Néhány nappal az első harcsatúrámat követően ismét a helyszínen voltam, újra a bajszosokra fentem a horgaimat. A felszerelésem ugyanaz volt, mint korábban, valamint a taktikán sem változtattam, felszíni és fenekező módszerek. Az időjósok is hasonlóan borús időt jósoltak, tehát semmi nem változott, azaz még is,… időközben az esős időt sárga jelzéssel egészítették ki a közelgő vihar miatt.

Kezdődik

Elfoglaltam a már bevált akadós terepet, és vártam az est közeledtét. Egy horgászbarátom is megérkezett, hogy a délutánt a tóparton töltse, őt a csukák érdekelték.
Érkezése után rögtön azzal kezdte: -Te, ezek az időjósok vihart jósolnak, és sok esőt. Valaki szólt nekik, hogy horgászni készülök.
- Akkora eső legyen, hogy a harcsák a parton sétáljanak. –mondtam nevetve.
Alig egy órával később meg is érkezett az első zápor, ami negyed óra elteltével, el is csendesedett, de az ég szürke maradt. Ideális időszak, hogy a mélyebb szakaszon megpróbáljam pergetve a harcsákat. A tó viszonylag akadóktól mentes a mélyebb részen, csupán pár csutak van a part mentén. Az ilyen jellegű vizeken a legszívesebben a 30-80 grammos Spin Blade-et vetem be. A bot elég érzékeny, hogy a műcsalim mozgását jól érezzem, és ugyanakkor elég kakaó is van benne, hogy egy-egy jobb bajszost is térdre kényszerítsen. Egy 4000 –es Ryobi Arctica kapott helyet az orsótartóban, melyen 0,20 –as fonott volt.
Barátom is velem tartott. Miután elhelyezkedtünk a gáton, és megeresztettem az első dobást elkezdett fújdogálni a szél. Még jóformán ki sem tekertem a csalimat, mikor tomboló erővel tört ránk a vihar. Rendesen neki kellett feszülnünk, hogy fedezékbe tudjunk vonulni, valósággal taszigáltak a széllökések. Egy kis jéggel fűszerezve az eső is nekikeseredett. Társam egy idő után megunta az időjárás viszontagságait és hazament, én mindenképp végig akartam horgászni az erre az alkalomra szánt éjszakákat, a vihar sem szeghette kedvemet.

Ők szolgáltatták az esti koncertet

Stabilan akadt

Az alkony közeledtével elcsitult a szél, csak enyhe hullámok borzolták a tó felszínét, amelyek idővel kisimultak, csupán az eső szemerkélt. Ideális körülmények születtek ismét a harcsázáshoz. Megigazítottam felszereléseimet, és vártam a kapást. A szürkületben a békék is rázendítettek. Nem kellett sokáig várakoznom ez első kapásra, valósággal meglepett a dolog. A bevágást követően éreztem, hogy jobb halba akadtam. Első erőfeszítésével betuszkolta magát az egyik vízben lévő fa koronája közé, ahonnan az erős felszerelésnek köszönhetően sikerült kiráncigálnom. Ezt követően egyre makacsabbul védekezett, nem volt szándékában a közelembe jönni. Nem voltam rest, téptem, ahogy csak tudtam. Az egyik kirohanása után alig győztem húzni, éreztem, mintha a fák közül kellene kicibálnom, de mégsem adja magát. Lassan-lassan sikerült a part közelébe tornáznom. A fejlámpám fényében egy valószínűtlenül nagy árny jelent meg. -Ekkora harcsa nem lehet a vízben. –futott át az agyamon. Még néhány emelés, és a nagy árny kiemelkedett a vízből, egy hatalmas fa volt az. A zsinórom elakadt az egyik ágában, és az egész törzset kivontattam a partra. Leakasztottam a madzagomat, és a harcsám is előkerült a rönk alól. Immár akadálytalanul ragadhattam állon, és a nedves fűre csúsztattam. Szerencsére a felszerelés állta a sarat, a Power Cat bot meglepően erősnek bizonyult, valamint a zsinór is jól vizsgázott kopásállóságból. -Kellett ide ez a szerkó –hajtogattam magamnak.

Beletörődött sorsába

Fotózkodni készülünk

Harcsamosoly

Menj haza

Sajnos a gyors kezdés után semmit nem fogtam a reggelig hátra lévő sötét órákban, illetve fogtam egy denevért. Agresszív kis jószág volt, vicsorgatta a fogait, így nem is borzoltam az idegeit, gyorsan felszálló pályára állítottam. Hajnalban még volt egy kis szürkeség, de dél felé már teljes gőzzel sütött a nap. A kárászok is bőszen neki fogtak ívni, mindenütt locsoltak a sekély füves részeken. Árgus szemekkel lestem, hogy egy korgó gyomrú harcsa nem esik-e neki a nászukkal foglalkozó halaknak, de sehol nem jelent meg egy bajszi sem. Estére az ég csillagokkal volt tele, még egy felhőfoszlány sem volt sehol. Viszont a kifli alakú Hold annál jobban világított. Valósággal árnyékom volt a földön. Nem kellett a lámpa, jól láttam mindent. Valamikor éjfél fele volt várható, hogy lebukik, addig a terveim szerint pergetek, majd a sötétség beállta után jöhetnek a kishalas botok.
Azért is döntöttem a pergetés mellett, mert így nagyobb területet át tudok fésülni, és a mélyebb rétegeket is meg tudom vallatni, talán ott lesznek a fénykerülő harcsák is. Szorgosan húzogattam a csalijaimat a Spin Blade pálcámmal. Az idő telt, de semmi akció nem volt. Egy süllő rabolt a lábam előtt, fel is szisszentem, mert kissé rám hozta a frászt. Az idén ez volt az első felszíni rablás, amit hallottam. A parton sétálgatva ívó halakra figyeltem fel. Nem tudtam eldönteni, hogy snecik, vagy egyéb keszegfélék, de az bizonyos volt, hogy nem kárászok, ahhoz túl kicsik.
Megálltam egy kis ideig hallgatózni, az ívó halacskák közelében. Valami azt súgta, hogy várjak türelemmel. Aztán felcsendült egy süllőrablás a halacskák közt, ami szintén jól megijesztett, még hozzá kell szoknom ezekhez az esti zajokhoz. Kis idő múlva ismét durrant a süllő. –No, ennyi volt, elkaplak. –gondoltam. Habár harcsára készültem, nem hagytam ki az alkalmat, hogy ne dobjak rá. A dobozban igyekeztem egy süllős wobblert előkaparni, ami nem is egyszerű, ha egy harcsás wobblerekkel telerakott dobozról van szó. A kezembe akadt egy ajándékba kapott éjszakai színekre festett Executor (még abból az időből, mikor még nem lehetett kapni éjszakai színben). Felcsatoltam, és elkezdtem szűrni a vizet. Talán 15-20 dobás után kezdtem elhamarkodottnak hinni a döntést, hogy elkapom a tüskést, mikor egy jól kivehető fodrozódást fedeztem fel a holdfényben. –Tehát visszajött. -mondtam halkan. A következő dobásnál már jött is a koppintás, ám a bevágást követően nem süllős ellenállásba ütköztem. –Harcsa. –gyorsan futott át az agyamon, no meg az is, hogy gyengék a kulcskarikák. A csutakok közt keményet küzdöttünk, nem engedtem messzire, rövid pórázon tartottam. Pár perc elteltével sikerült partra emelnem egy hatalmas bendőjű bajszost. Repedt el a hasa a sok haltól. Gyorsan lemértem, 9 kiló volt a pocakos jószág. Végre megvan az első pergetett bajszi is az idén, nyugtáztam boldogan.
A pontyzsákba került, mert hajtott a kíváncsiság, hogy mivel zabálta tele magát. Reggel egy sereg bodorka teteme lebegett a zsákban, és egy darabos kárász maradványa. Nem tudott ellenállni az ívó halaknak, no meg persze az Executornak.

A szeme mellett jól látható, hogy összekapott egy fajtársával

Szerencsére a kemény fárasztás ellenére a kulcskarikák is kitartottak

Reggel ezt találtam a pontzsákban

Ez a pergető pálca még sokáig elkísér,…

…akárcsak az új társa

Nappali fényeknél

Eredeti színek, és az átfestett

Ez a harcsa volt az éjszakázás egyetlen eredménye, de növelte értékét, hogy pergetve jött. Másnap délben már otthon pihentem ki az éjszakai fáradalmakat. Sajnos hosszabb kihagyásra kényszerülök egyéb elfoglaltságaim miatt, így nem jut időm a harcsákra, de, amint tehetem ismét a parton leszek.