Megjelent: 2008. augusztus 28. | Forrás: Murányi Antal | Írások Miután magamra nyomtam a szükséges mennyiségű szúnyogirtót, kiléptem az ajtón… Körülbelül egy órát tart a hatása, ezért zsebembe raktam a teljes palackot is. A kis deltai falu főutcája elnéptelenedett, a motorcsónakok hazamentek, ismét csak sneci-locsogás meg csattanó rablások sorozata hallatszott az éjszakában.

Sosem tudhatom előre, melyik éjszaka ad sok halat, vagy melyik lesz teljesen süket… Ezért mindig az előző napok legsikeresebb csalijával kezdek - ha ezzel is megy, akkor nem csereberélem a műhalat. Kivéve, ha csónakba szállok… Na, de erről majd később.


Sötétség borul a deltai tájra

Az első part menti süllőimet viszonylag könnyedén összecsipegettem. A korábbi esték sztárjai, a MINNOW meg FANATIC ezúttal is hozták a formájukat. Nem kellenek nekem ezek a halak semmire, csak arra jók, hogy megnyugtassanak: még itt vannak, esznek, a megszokott csalikat elkapják. Ettől kezdve már nyugodtabban eldönthetem, hogy a bevált cuccokkal aratok, vagy tesztelgetek valami újat is.


Bemelegítés kissüllőkkel, meg a FANATIC wobblerrel

Az este legnagyobb balinja olyan váratlanul és mohón érkezett a FANATIC-ra, hogy mire észbe kaptam, már partra is emeltem, szegényt… Nagy erővel futamodott meg, de olyan átgondolatlan, stratégiaszegény manővereket hajtott végre, hogy egykettőre a part menti kövek közé terelhettem. Aztán csak elragadtam a nagy buksi fejét, és győztem! Idővel jól begyakoroltam a mozdulatot. Néha már úgy éreztem, hogy közel olyan praxissal markolom meg ezeket az állatokat, mint egy ipari halászparaszt.


Alig egy óra múltán szóltak a fiúk, hogy érdemes próbálkozni harcsára - jó a szél, a víz, a csillagok, a hőmérséklet, a kövek színe, tehenek nyálösszetétele, tyúkok hangja meg egyebek… Nosza, csónakba is ugrottunk. A 0,30-as SUFIX PERFORMANCE BRAID fonottam végére felkötöttem harcsás kedvencemet, a hat centis HORNET modellt. Erről itt bővebben is szólnék…

A HORNET legnagyobb darabja már a korábbi deltázásaink során is kellemes meglepetésekkel szolgált: volt olyan esténk, hogy a legismertebb harcsázó wobblereket is maga mögé utasította - darabszámban legalábbis. Mondták is a harcsázók, hogy "nem gondolták volna"… Aztán az ő dobozaikban is kezdett felbukkanni a nagy HORNET.


Útban a harcsák felé… Vajon ma is kapás nélkül maradunk?

Nyilván az éjszakai horgászatra ajánlott GT színkombinációt erőltettem elsősorban, de aztán arra gondoltam, hogy ha a süllők is előnyben részesítik a világosabb nappali színeket ezen a vízen, miért ne lehetne hasonló helyzet a harcsákkal is? Így hát ezúttal a D és GS színeket vetettem be, és nem tévedtem! A harcsák ismét élénken érdeklődtek a HORNET iránt - a kisebbek legalábbis.

Amikor a part mentét dobáljuk csónakból, elsőre feltűnő a HORNET "jó hangja"… Olyan élethű csobbanással ért vizet, hogy a harcsák nagy része már ebben a pillanatban rajta volt. Vontatáskor pedig elég intenzíven remeg ahhoz, hogy utána forduljanak a harcsák. A kapások alapvetően tehát "húzottra" vagy "beesőre" jöttek - legalábbis ilyen rébuszokban beszélnek a harcsapergető szekta tagjai, és nyomatékosan kijelentik, hogy az igazán nagyok mindig beesőre jönnek… Biztosan.


A kisebb harcsákkal könnyedén elbánik nagy kedvencem, a TRIO ZANDER is. Az élmény pedig megkétszereződik


A HORNET formában van…

Mivel nekem többnyire kisebb harcsákkal volt dolgom, majdnem fele-fele arányban jöttek beesőre meg húzottra is - pedig időközben más nagyobb Salmókkal is kísérleteztem: a tízcentis SKINNER RGS nagyszerű csalinak tűnt, de ezen az estén valahogy nem bírta utolérni a HORNET-et. Kissé komótosabb, nehézkesebb műcsali, viszont csobbanáskor szép hangok ad - elméletileg fognom kellett volna vele.

Másik tesztalanyom a kétrészes WHITEFISH tizenhárom centis modellje volt, GT színben. Bár ez sem jutott a HORNET közelébe, azért megfogta a saját becsülethalait. Sajnos legkellemetlenebb élményem is ehhez a wobblerhez kötődik: egy párkilós harcsát próbáltam tarkón ragadni, amikor a wobbler szabadon kiálló horga elkapta az ujjamat, és a rángatózó kisharcsa szakállig körmöm alá rántotta a nagyméretű hármashorgot. Nagyot lélegeztem. Kihúztam.


Immár kihúztam a körmöm alól… Tökéletes horgok! Tesztelve!

Persze, nem emiatt tértem vissza a HORNET-hez. A kis duci wobblerben immár megmagyarázhatatlanul nagy bizalmam van, jobban esik dobálnom vele, bárhol és bármikor. Ráadásul egy könnyű, fürge wobbler, finomabb bottal is jól kezelhető. Mondanom sem kell, hogy a horgokat és karikákat mindig könyörtelenül lecserélem róla: jelentősen vastagabb szerelvényeket pakolok rá.

Kedvenc harcsázó wobbleremmel fogtam már süllőt meg balint is, harcsázás közben - sőt egyszer még egy madarat is lekapáltam vele… A sötétben túldobtam véletlenül egy kiálló ágon, és későn vettem észre, hogy madár alszik rajta. Egy pillanat alatt lábára csavarodott a harmincas fonott, és csak arra eszméltem, hogy wobblerem elrepül a levegőbe… Rátartottam, és kifárasztottam a nagytestű madarat, amely a csónakba kerülve, a lámpafényben meglepően nyugodtan viselkedett. Megszabadítottam, és pár simogatás után szabadjára engedtem. Szóval, a HORNET különösen jó műcsali! Ettől kezdve, ha véletlenül fára dobtam, a társam szótlanul elvigyorodott…


- Basszus, ezt másnak nem hinném el… A Deltában madarak is vannak!


- GS színű Hornet-re jött!


Én mindent visszaengedek…

Vitathatatlanul izgalmas percek, amint egymás után csobbannak wobblereink az éjszakában, aztán egyszer csak mintha robbanna, rajta van a harcsa… Engem mégis sokkal inkább lekötnek a vízparti cserkelés kalandjai. Finomabb és rafináltabb műfaj ez, még ha kisebb is a várható zsákmány. (Nah, most biztosan vérig sértettem a harcsapergetők titkos társaságának beavatott tagjait…) Ezért hát inkább part menti könnyűpergetéssel múlattam a reggelig hátralévő időt. A nap már fent járt, mire visszaértem szállásunkra, társaim éppen a másik oldalukra fordultak - sőt, olykor még a világosban sem tudtam leállni. Meglepően sok süllőkapás kényeztetett olykor napkelte után is, vagy éppen délután - ezekről is örömmel beszámolok egy másik alkalommal.