Beköszöntött az újév, új célokkal, új fogadalmakkal, de elsősorban egy új lékhorgász szezonnal. Nem váratott sokat magára az első rablóhalas lékes próbálkozásom, majd az elsőt gyorsan követte a második is. Ennek a két alkalomnak az eseményeit szeretném most megosztani.

István barátommal készültünk meghódítani a jég birodalmát. Kora reggel indultunk útnak, még napkelte előtt a helyszínre érkeztünk. A hidegben ropogott minden. Magunkra kapkodtunk minden meleg holmit, nem mertünk a hőmérőre nézni, nehogy sarkon forduljunk. Kényelmesen becihelődtünk a tó jegére, majd latolgatni kezdtük, hogy merre fúrjuk az első lékeket. A fúró hangosan csikorogva vágott magának utat a csontkemény jégpáncélba. Mire a horgot felcsaliztuk, vékony jég képződött a lékekben. Nem lesz egyszerű feladatunk, azt tudtuk, de ha már nekifogtunk, akkor nincs visszaút. Közben a napsugarak is kezdtek kimerészkedni a domb mögül. Ekkor vette elő barátom a hőmérőjét a táskából, már meg sem lepődtünk azon, amit mutatott, gyenge -10 fok volt.

Igazi horgászidő

Nyáron ezt a pillanatot általában élvezni szoktam

Felszereléseink egyszerűek voltak. Barátom a tároló orsókat és a rövid, 1-1,5 méter körüli teleszkópos botokat részesíti előnyben, igazi retrós hangulatot idéztek a pecái. Én a már jól bevált és a szívemhez nőtt egyrészes 60-80 centis rövid kis pálcáimra és a mindennapokban is használt orsóimat szereltem. Szerelékeink egyformák voltak, 8-10 gramm körüli úszók, és a csalihalakhoz mért egyágú horgok. Célhalaink a süllők és a csukák voltak. A fürge kishalak idegesen cibálták a termetes úszókat, minden pillanatban vártuk, hogy mikor rántja a jég alá egy éhes ragadozó.

Csendben teltek a percek, nem történt semmi a belógatott szerelékekkel. Intenzív lékfúrásba fogtunk, próbáltunk rálelni a fagyos víz lakóira… Valamint, ha folyamatos mozgásban voltunk, nem éreztük annyira a hideget. A csukáknak szánt szerelékekkel a part menti övezetben keresgéltünk, míg süllőre csalizott horgainkat, a mélyebb vizekben kínáltuk fel. A folyamatos keresgélés közben néha eltávolodtunk az ordasoknak beélesített botoktól. A tüskéshátúakban bíztunk a legjobban. A csukák ezt sértőnek találták, és rendesen megbosszulták. A magukra hagyott szerelékekről 10-15 méter madzagot is lehúztak, majd jól becsavarták a nádtorzsák közé. Csak hosszas lékfúrások, és a hideg vízben való kotorászás után sikerült eljutnunk a horgokig, de azon már egy fia hal sem volt. Ezt a játékot párszor eljátszották velünk. Csak egy pillanatra fordítottunk hátat a szerelékeknek és a lazára állított féknek, illetve a nyitott felkapókarnak köszönhetően könnyedén húzták le a zsinórt. Nem kockáztattunk, hogy a pillekönnyű botokat elvigyék ezért nem állítottunk a fékeken. Ha a csukás szerelékek mellett strázsáltunk, akkor a süllők cibálták le a damilt, majd távoztak, jókora hasadásokat hátrahagyva a kishalakon. Felváltva figyeltünk a part menti és a mélyben elhelyezett botokra, és így sikerült barátomnak elcsípnie ez első csukát. Rohantam a fotógépemmel, hogy meg tudjam örökíteni a pillanatot.

Tágra nyitott álkapcsokkal próbálta kirázni a horgot

Egy tarkófogás és a jégen az ordas

Nem nagy, de nekünk nagy örömet okozott így télen

A sikeres csukafogás követően a süllős pálcája sült el Istvánnak. Izgalmas huzavona után egy formás süllő suhant el a lék alatt. Néhányszor még megpróbált visszatörni a fenékre de sikertelenül, hamarosan őt is lencsevégre kaphattam.

Megvan

Jogos az öröm

Még egyet így is

Ezzel a két hallal zártuk is a napot, nem volt több kapásunk. A hazafele vezető úton már azon töprengtem, hogy legközelebb mikor tudok visszatérni. Majd’ 4 napot kellett várnom, hogy újra szerencsét próbáljak a halaknál.

Ezúttal Leventével igyekeztünk horogra keríteni a kedvenceinket. Az időjárás nem volt valami kegyes, immár nem röpködtek a mínuszok, hanem plusz fokok voltak és az eső is el-eleredt. Ez sem a legideálisabb januárban. A jeget pár centi vastagon víz borította, és ennek hála rendesen csúszott. Minden lábujjammal kapaszkodtam a csizmába, és kacsa módjára tocsogtam a vizes jégen, míg megszoktam a biztonságos járkálást.
Nem kellett időd fecsérelni a halak keresésére, már nagyjából tudtam merre bújhatnak. Gyorsan átfúrtuk a jeget néhány helyen és türelmesen várakoztunk az első jelentkezőkre. Röviddel a kezdetek után meg is volt az első hal, egy kissüllő tisztelt meg.

Ez a fiatal egyed, jókora forradás nyomait őrzi

Csak ekkora

A csukák reményében a partszélt vallattuk

Amíg a süllőcskével voltam elfoglalva, egy csuka megviccelt. Kezdett hasonlítani a szituáció az első alkalomhoz, habár most szervezettebbek voltunk. Még két kapást sikerült elbambulnom a délelőtt folyamán, mire végre elcsíptem egy tarka krokit. Csepergett az eső, lassan a köd is erősödni látszott. Néha a túlpartot is alig láttuk. Ennek ellenére jobb volt a szabadban lenni, mint otthon a tévében valami bugyuta műsort bámulni.

Köthető csukabiztos előke, erre kerültek az egyágú horgok

Mintha mosolyogna

Csendélet

Közös pózolás

Egy szellőztető lékben engedtem szabadon

Alig pár perc múlva Levi füttyentett, hogy harcol valakivel. Igyekeztem odasietni, anélkül, hogy dobnék egy hasast a vízben. Mire odabicegtem már a jégen pihent egy bő kettes csuka. Barátom szája a füléig ért. Szép is a léki horgászat, ha ilyen halakkal találkozik az ember. Egymás után furkáltuk a part mentén a lékeket újabb halak reményében, de nem volt több érdeklődő. A délután már csendben telt. Akárcsak korábban a roham a déli órákra volt tehető, 11 és 2 közt voltak aktívak a csukák. Majd’ 5 óráig kitartottunk bízván a süllőkben, de ők ránk sem hederítettek. Így is szépre sikeredett számunkra a nap és talán legközelebb ismét kegyesek lesznek a pikkelyesek hozzánk.

A „bestia”

Mehet vissza

Mindjárt eltűnik a szemünk elől

Estére a köd is erősödött