Sokszor hallottunk már arról, hogy a légnyomás változása nagy hatással van a halak táplálkozására. Étvágyuk ilyenkor érdekes módon megjön, vagy megszűnik, attól függ, honnan nézzük…

Ágival és Gáborral úgy döntöttünk, hogy ezen a június eleji szombaton, egy új horgásztavon próbáljuk ki tudományunkat. Választásunk azért esett az 51-es út 16. km-nél fekvő soroksári Joker tóra, mert egyrészt közel van munkahelyünkhöz, másrészt néhány kereskedő kollégánk szerint a Budapest környékén lévő vizek közül ez az egyik legbőségesebben halasított. Reggel fél kilenc körül értünk a vízpartra, így még tanúi lehettünk az ötven személyt összehozó horgászverseny rajtjának. A ragyogó napsütés mellett fülledt meleg nyomott agyon bennünket. Mire bekevertük az etetőanyagot, már többször hallottuk a versenyzők irányából jövő mérlegelést kérő kiáltásokat. Itt ugyanis a kifogott halat azonnal lemérik, és rögtön visszaengedik éltető elemébe.

Gábor rakóval kezdett, Ági a matchbotos felszerelést választotta, én pedig a feeder-botot részesítettem előnyben, bízva a nagy pontyokban és a kapitális méretű amúrokban. Miután bedobáltuk a gombócokat, türelmesen vártuk, hogy „beérjen" az etetés és elinduljanak a kapások.

Az első hal nálam jelentkezett egy majdnem félkilós sügér személyében, majd néhány perccel később valami olyan brutális módon megtépett, hogy csak néztem ki a fejemből. Aztán nálam beállt a néma csend, kapásnak jó ideig nyoma sem volt. A tőlem jobbra ülő Gábor fogott néhány termetesebb sügeret, míg Ági a dévérekkel küzdött a finom szereléken. Mindketten szúnyog-csonti szendviccsel fogták a halakat, én pedig egyik botomon csemegekukoricával, a másikon pedig gilisztával próbálkoztam. Igaz ők is, én is a nagy halakat vártuk.

A verseny végét jelző lövés délben hangzott fel, s vele szinte egy időben az első mennydörgés is. Észak felől sötétedett el az égbolt, vele együtt a szél is feltámadt. Amikor a lezúduló esőcseppek elkezdték korbácsolni a víz felszínét, egy pillanat alatt felrobbant a tó. Mindenhol halak ugráltak ki a vízből, a parton maradt horgászok egymás után vágtak be az egyre sűrűsödő kapásokra. Gábor két pontyot fogott egymás után, Ágit is megtépte valami böszme jószág, nekem pedig egy négy kiló körüli afrikai harcsát sikerült kibányásznom, ami nem kis élmény volt a tizenhatos zsinóron. Amíg esett az eső, rengeteg halat fogtak a tó körül, majd ahogy az eső elállt, a kapások megszűntek és visszaállt a csend. Ez a kis közjáték még kétszer megismétlődött a délután folyamán. A végén már Béla, a tógazda is beszállt a játékba. Kihasználva az utolsó zápor adta lehetőséget, este hat után – közvetlenül az eső előtt -, ö is bevetett két botot. Ahogy eleredt, negyed óra leforgása alatt fogott két pontyot és három afrikai harcsát, mindegyiket fenéken. Ritkán fordul elő, hogy ilyen tisztán megfigyelhető legyen az időjárás-változás hatása a halak viselkedésére. Sokan hazamentek, megijedve a közelgő esőtől, de aki ott maradt, az nem bánta meg, mert ilyen élményben ritkán van része az embernek.