Megjelent: 2007. október 17. | Forrás: Székely Zoltán | Írások
Na csak olyan házi. Eljött a többhetes általános tilalom ideje, amikor még a gilisztákat sem szabad úszni tanítani a Ráckevei Duna-ágon, ezért Totya barátommal elhatároztuk, hogy szezonvégi pontyfogó versenyt tartunk az utolsó napon. Itt a szigetszentmiklósi Kis-Duna szakaszon a szûk meder miatt, ha engedik a vizet, bizony elég erõs az áramlás, ezért a finomkodó felszerelésnek nincs nagy létjogosultsága. A ponty felszippantja a horgot, koppan a jelzõ, és már lehet is óvatosan bevágni. Ezért az univerzális, üvegspicces Gold Star Boile 3,60-ra ötvenes Perfect Gulp orsót tettem. Nyeletõfékes lévén szoktam kapásjelzõ nélkül is használni, szeretem mikor zizegve szalad le róla a zsinór. Távhorgászatnál pedig nagy elõnye, hogy egy tekerésre ötöt fordul a felkapókar, nem kell sokat csévélni.
A pirkadat már a vízparton talál bennünket Az itt használt szerelékrõl csak annyit, hogy véghorgos csúszóólommal, vagy ólmozott önetetõvel horgászom, ez utóbbit inkább tavasszal használom, vagy ha keszeget is szeretnék fogni. Az a tapasztalatom, hogy a ponty itt szinte csak a súlyozás alatti horgot veszi fel, talán mert kemény sóderos a talaj. Azt nem mondom, hogy az önetetõ fölé nem érdemes rövid elõkén horgot kötni, de erre felénk jobbára egy-egy dévér jön csak, bár akinek nagy szerencséje van, amurt is akaszthat így. Az elõkét érdemes mûanyag elõkekapoccsal rögzíteni a fõzsinórhoz, mert attól eltartja, a rácsavarodástól is megóvja és nincs rajta kötés, ami gyengítené. A véghorog visszacsapódásának kivédésére én gubancgátló csõhöz épített önetetõt, vagy fenékólmot használok. Folyóvízben fenekezve a kanál, vagy a rombusz alakú nehezék a legcélravezetõbb, mert jobban tapad az aljzathoz. A szelepgumi ütközõt önetetõ használatakor öt-tíz centire fûzöm a véghorogtól, egyébként harminc centi lebegõt hagyok.
A nagy ágyúk töltve, már csak a kapásokat kell kivárni
| Most is így szereltem. A verseny helye a stégem elõtti pálya volt, ahol 2,5-3 méter mély a víz és a sóderes aljzat hemzseg a kagylóktól. A kagyló nagy veszély a damilra és nem igazán lehet kivédeni.
Az elvágódás, sérülés ellen úgy védekezek, hogy az utolsó másfél méteren öt századdal vastagabb, merevebb anyagú, barna színû Carp Expert damilt kötök a vékonyabb hasonló nevû, de lágy, több színben játszó fõzsinórhoz. Aránylag nagy, 40-50 grammos súlyokat használok, az áramlás sebességétõl függõen.
Ezek már nem görögnek tovább, így nem húzzák a kagylók alá a zsinórt, és nem akasztják el a csaliból kiálló horog hegyét. Még így is elõfordul, ha a halnak van ideje a talajon meghúzni a damilt, hogy az megsérül és még a szákolás elõtt elszakad. Én ezért a megakasztás pillanatában magasra tartom a botvéget és igyekszem eltartani a halat a fenéktõl. A pálya, amit rendszeresen áztatott kukoricával szórok, mindössze 15-20 méterre van elõttünk. A folyás elég erõs, ezért a csíptetõs kapásjelzõre még egy karikát is akasztok. Tapasztalatom szerint a reggeli órák a jobbak, ezért ülünk már kint pirkadatkor.
Bíztató, hogy a hajnali derengésben elõttünk feszülõ víztükrön itt is, ott is halak löttyennek, igaz jobbára keszegek, de én bízom benne lesz ponty is. Nem tettem fel felsõ elõkét, az utolsó napon csak a ponty számít. |
Barátom egyik botján etetõanyagot gyúr az önetetõjébe, én csak fenékólommal ügyködök. Hamarosan aprókat rándul a jelzõje, amikor a keszegek megtalálják az etetõjét. Engem ez zavar, én jobban szeretem a külön beszórt gombócos vagy szemes kaját, mert úgy csak akkor kapok jelzéseket, ha a halak felveszik a csalit a horoggal. Különösen az érzékeny feederspicceknél zavaró számomra mikor az etetõkosarat bökdösik a halak. Hatos méretû Maruto horgaimon az etetõanyagból vett áztatott kukorica, illetve csemegekukorica van felfûzve, „ellenfelem” csak ez utóbbiban bízik.
A "versenyen használt fenekező felszerelés...
| ...és botok
|
A sok szöszmötölés után felfelé rándul barátom jelzõje, izgatottan vág be. A komoly halakra méretezett bot alig hajlik a szép sütnivaló dévér alatt. Azért örülünk neki. Nálam is rándul párat a kapásjelzõ, aztán semmi. Felnézem a horgot, szétrágicsálva rajta a csali. Rák. Fene sok van belõlük, pedig a harcsák aprítják rendesen õket. Akárhányat fogunk, mindig van pár a bendõjükben. Hajnali csend települ ránk, de az idillbõl Totya vetõdése kizökkent. A túloldali botjáról le is esik a kapásjelzõ, olyat húz rajta valami. Szépen zizeg az elegáns Elite Gulp 50-es. szintén nyeletõfékes orsó, könnyített fémdobján megcsillan a reggeli napfény. Még a mederben feljön egyszer a hal, de nem tud ellenállni a rugalmas botnak, hamarosan a stég elõtt köröz. Kicsit irigykedem, de barátom kezébe adom a merítõt. A Lux Boile 360-as bot könnyedén tereli elé a halat, elfekszik a szép kettes feletti pikkelyes a felszínen és a háló hamarosan körülöleli.
Totyának kapása van, de igazán nem teszi próbára a felszerelést A történések közepette csak a szemem sarkából látom, ahogy felfelé rángatózik a jelzõm. A szerencsében szerencsétlenségemre csak egy dundi 28-as pontyika a jelentkezõ. Már a visszaengedés közepette megindul a vita, hogy beleszámít-e a versenybe vagy nem, de tudom csak cukkolás az egész. Egy kis helybentartó kukoricát szórok a pályára. Éppen amikor az etetés záporozik a vízen, barátom botja újból meglódul.
A bot görbülésén látni lehet, ez is bõven méretes. Kajánul felém pillant, miközben elemeli a fenékrõl a halat. Ez már pofátlanság. A hal a stég körül forog, de érdekes, ezek a mederben akasztott pontyok sosem törnek a nád felé, megfordulnak elõtte és vissza a nyíltvízre. Néhány kanyar után ez is elfekszik a hálóban, alig kisebb a másiknál.
Az első hal egy szép, sütnivaló dévérIdeális asztali méret, nem is fog sokat fagyoskodni a hûtõben, mert mindketten igencsak szeretjük a halat. Igaz a nagy nyári halfõzéseknek már lejárt az ideje, de mi szívesen elkanalazgatjuk csendesen magunkban is a hallevet.
Visszaülünk a botok mögé. Arcunkba vakít az égbõl és a vízrõl egyaránt a nap, de élvezzük, nemsokára jön a téli zimankó, minden kis fénynyalábnak örülni kell, ami még ránk süt. A barátságos õszi napsugár végig aranylik a tájon, egy csapásra lekerülnek rólunk a kabátok. A szárcsák is megélénkülnek, egyre szorosabb gyûrût vonnak körénk, a beszórt kukoricára fáj a csõrük.
Na, ez már komoly darabJó idõ eltelik, egyszer csak összeakadt nádszálak sodródnak a zsinórom felé, megemelem a botot, hogy elússzanak alatta, hirtelen rándulást érzek, egy suta mozdulattal tovább rántom az ég felé. Belegörbít rendesen a botba valami, ami rettentõen jó érzés, majd egy balkanyarral a szomszéd stég felé fordul, aztán belazul a damil. Elment. Nem jó pillanatban jött a kapás, nem volt jól idõzítve a bevágás, ezért akadt rosszul, ez lett a vége.
Fenséges pillanatBosszúsan és irigykedve nézem Gábor halait a hálóban. Elhatározom, azért is három tányérral eszem a halászléjébõl. Milyen igazságtalan az élet, nem elég, hogy sokkal jobban gitározik nálam, sõt Európa egyik legjobbja, még több halat is fog.
Végre nekem is jött egy potyka Lehunyt szemmel élvezem a napot, lassan visszatér belém a nyugalom. Arra riadok fel, halkan koppan a jelzõm és leesik a damilról. Mire megemelem a botot, már szép ívben hajlik folyásirányt. Na végre!
Kicsit erõltetnem kell a halat, hogy ne menjen barátom zsinórjába, de a tizenkét kiló feletti szakítószilárdságú harmincas Carp Expertnek meg se kottyan az egyébként verekedõs kettes pikkelyes. Nem kapitális, de jó ez, csak jöjjön! Mikor a halat a hálóba teszem, a szomszéd akácfáról egy szarka kárörvendõen felénk cserreg. Vajon mikor volt módja összeveszni szegény pikkelyessel? Apró szöszmötölések következnek, gondolom óvatos dévérek kóstolgatják a csemegét. Az egyik ilyenre aztán Totya megemeli a botot, ami hajlani kezd a meder felé.
A győztes hármasAz elsõ meglepetés után eszembe jut, ha kiveszi vége a versenynek, de azért szurkolok neki. A fényes aranyhorog, mint egy divatos testékszer csillan meg a szép ponty orrcsúcsa alatt, mikor beledõl a merítõbe. Kicsit dühös vagyok és elhatározom, négy tányér halászlevét fogom felfalni a gyõztesnek, ha beledöglök is!