Na igen, három olyan nap után, amilyet különösebb megerőltetés nélkül produkálnunk sikerült, elgondolkodik minden józan ember, hogy ezt most, így, hogy?
S bár látványosan szedegették az apróhalakat a hidakról a lánykák, sráckák, ill. más korosztályok, csak később esett le a svédkorona, hogy heringekről van szó (magyar agy, nem gondol ilyenre csípőből), és ha ezek itt vannak, akkor csukát már nem nagyon fogunk a környéken…

Szasza hozott egy hírt, melynek következtében kedden új terepre mentünk. Én csak tropikáriumnak hívtam helyet a kristálytiszta víz, és a szigetek fura, melegégövöt idéző egyvelegének látványa miatt. A teljesen idegen pályát csak félig egyértelmű instrukciók nyomán kutattuk fel: „ott kifordultok balra, aztán már helyben is vagytok". Valójában egy tenyérnyi terület, pontosabban pont akkora, amekkorát egy tenyér lefed egy 1:50000-res méretarányú térképen.

Utolsó napon, a forgatási szempontoknak engedve Balázs harmadiknak beszállt hozzánk, Szasza egyedül vívott az orrsúly nélkül maradt csónakkal a hullámos-szeles öbölben.
Ekkora már-már több mint gyanús volt, hogy nem nagyon jönnek hírek jobb csukákról, és egy gájdolt csapat komoly dorbézolásában sem voltak nagyhalak, csak sok (csónakonként kb. 30 csuka állítólag…).

Mi magunkkal foglalkoztunk, és visszatértünk tehát az Öreg-öbölbe, egy újabb felderítés helyett. Benyus kamera előtt nád mellől meg is fogta pillanatok alatt a szokásos megharapott kiscsukáját. Itt tényleg egymást eszik! Ez most talán az eddigi legkisebb lehetett, de nem bánta, mivel saját gyártású twiszerfarkúra szerelt szlájder koppintással fogta.

Aztán a nyíltvízen próbálkoztunk eredmény nélkül, bár komoly eredmény volt talán már az is, hogy életben maradtunk a termetes hullámok és szél közepette. A hajó úgy mozgott, hogy az orrból kamerázó Balázs kifejezetten rosszul lett, én meg majdnem bebillentem a súly felszedése közben. Közeledő vihar felhői feketélltek az északnyugati égen. Balázs visszaült a megszokott hajójába, mi meg nyugodtabb vizekre, egy még feltáratlan öbölbe mentünk.

Minden aktust pirosas Kingdom Proton Shad-del követtünk el. Fura, de csak ez kellett nekik! Annyira, hogy miután Benyus is feltett egy ilyet, elsőre kapása és hala lett.
Szaszáéknál semmi, csak két kapás. Balázzsal hamarosan ismét hármasban a csónakban, és úgy tűnik, ő hozta meg a szerencsét újra, hiszen még két halat is sikerült fognom, egyet jerkelve (Slider 10S RHP), egyet pedig a bevált piros gumihallal.

Nem kell szépíteni, ez valóban egy sikertelen túra volt. Keveset fogtunk, de legalább kicsiket. Egy hajszállal több, mint a betli, a magyar futballisták szövetségi kapitányának optimizmusát átvéve viszont mondhatnák, hogy bíztató mozzanatokat is fel tudtunk mutatni… Gyors csalicsere, remek horgonyzás, kitűnő navigáció… Ja, hogy ezt halra játsszák?! Nekünk, azért így is tetszett, hiszen Svédország önmagában megért egy kirándulást.

Húztam a gázkart (kivételesen én) a kikötő felé, azzal a tudattal, hogy másnap már nem szépíthetünk, de arra gondolva, hogy jövünk még ide vissza, és lesz lehetőség a bizonyításra. Hogy mikor? Talán jövőre. Állítólag nagyon jó időszaknak számít az ívás után és a heringek megjelenése közötti periódus… :))