Hiába vannak a nyugati-Kárpátok csábítóan közel a magyar határhoz, az Erdélybe induló legyesek többsége mégis egy nagyobb lélegzetvétellel, egészen a Székelyföldig utazik – valószínűleg nem csak a jobb horgászlehetőségek miatt, hanem a magyar ajkú többség, meg a számtalan más látnivaló miatt is.

Székelyföld vizei már a keleti-Kárpátokból erednek, és jellegükben, illetve faunájukban is némileg eltérnek a nyugati-Kárpátok vizeitől. Első látásra feltűnő lesz majd az enyhén opálos hatású víz, amely csak a magashegyi patakokban nevezhetõ abszolút áttetszőnek. Ez nem hátrány, sőt – rögtön tapasztalni fogjuk, hogy ebben a vízben a halak is bátrabban jönnek fel a légy után, a pérek akár a lábunk előtt is halálos nyugalommal szedegetnek. Igen, inkább péres vizek vannak errefelé, kevesebb a kimondottan pisztrángos víz.


A helyi legyesek a következő vizeket látogatják szívesen: Kormos, Madaras és Ivó patakok, Nagy-Küküllő felső szakasza, Maros felső szakasza, Békás-patak, Tatros, meg ezek mellékágai. Itt is évente más és más vizeket tartanak jó víznek – a friss infókat nem helyettesítheti semmi.

Amint utaltam rá, kis szerencsével egészen becsületes pér-populációra bukkanhatunk itt – nem véletlen, hogy ilyen messzire leginkább a pér-rajongó legyesek jönnek el. Az átlagméret itt is inkább a 18-22 centi körül alakul, de itt már reális esély van a 30 centi fölötti példányokra. A helyiek legyesek minden évben megfognak jónéhány 35 centi körüli pért is.


Pénzes pér a Nagy-Küküllőből


A jellegzetes, színes hátúszót nem lehet eltéveszteni!

A műlegyes pérezés minden eddig ismert szabálya érvényesül Erdély eme távoli vizein is: könnyű bot, apró légy, és rendkívül gyors bevágás – ehhez nem kell hozzátennünk semmit. Ha egyszer megtaláltuk a pér-csapatot, garantáltan eseménydús napunk lesz, a jobb napokon nem ritka a 20-30 kifogott hal sem.


Néha ilyen apró pérek is elõkerülnek… Az állomány itt természetes szaporulatból származik

Valamivel nehezebb dolgunk lesz, ha pisztrángot akarunk fogni… Jobban eloszlanak a folyóvizekben, és meglehetősen gyanakvóak. Ha közel is engednek magukhoz, sokszor csak hosszas kínálgatás után szánják el magukat… Igaz, az átlagméret is nagyobb, ezekben a vizekben már könnyen dolgunk akadhat félkilós példányokkal is – bár ez még nem ok arra, hogy hirtelen erősebb cuccra váltsunk. Valószínűbb, hogy nem kell majd megküzdenünk ezekkel a halakkal, legalábbis igen kicsi az esélye.

Ha mindenáron pisztrángot akarunk látni, keressük a kisebb patakokat, vagy ezek beömlését. Törekedjünk hosszú, pontos dobásokra, és különösen nagy figyelemmel úsztassuk a legyet – a kapás meglepetésszerű, és általában nem ismétlődik meg. Az időben indított bevágással viszont teljes biztonsággal megakaszthatjuk a halat – nekem legalábbis nagyon ritkán volt lemaradásom. Több volt a tökéletes akadás.


Élénk színű kispisztrángok kerülhetnek elő…


Az alsóbb szinttájakon a domi lesz a fő hal, de errefelé mintha kisebbek lennének... Egyes szakaszokon hemzsegnek a tenyérnyi domolykó-kölykök, egymást ölik a vízbe dobott légyért, nagyobbakat viszont még pergetve is csak ritkán lehet fogni. Nem ez lesz a legtutibb domlykós pálya – de gondolom, ez nem szomorít el senkit.

A felszerelésigény megegyezik az első részben közöltekkel. Ami pedig a ruházatot illeti – a melles csizma nem követelmény, egy kényelmes combcsizma is megteszi. De mindig legyen nálunk egy gyorsan felvehető vihardzseki, mert a hegyek közt sokszor a semmiből is képes megjelenni egy esőfelhő, és pár perc alatt bőrig ázhatunk. Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy a VISION cég ruhakínálata különösen erős: a minőségi melles csizmáktól egészen a bombabiztos melegítőkig és szemnek tetszetős viharkabátokig terjed – érdemes figyelmet szentelni rá. Akár az egészségünk is múlhat ezeken az „apróságokon”!


A hegyvidék időjárása roppant szeszélyes, bármelyik pillanatban jöhet egy kiadós eső


A további hasznos eszközök listáján a polarizáló szemüveget helyezném első helyre: nagyban megkönnyíti a légy szemmel követését, ez pedig kevesebb elmulasztott kapást jelent! Majd a szokásos kötelező készlet következik: légyzsír, előkezsinórok, merítőháló, zsinórvágó csipesz és ércsipesz. Ezen felül pedig, ki-ki eldöntheti, hogy mivel akarja kényelmesebbé tenni a horgászkirándulását.

Meglehetősen fontos kérdés lehet, az erdélyi horgásztúránk időzítése… Mindenekelőtt vegyük figyelembe, hogy a romániai törvények értelmében, a hegyi vizeken csak május elseje és szeptember 15. között engedélyezett a horgászat. Minden más időben csak a síkvízzé nyilvánított alsóbb szakaszokra mehetünk, ahol rendszerint kevesebb legyes élményre számíthatunk.

A május-június hónapokra esõ időszak a legkedveltebb – a tavaszi áradások már lementek, a vizek melegszenek, a rovarok megélénkülnek, és halak is nagy aktivitást mutatnak. Augusztus felé közeledve ez a kisebb vizeken enyhe hanyatlást mutat, ezzel egy időben viszont a legjobb pérező időszak kezdődik el: a szélesebb vizeken még szeptemberben is jól foghatjuk a pérhalat.

Az első hidegek érkezésével, a kisebb pisztrángok és domolykók szinte egy csapásra eltűnnek, elvétve marad még a pér, de „jó” időszakról itt már nem beszélhetünk. Kevesebb kapásunk lesz – igaz, a kapitálisok rendszerint ilyenkor kerülnek horogra.
A tél pedig minden értelemben a csend idõszaka ezen a vidéken. A folyóvizeket nem csak a tilalom védi, hanem olykor vastag jég is. A hegyvidék felé igyekvõk inkább a sílécet választják maguknak.

Téli csendélet egy pisztrángos patakon: a víz csak helyenként bukkan elõ a vastag jég alól


Az alsóbb szakaszokon ilyenkor is tehetünk egy próbát, de minden bizonnyal be kell érnünk pár tenyeres domolykóval, vagy egy-két lesodródott pér-kölyökkel. Nem véletlen, hogy a helyi legyesek körében a tél csakis a légykötésé, na meg a tervezésé: ilyenkor van idő megszervezni a nyári túrákat – hiszen sok száz patak van még, amit érdemes felkutatni!