Megjelent: 2007. november 09. | Forrás: Tóth Gábor | Írások Már az idejét se tudom szinte mikor kezdtem horgászni a Dunán, de az tisztán él bennem, hogy a kezdetetektõl szerettem volna nagy dévéreket fogni. Emlékszem, hogy reggelente hatalmas keszegek forogtak a víztetõn. Számomra elérhetetlen távolságban, partról meghorgászhatatlan helyeken. Nagy ritkán véletlen belefutottunk egy-egy nagyobb példányba. De ettõl függetlenül vagy éppen ezért a mohoshátú öreg bronzos dévérek csak vágyaim egyik elérhetetlen hala maradt.


Nem egyszerű dolog kényelmes helyet kialakítani a köveken

Próbálkozásaim, hogy rendes dévéreket fogjak rendre kudarcot vallottak. A kisebb példányok, karika keszegekkel vegyesen sorra jöttek. De húsz harminc dekánál nagyobb az istenért se akart horogra akadni. Ahol mi horgásztunk csak ezek voltak. Egy szerencsés véletlen folytán megismerkedtem Norbival, szekszárdi verseny horgász srác. Elmondásai alapján nagyon ügyes és szerencsés is egyben. Ismeretségünk egy horgászbot csere apropóján alakult ki. Én azt hittem, hogy az üzlet lebonyolítása után itt véget is ér. De szerencsére õ másképpen gondolkodott.


Vigyázni kell, mert minden mozog az ember lába alatt...

Néhány hónappal késõbb csörgött a telefonom Õ volt a vonal túlsó végén és horgászni invitált egy általa sokat látogatott és jól ismert Duna szakaszra. Egy kicsit körülményesen de összejött a találkozó egy októberi reggelen. Fél hét körül értem a megbeszélt helyre. Onnét még autóztunk néhány kilométert és így jutottunk a sûrû ködbe burkolózott Duna partjára. Meredek szórt köves parton botladoztunk a vízig. Szerencsémre vendéglátóm nagyon segítõkész volt és a rengeteg cuccomat közösen hordtuk le. Sõt az etetõ anyagot is segített megkeverni. Mivel nem volt dézsám így a nagy mennyiségû darát, földet,sódert PV1-et két vödörbe egyenlõen elosztva dolgoztuk össze.


... de már majdnem készen vagyok

De ne rohanjunk ennyire elõre. Elõször lássuk a pályát. Szeretném látni, de a sûrû köd ezt nem igazán akarja megengedni nekem. A parttól húsz máterre már akár egy uszály is elmehetne az se venném észre. A hideg fogvacogtató. A párával kombinálva különösen hatásos.


Húúú, de szép dévérek vannak mifelénk

Norbi megmutatja hová üljek,melyik a kedvenc állása. Itt a víz, elmondása alapján öt-hat méter mély a partól mindössze nyolc méterre. Rakósbotot fogok használni kilenc méterbe. Az Energo Team Multi Carp-ját hoztam ide is magammal. Nagyon megszerettem és eléggé a szívemhez nõtt ez a remek pálca. A szerelést csak azután kezdtem miután a két kiló Tímár Dévér Extrát egy kiló Mester Mixet és az egy kiló Match Plus Dévért összekevertük nyolc kiló nehéz földel és négy kiló sóderrel a végén még extra fûszer gyanánt kapott egy kiló PV1-et. Azt hiszem ebbõl világosan látszik, hogy egy rendkívül jól tapadó intenzív édes illatú/ízû nehéz keveréket kaptunk. Miért volt erre szükség. Hát azért mert nem elég, hogy nagyon mély a víz de még a sodrás is igen kemény. Ha nincs megfelelõen lenehezítve a kaja, az isten tudja hol áll meg.

Ez is egy szép méretes példány

Így sokkal olcsóbb a felszerelés

Most pedig elérkeztünk a felszereléshez. Amíg az etetõanyag szemcsék megszívják magukat az körülbelül negyed óra. Van idõm összeállítani a rakósbotos szereléket. A speciális körülmények miatt nem úszózni fogok. Hanem az úgynevezett „lekoppintós” módszerrel, gyakorlatilag fenekezni. A szerelék lényege, hogy egy ötven grammos ólmot teszünk le a fenékre a csalit pedig egy hetven centis elõkén kínáljuk fel. Olyan erõs volt az áramlás, hogy még ezt a nagy mártogató ólmot is néha megnyomta felfelé. A fõzsinór tizenhetes Specialis Angleise. Fura lehet süllyedõ zsinórt használni ide. Nos az is, de mivel otthon hagytam az elõke zsinórjaimat így szükségbõl ezt tettem fel. Az ólmot vékonyabb elõkére kötöttem a várható akadások miatt. Mivel rendkívül köves és kagylós a pálya. A horog Maruto 9411 számú tizenkettes méretû. Dévérezésnél ez a típus szerintem utolérhetetlen. Elég nagy méretet választottam mivel márna,sõt ponty is benézhet a terített asztalra. Miután mindennel elkészültem, beállítottam új ládámat egy WESTFIEL Top Flight-ot, nekiláthattam az etetõanyag készre keveréséhez. Idõközben Norbi elment melózni így egyedül maradtam a vízparton. Csak a Duna a vadkacsák,kormoránok és én. (Nem akarok nagyképûsködni ezért a „gondolatokat” kihagyom a felsorolásból.

Ellenfeleim szépen küzdenek

Mondtam már, hogy utálom a kormoránokat…..
A darához hozzáadtam még egy kiló fõtt búzát és csemege kukoricát, no meg az elmaradhatatlan élõ anyagot, csontit. Utoljára még egyszer alaposan átdolgoztam az egészet és vízpartra érkezésem után másfél órával szálltak befele a kõkemény gombócok .(A finomszerelékes horgászat egyetlen negatívuma a körülményes és idõigényes cuccolás pakolás.) Néhány méterrel feljebb és inkább a parthoz közelebb mint a bot spiccéhez.
Annak érdekében, hogy minél keményebbek legyenek. A már kézzel megnyomott gombócokat törölközõbe tekertem. Így még jobban összepréselõdtek.
Végre elhelyezkedhettem a láda kemény de mégis kényelmes ülõfelületén. Kicsit dideregtem mert kabátomat leterítettem magam mögé, hogy a bot még véletlen se koccanjon a meredek partnak, be vagy hátratolás esetén. (Jól meg is fáztam!)


Még egy hatalmas példány, alig fér bele a merítőbe

Mivel nincs egyenlõre elsõ bottartóm így egy villás ágat támasztottam a kövek közé erre rá tudtam rakni a rakósbotot a végére meg „ráültem” így pontosan és kényelmesen tudtam magam elõtt horgászni. Folyamatosan dobtam az újabb és újabb gombócokat. De néhány öngyilkos gében kívül másfél órán keresztül nem jött semmi. Idõközben a nap is felkelt. Lassan áttörte a vastag pára felhõt és melengetõ sugarai végre megszüntették vacogásomat és jó érzéssel töltöttek el. A meredek köves part gyorsan felforrósodott és délre már rövid ujjú pólóban süttettem magamat.


Gikiszta és csonti volt a napi csemege

A meleggel a halak is megjöttek. Intenzív kapással jelentkezett az elsõ. Meglepetésemben erõtlenül vágtam be. Minek eredményeképp rövid fárasztás után le is maradt. Bosszús voltam. Már nagyon szerettem volna halat fogni. Szerencsére nem kellett sokáig várni a következõ húzásra. Ezen már jobban rajtavoltam. Szép hal ficánkolt a zsinór végén. Rövid birkózás után szákba került az elsõ körülbelül kettõs és fél kilós dévér. Meglepõ módon nászkiütéses volt. Így októberben nem annyira szokványos. Ezzel a hallal megtört a jég és szépen egymás után jöttek a szebbnél szebb keszegek. Igaz az elsõ volt a legnagyobb, de a többi is bõven átlagon felülinek számított. Fárasztásuk nem okozott gondot a bot és a szerelék is jól bírta a megpróbáltatásokat. A szájba akadt dévér különben se csinál nagy ramazulit, hamar feldobja magát. Itt inkább az erõs áramlatokat kellett legyõzni ami az erejüket esetenként megsokszorozta. Annyi hal keresgélt az etetésen, hogy többször is kabátba akasztottam közülük. Ilyenkor nagy erõvel húztak,meglovagolva az örvénylõ vizet. Nyúlott a gumi rendesen és kivétel nélkül mind le is akadt. Nem igazán bántam mivel volt olyan hal, amivel patthelyzet alakult ki. A gumi valószínûtlen távolságba kinyúlott a zsinór szakadásának határán tartottam egyhelyben uszonyos barátomat. De se elõre se hátra. Egyikõnk se bírt a másikkal. Pedig ezzel a cuccal Akasztón tízen kilós pontyokat fogtam. Hiába az élõvíznek nincs párja.


Ritka szép teríték

A halak rohama két óráig tartott. Onnantól egyre ritkultak a kapások, dacára a folyamatos etetésnek. Fél négy magasságában elkezdtem pakolászni és egy helyi horgász segítségével készítettem pár fotót. A halak visszakerültek a vízbe. Sajnáltam volna megölni õket. Azok után, hogy ilyen jó szórakozást nyújtottak számomra. Norbi barátomat felhívtam elújságoltam neki a napi eredményt. Ami tizenkét darab dévér volt körülbelül tizennégy kiló összsúlyban. Nagyon meg voltam elégedve a terítékkel és a mihamarbbi visszatérés mellett döntöttem. Ki tudja, lehet legközelebb megcsípek néhány szép márnát is a dévérek között.