Különleges method csalik – I. rész
Megjelent: 2020. március 28. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Hogy a method módszer esetében melyik a fontosabb, a csali vagy az etetőanyag? Számomra nem kérdés, hogy utóbbi. Azonban számtalanszor előfordult már, főleg az olyan horgászatokon, amikor csapatostul versenyre készültünk és szinte ugyanúgy horgásztunk mindannyian, hogy mindössze 1-2 csali működött igazán jól, holott az etetőanyagunk azonos volt, illetve végszerelékünk és felszerelésünk sem különbözött érdemben. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a csali szerepét sem szabad alábecsülni akkor, ha sikeresek szeretnénk lenni egy methodos peca során. 

Ebben a „mini", mindössze háromrészes írássorozatban olyan csalikat szeretnék bemutatni a legapróbb részletekig menően, amelyek valamilyen szempontból különlegesek, nem szokványosak, így sok esetben használatuk megalapozhatja az eredményes horgászatot. Nézzük is őket szép sorjában!

Bicolor Method Tojások

A Method Egg, azaz Method Tojás névre keresztelt horogcsalik 2019-ben jelentek meg a boltok polcain és rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy a sporttársak többségének elnyerték a tetszését, míg néhányan csak fanyalogtak ezeket a nem hétköznapi „bogyókat" látva. Természetes reakció volt mindkettő a horgászok részéről, hiszen olyan jellemzőkkel bíró csalik ezek, amelyeket így, egyben még senki sem látott korábban. Már önmagában a nevük is megérne egy misét, azonban sokkal fontosabb az, ami a tégelyben van! 

A tavalyi év egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó horogcsalijai a Method Tojások voltak. 

Semmihez sem hasonlítható, rugalmas állag, szokatlanul élénk szín és rendkívül erős aroma jellemzi a Tojásokat, amelyeket 2020-ra, eleget téve a Benzár termékeket kedvelő horgászok kérésének, forgalomba hoztunk Bicolor, azaz kétszínű kivitelben is. Így egy tégelyben kétféle aroma is visszaköszön, melyhez természetesen két különböző szín társul. Apropó, színek. Kizárólag azokkal az árnyalatokkal dolgoztunk, amelyek már hosszú évek óta bizonyítják létjogosultságukat, mint a fehér, piros, rózsaszín, zöld, sárga vagy a narancs, így ezek kombinálása sem lehet zsákbamacska.

Első látásra is meglepően élénk színek jellemzik ezeket a csalikat.

Fontos tudni velük kapcsolatban, hogy közepes felhajtóerővel bíró lebegő csalik ezek, amelyek a kisebb, 10-14-es horgokkal működnek tökéletesen a mederfenéken. Az ilyen méretű, könnyű, vékonyhúsú methodos horgokat könnyítik ki annyira, hogy csak a csali lebeg, a horog pedig feküdjön a mederfenéken vagy éppen csak érintse azt. Ezt egyébként rendkívül fontos tudni, hiszen hiába az aromás, különleges állagú csali, ha nem a megfelelő módon kínáljuk fel, akkor mit sem ér az egész!

Így kell állnia a horognak és a csalinak a mederfenéken! 

Én elsősorban az őszi, téli, illetve a kora tavaszi horgászataimon használom a Method Tojásokat, hiszen ekkor tudom a leginkább kamatoztatni azt, hogy nagyon durván aromásak. A tégelyben dipben ázva vannak tárolva, így a felületükön megtapadó koncentrátum a vízbe érkezést követően azonnal elkezd dolgozni és csalogatni. Meggyőződésem, hogy ennek hatalmas szerepe van egy-egy téli, hideg vízi horgászat során, amikor a halak csak nagyon nehezen ösztönözhetők táplálkozásra. 

 A Bicolor Method Tojások, hasonlóan egyszínű elődjeikhez, aromában áznak. 

Ezen a makro felvételen is jól látszik, hogy valósággal tapad hozzájuk az aroma! 

 E jellemzőjüknek főként akkor vesszük hasznát, amikor a víz még hideg és a halak csak minimális mennyiségű táplálékot hajlandók elfogyasztani. 

Megfelelő felkínálásuk kapcsán gyakran érkezik hozzám kérdés, hiszen nem pont úgy viselkednek horgászat közben, mint egy egyszerű pellet vagy minibojli. A Tojások nagyon rugalmasak, így alkalmazhatók horgon, hajszálelőkén vagy csalitüske segítségével is. Utóbbiról előfordul, hogy a fárasztás vagy a szerelék kicsévélése során lecsúsznak, azonban attól egy pillanatig sem kell tartani, hogy a kosár csobbanását követően is bekövetkezik mindez. Hogy miért? Azért, mert ha így lenne, nem fognánk vele annyi halat! 

Szerintem nincs még egy ilyen rugalmas állagú csali a piacon! 

Én a csalitüskés felkínálás híve vagyok…

…hiszen ez a leggyorsabb és a legegyszerűbb! 

Fontos, hogy MINDIG az etetőanyagban elrejtve kínáljuk fel őket! 

Az elérhető íz-, illetve színkombinációk között könnyű elveszni, így megosztom, hogy nekem melyik két típus vált be a legjobban az elmúlt hetekben. Valamiért (talán mert ezekben hiszek a leginkább), az édesebb, konkrétan a csoki-narancsos és a mangó-fehér csokis Tojásokkal fogtam a legtöbb halat idén, pedig jó néhány tavon próbára tettem szinte az egész szortimentet. Ez persze nem jelenti azt, hogy a többi ne lenne jó, mindössze a személyes tapasztalatomat írtam le, hiszen gyakran kérik, kéritek, hogy ajánljak konkrét variánsokat. 

Ha csak kettőt választhatnék a kínálatból, ezek lennének azok. 

Egy megfelelő etetőanyaggal párosítva akármelyiket, joggal lehet bízni a nagyon eseménydús pecában. 

Fontos leszögeznem, hogy ezidáig a kisebb, 6-8 mm-es változatáról beszéltem a Bicolor Method Tojásoknak. Ezt azért hangsúlyozom, mert 2020-ra elkészült a nagyobb, 10-12 mm-es kivitelük is, köszönhetően annak, hogy rendkívül sok kérést kaptunk erre vonatkozóan. A nagyobb méretű Tojások ugyanabból az anyagból készülnek, mint a kisebbek, sőt, minden jellemzőjük megegyezik. Felhajtóerejük is méretükkel arányosan lett nagyobb, azaz nagyjából két-háromszoros, így a 10-12 mm-es csalik alkalmasak a nagyobb, vastagabb húsú horgokkal történő, kifejezetten szelektív horgászathoz is.  

E két méret közül úgy gondolom, hogy mindenki tud majd választani. 

Természetesen a nagyobbak is ugyanazokban az íz- és színkombinációkban kaphatók, mint a kisebbek. 

Összegezvén mindazokat a jellemzőket, amelyek miatt a Method Tojások különlegesek, három dolgot lehetne kiemelni. Először is, a semmihez sem fogható, hihetetlenül rugalmas állag, másodszor, az aromázottság, amely a hideg vízi horgászatok során aranyat ér, harmadszor pedig az élénk szín, amely bizonyos helyzetekben minden másnál fontosabb.

Próbáltam ugyan rövid lenni, de ez most sem sikerült. Az első rész így véget ért, de hamarosan jön a második, amelyben a Method Smoke Wafter Dumbell, illetve Pop-up Dumbell csalikkal foglalkozom majd. Biztosíthatok mindenkit, hogy azok sem átlagosak!


Szabó Bence

Képek: Molnár Zoltán


BENZAR MIX SERIA METHOD PRO CORN ETETŐANYAG - 800G
1 890 Ft
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...