Megjelent: 2007. december 25. | Forrás: Nagy Levente | Írások
Mint minden más horgászati módszernek, a léki horgászatnak is meg van a maga semmihez sem fogható varázsa, mely pillanatok alatt rabul ejti az ember szívét. Jégre szállni elsõként mindig nagy kihívás még akkor is, ha a hetek óta tartó mínuszok „vastagra” hizlalták a tó jegét…
Ezt az izgalmat csak fokozni tudja két vadonatúj horgászbot kipróbálásának lehetõsége, melyek már egy hete beélesítve várnak a sarokban. Nem titkolom tovább az EnergoTeam Ice Bass - Light téli botcsaládjának két teljesen egyforma darabjáról van szó, melyet egy barátom ajánlott tesztelésre. Szerinte ez a bot a 60 cm-es hosszával és szemrevaló külsejével felhívta magára a „téli” horgászok figyelmét. Talán e kíváncsiság miatt is választottam a folyóvízi pergetés helyett a befagyott holtág éppen csak „vastagnak” mondható jegét. Másrészt pedig azért, mert manapság elég ritkán adatik meg a léki horgászat lehetõsége… Jó kihasználni ezt a pár „jeges” napot, pergetni meg holnap is ráérek!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt torkomban egy kis nyelnivaló, amikor elõször végigkopogtattuk István barátommal a holtág jegét, de az elsõ lék kifúrása után megbizonyosodtunk arról, hogy valóban elérte a biztonságos vastagságot…
Itt még csak sejtésünk van arról, hogy milyen vastag a jég. Egyelõre úgy tûnik minden rendben, hisz rajta állunk.Aztán ha látja az ember, hogy minden rendben, a feszültség hamar szétoszlik, és izgatottan szedi elõ a kis finomra hangolt pálcákat, hogy elsõként bevetésre küldje õket, közben meg elgondolkodik, mikor is volt itt utoljára olyan kövér jég, ami elbír a hátán egy közel 90 kilós horgászt. Bármennyire is erõltettem magam, csak néhány halvány, ködös kép jelent meg elõttem … Az biztos, hogy a múlt télen nem volt elég vastag, talán egyszer lehetett…de nem tudom mikor, annyira régen volt.
De elég a gondolkodóból hisz nincs sok idõnk, rövidek ezek a téli nappalok és jó minden percét kihasználni…
Nagy fejtörést nem okozott, hogy hová fúrjuk az elsõ lékeket, egyszerûen követtük azt az elméletet, miszerint a halak az akadók, ágak közelében nagyobb biztonságban érzik magukat, így bátrabban nyúlnak a felkínált csalihoz. Tehát egyszerû a feladat, ott kell keresni õket, ahol vannak!
Gyorsan meg is voltunk a bemelegítõ lékfúrással, és izgatottan engedtük jég alá a felcsalizott apró horgokat. Egyik szerelékre szúnyoglárvát, a másikra meg trágyagilisztát tûztem.

Régebben semmiféle igényem, elvárásom nem volt a téli (lékész) pálcák felé, egészen addig, míg elõször kezembe nem került az EnergoTeam Ice Bass-Light 60 cm-es darabja, ami egy erre a horgászstílusra jellemzõ, minõségi színvonalat állított fel bennem.
Az biztos, hogy amikor más botot fogok majd a kezembe, mindig ezzel a bottal fogom összehasonlítani.
Az elsõ kapásig biztosan eltelt egy fél óra, talán annál is több, de aztán beindult a szekér és szinte kétpercenként valamelyik úszót a jég alá rándította, hol egy apró sügér, hol egy kis vörösszárnyú. Kapásunk bõven volt, megakasztott halunk annál kevesebb.
Mindjárt merül az úszó…Túl aprók voltak ahhoz, hogy megakadjanak, de elég szemtelenek, ahhoz, hogy egy másodperc alatt jég alá rántsák az alig félgrammos úszókat. Egyik pillanatban még megvolt, másikban már sehol.
Változtatni kell! Mindkét horgot nagyobbra cseréltem és mindkettõre trágyagilisztát tûztem azzal a reménnyel, hogy így az apróságok abbahagyják a szemtelenkedést és fogunk végre valami „normálisabb” halat, ami megmutatja, hogy valóban mit is tudnak ezek a csinos kis pálcák…
A finom parafa markolat kényelmessé és esztétikussá teszi a bot nyelét.Light – de hihetetlenül erõs. Bass – de egy csukával is megbirkózna. Beengedtem a csokorba tûzött trágyagilisztát, majd néhány apró csuklómozdulattal próbáltam felhívni rá az ágak között rejtõzködõ halak figyelmét. Kétszer-háromszor megismételtem ezt a mozdulatsort, amikor úszóm hírtelen oldalra indult, majd alámerült. Bevágtam és megvolt a „szezon” elsõ lékbõl fogott sügére, ami, ha megkérdezik mekkora volt? - hát olyan tenyeres.
Ha lékbõl fogja az ember, sokkal jobban örül neki.Úgy tûnt, a nagyobb csali nagyobb halat hozott és reménykedve a következõben, még nagyobb gilisztacsokrot tûztem a
14-es számú horogra.
Újabb csendben töltött percek következtek, de lehettek azok órák is, majd egy furcsa zajra kaptam fel a fejem, mely a bal oldali bot felõl érkezett… Viszi a botomat valami! – reflexszerûen odanyúltam és akasztottam. Az ellenállásból éreztem, hogy egy újabb „tüskéshátú” lesz a páciensem. Tévedtem! Egy fiatal csuka volt az atyafi, de annyira fiatal, hogy azonnal ment volna vissza oda, ahonnan érkezett, ha nem vártak volna rá társai egy másik holtágban (de ezt el ne mondják a halõrnek, nem örülne neki, hogy a halakat egyik tóból a másikba szállítjuk).
Ez úgy látszik a gilisztával is beérte…Ma már kettõ megvan az új pálcával, egy kis csuka, meg egy sügér. Jól kezdi pályafutását, már csak ikertestvérének kell fognia valamit…
És fogott is nemsokára, hogy szégyenbe ne maradjon, néhány vörösszárnyút, meg néhány sügért és ráadásként „õ” is egy suhanc csukával zárta a napot.
És lassan nekünk is zárnunk kellett, hisz gyorsan elrepült az a néhány téli óra, amit a jégen tölthettünk.
Lékbõl kapott apróságok.A fotózás után összepakoltuk cuccainkat és irányba vettük a jó meleg otthont, ahol forró teával vártak, hogy átmelegedve elmeséljük a történetünket.