Sokszor elhangzik „Nagy víz nagy hal”. Ha ezt visszájára fordítjuk, akkor „Kis víz kis hal”. Ebben van némi igazság, de lehet meglepetés is a dologban, erre volt és lesz is példa...

Ezelőtt három évvel történt
Rövid 2, 10 m-es, finom pálcával kis két centis Salmokat dobáltam. Domolykóra „fájt a fogam”. Jól is kezdődött a nap, az első órában sikerült négy „horogra érett” példányt is „kivarázsolni a vízből”. Jól kezdődött és még jobban folytatódott!
Egy növényekkel teli forgóhoz értem. Útnak indítottam a műhalat, jól dolgozott a kis Salmo, éreztem, hogy történni fog valami… Hirtelen ránehezedett valami a bot spiccére, majd ugyanolyan gyorsan vissza is engedett. Tudom, nem kell mondani csuka volt az, ami megfosztott a nagy becsben tartott műcsalitól. Előkét kötöttem, új csalit kerestem, és helyet változtattam.



Jó pergetőpálya!

Egy kettes számmal pecsételt, piros pöttyökkel díszített körforgó került a kis karabinerre... Behúztam az első dobást, majd be a másodikat, tudtam mi a dolgom. A sokadik dobásnál jártam, mikor erőteljes rávágás, akasztás, majd példátlan védekezés. Megvolt a nap első csukája. Másfelesre saccoltam! Meg a második, a harmadik... aztán a nap végére meglett a 13-dik ragadozó is. Egy közel járt a ketteshez, négy pedig a másfeles határt súrolta. A többi előtt is kalapot lehetett emelni.
Most kérdem én mi ez, ha nem meglepetés? Aki nem ismeri a Maros ezen szakaszát, az azt mondaná ez csupán egy jól sikerült horgászat volt. Én azt mondom annál itt többről volt szó!


Leggyakoribb zsákmány a domolykó…


…mely nagyon szereti a kis Salmo wobblereket.

Ezzel még nem volt vége mindennek! Hogy legyen min éjszaka gondolkodni, mikor már hazafele tartottam, megszólalt a telefonom. Csaba cimborám érdeklődött, a napi eredményekről. Büszkén és elégedetten számoltam be a történtekről. Nehezen akart hinni szavaimnak, de én is az övének! Sikerült megfognia élete eddigi legnagyobb ragadozóját, mely egy a négy kilótól alig néhány grammal elmaradó gyönyörű Esox Lucius volt.
Akkor már tudtam, hogy aznap nem mindennapi dolognak voltunk részesei, melyet elsősorban „egyetlen folyónknak” a Marosnak köszönhettünk. Sosem fogom feledni azt a napot!


Csukánk is van néhány.


Igaz nem nagyok, sőt átlagban kicsik. De keményen küzdenek! És ha szabadjára engedjük, lassan növekednek.


Ez éppen egy Salmo Bulhed-et nyelt mélyre.

Egy szombat délután
Egy szombat délután párommal a Maros felső szakaszán pergettünk. Néhány eseménytelen perc, vagy inkább óra után, egy kövekkel kirakott szakaszhoz értünk, ahol apró domolykók tizedelték a vízre hulló rovarokat (de jó lett volna akkor legyezni). Óvatosan bemértem a távolságot majd lőttem, pontosan a halak feje fölött landolt a kis Salmo. Mélyre törő volt a kisméretű karabineren, „lusta” voltam cserélni.


Egy kis szerencsével, pisztránggal is találkozni.

Első behúzásnál óvatos kopp, majd néhány méter után újabb, de most már duplázott. Bevágtam és sikerült kiragadnom egyet a több tíz domolykó közül, melyek a víz színén lakmároztak. Megszokott dolog, halat lát az ember, aztán megfogja. Így kell ezt csinálni, nincs ebben semmi csodálnivaló.
Magasba emelve megmutattam közönségemnek, majd óvatosan útjára engedtem. Jöhet a következő! Újabb dobás, melyet sikerült egy kissé túllőni a célon és a vízben hajladozó sásra dobni. Óvatosan megbillentem a kis műcsalit, majd az mind ki tudná dolgát, anélkül, hogy leakadt volna pontosan a növényzet előtt vizet ért. Behúztam neki, hogy minél hamarabb megszabaduljon a veszélyes környezetből (az ilyen hibáknak gyakran áldozat a vége). Aztán a „semmiből” rávágott valami. Nem valami volt az, hanem egy kis csuka!
Álmomban se gondoltam volna, hogy aznap csukát fogok, a folyó ezen szakaszán, ahol még a kisebb domolykók háta is kilátszik a vízből, sőt ha fordulni szeretnének az csak háromból sikerül. Patakban csukát? Mi ez, ha nem meglepetés?
Szerencsésen partot ért, majd bemutatásra került a parton várakozó zsűrinek. Szépségére 10-est kapott, méretét nem pontoztuk, szabadságot nyert. Gyönyörű volt sosem feledem azokat a színeket...


Kis Hornettek. Ezekkel mindig érdemes próbálkozni.

Kezdett érdekessé válni a nap. Néhány perccel később ugyanazon a helyen, egy kis sebes pisztrángot akasztottam. Pisztráng, csuka és domolykó ugyanazon helyen? Megint felteszem a kérdést: mi ez, ha nem meglepetés? Talán újra kellene fogalmazni a halak biológiájával foglalkozó szakkönyveket... Az biztos, hogy néha érdekes dolgokkal lep meg ez a kis folyó.
foto10. Apró műcsalik, finom felszerelés.
Az ilyen és ehhez hasonló élmények miatt lettem a könnyű pergetés megszállottja és talán e miatt nem is tudok hatalmas harcsákról, csukákról, süllőkről beszámolni. Könnyű 0-10, 10-30 gramm dobósúlyú, rövid 2, 10-2, 40-es pálcák, kis 2000-es orsók, apró néhány centis wobblerek, körforgók és nem utolsósorba igazi vadvizek melyek engem igazán izgatnak. Persze én is szeretek keszegre, pontyra, meg paducra horgászni, sőt nagy halakat is szeretnék fogni, de a végszó mindig ugyanaz, vissza az „egyetlen folyómhoz” a Maroshoz, pergetni.
Úgy gondolom ez sosem fog változni.