral


A vesztes is elmehet

Barni méltó hallal zárta az estét


A nappal csak arra jó, hogy lazítsunk,
és testileg-lelkileg az estére készüljünk


Ha belemerülünk az éjszakai süllőzésbe, meglehetősen fontos eszköz lesz számunkra a fejlámpa. Amellett, hogy a sikeres süllőzés érdekében pár szabályt ajánlott betartani (víz felé nem lámpázunk, parton is csak a legszükségesebbet), fontos a minőségi fejlámpa, amely rendelkezik a legszükségesebb funkciókkal. Hasznos, ha lámpánk két fokozatban is működik: egy halványabb fény a szereléshez, és egy erősebb telt fény a fárasztáshoz. Vannak lámpák, amelyek csak ennyit tudnak, de azt nagyon jól – mint például a Fuji-Toki FC-840-es modell, amely egyszersmind a legkönnyebb, legszolidabb fejdísz, amit valaha is láttam. Ő a kedvencem. Készenlétben tartom magamnál a Mactronic HLSK3 típusú lámpát is – ezt elsősorban a kis színes led-ek miatt szeretem: nagyon visszafogott fényekkel is tud funkcionálni, ha éppen szeretnék észrevétlen maradni.

Horgászat a Duna-deltában: www.duna-delta.ro

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...