A békéshalas pecások jelentős része nem igazán kedveli a telet, hiszen ebben az évszakban a horgászati lehetőségek tárháza jelentősen beszűkül, még akkor is, ha a vizek nem feltétlen fagynak be. A pontyok nem, vagy csak nagyon visszafogottan táplálkoznak, így belőlük sokat fogni egyáltalán nem egyszerű, arról nem is beszélve, hogy a hideg idő miatt a vízparti lét sem kifejezetten komfortos már ilyenkor. Én azonban épp azért kedvelem a téli pecákat, mert megadják azt a nyugalmat, amit egész évben hiányolok a nyüzsgő tó- vagy folyópartokon ülve. Nincs nagy tömeg és gyakran a száraz hideg miatt a táj is olyan arcát mutatja, amit év közben egyáltalán nem látni. Szeretek ilyenkor pontyra és keszegfélékre egyaránt horgászni, még akkor is, ha egyik sem kecsegtet biztos sikerrel. Ha azonban rendesen megadjuk a módját a felkészülésnek, máris nagyobb az esélyünk a halfogásra! 

Nem titok, hogy ilyenkor már nem azokat a vizeket részesítem előnyben, ahol az igazi horgászszezonban is nagy kihívás a halfogás, hanem olyan jellegű tavakat látogatok, amelyek jól telepítettek, mégsem tekinthetők klasszikus „kockatónak”. Nemrégiben például egy igen tekintélyes méretekkel rendelkező, ugyanakkor rendkívüli halállománnyal bíró víztározó keszegeit vettem üldözőbe, azzal a céllal, hogy fogjak néhányat az itteni, messze földön híres, bronzos „bream-ek” közül. 

Abban azért bíztam, hogy a halfogás önmagában nem lesz probléma, hiszen a vízben tényleg rengeteg hal van, így a stratégiámat úgy próbáltam kialakítani, hogy az kedvezzen a nagytestű dévéreknek. Már a csalogatóanyagok összeválogatása során is erre törekedtem, így az etetőanyagom némileg eltért az ebben az időszakban megszokott keszeges keverékektől. A kaja alapját egy közepes szemcseméretű, kifejezetten hideg vízi etetőanyag adta, amelyhez került félzacskónyi nagyon magas fehérjetartalmú, „halas” etető. Így egy különleges, édes-halas keverék lett a végeredmény, melynek attraktivitását némi karamell aromával fokoztam, kifejezetten azért, hogy a hideg vízben mielőbb felkeltsem a dévérek figyelmét. 

Etetőanyagom fő komponensei: egy hideg vízi, keszeges kaja, illetve némi scopexes finomság.

A 15 ml-es, nagyon tömény, karamell aromából félflakonnyit használtam.

Természetesen az etetőanyag bekeverése volt a peca első mozzanata, hiszen a mindössze 5-6 fokos víz felvétele időbe telik a szemcsék számára. Azonban amíg az etetőanyag pihent, bőven volt időm megreggelizni, valamint összeállítani a felszerelést és előkészíteni az élő csalikat. Na igen, ez utóbbi vonatkozásában nagyon észrevehető volt, hogy bizony már tél van, hiszen mindössze egy doboz vékony gilisztát, egy deci csontit és egy kisdoboz pinkit vittem magammal. Persze, jó lett volna szúnyoglárvával is készülni, ugyanakkor ez a keszegcsemege ilyentájt már szinte beszerezhetetlen, na meg nem is akartam túlzottan megbonyolítani a horgászatot. Sőt, mint utóbb kiderült, elég lett volna önmagában az egy kis doboz pinki is, de ne szaladjunk ennyire előre. 

Minimális mennyiségű élő csalival készültem, hiszen a víz már nagyon hideg. 

Felszerelésem összeállítása során alapvetően több szempontot is szem előtt kellett tartanom. Mindenképpen olyan botra volt szükségem, ami kellően rugalmas a vékony előkével és pici horoggal történő horgászathoz, ugyanakkor rendelkeznie kellett annyi erőtartalékkal, hogy a kigondolt, 45 méteres távolságba gond nélkül el tudjam dobni vele a 30 grammos distance kosarat. Mivel nagyon óvatos kapásokra számítottam, nem volt kérdés számomra, hogy fonott főzsinórral töltöm fel orsóim dobját, méghozzá az elérhető legvékonyabb, 0,06-os méretűvel, hiszen tapasztalatom szerint ez süllyed a legjobban. A főzsinór nyúlásmentességét pedig a szerelékbe iktatott lágy erőgumi segítségével igyekeztem kompenzálni, illetve persze a rugalmas bottal. 

Orsóim dobját a legvékonyabb Benzár Competition Braid zsinórral töltöttem meg. 

Fontos, hogy a fonott zsinóros pecához olyan orsót válasszunk, ami bírja a strapát! A japán tervezésű Benzár Feeder Match pontosan ilyen! 

Mivel a 45 méter meghorgászása klasszikus, feeder szerelékkel, már némileg a komfortzónán kívül esik, ezért mindenképpen olyan kosarat érdemes választani, melynek segítségével egyszerűbb az említett táv elérése. Esetemben, mivel még nem extrém messzeségről van szó, ilyenkor a distance, azaz alul ólmozott kosarak jelentik az elsőszámú választást, hiszen ezek palettánkon igen széles méret- és súlytartományban állnak rendelkezésre. Ezeket a kosarakat használva, összehasonlítva mondjuk a normál ólmozású, hengeres feeder kosarakkal, nagyon gyorsan szembetűnik, hogy mennyivel pontosabb a horgászat, ami ebben az időszakban is kulcsfontosságú! 

Felszerelésem lelkét a Concourse Feederek jelentették, melyek ízig-vérig finomszerelékes pálcák!

A második leglágyabb, 0,75 unciás karbon spiccet használtam ezen a horgászaton, hiszen ez már kellően lágy volt az óvatos kapások észleléséhez. 

A nagyobbal etettem egy keveset, majd a horgászat során már kizárólag a kisebbet használtam.

Mostantól viszont térjünk rá a horgászatra. Egy egészen minimálisat, mindössze 3 kosárnyit etettem, hiszen nem állt szándékomban jóllakatni az egyébként is óvatos és finnyás halakat, kizárólag azt szerettem volna elérni, hogy a bejuttatott aromás finomság felkeltse a figyelmüket. A peca első fél órája azonban így is teljesen eseménytelenül telt, hiszen nem fogtam semmit, sőt, még a csaliként feltűzött pinkin sem látszott érdeklődésnek a nyoma. Lassan-lassan azonban csak elkezdett felpezsdülni az élet az etetésen, már amennyire az 5-6 fokos vízben ez elképzelhető, és egyre másra jelezték a spicc apró rezdülései, hogy megérkeztek a célhalak. Innentől kezdve az első kapásra sem kellett már sokat várnom, bizonytalan húzásokon keresztül észleltem, hogy gazdára talált a két szem pinki! 

Az első hal egy formás, kb. 30 dekás dévér volt. Nagyon örültem neki, hiszen úgy tűnt, jó úton járok! 

Bár ezt követően is voltak kapásaim, végig azt éreztem, hogy valami nem az igazi. A csali és a horog méretét nem tudtam tovább csökkenteni, hiszen így is nagyon finom cuccal horgásztam, szúnyoglárva pedig nem volt nálam, ezért úgy döntöttem, hogy még visszább fogom a bejuttatott etetőanyag mennyiségét. Kisebb distance kosaram azonban a már eddig is használttól nem volt, ezért úgy határoztam, hogy innentől kezdve csak félig fogom tölteni a kosarat, ezzel is minimalizálva a kajamennyiséget. Ez az apró trükk egyébként versenykörülmények között is egy gyakran bevetett „fegyverem”, hiszen a kémkedő szemek számára lényegesen nehezebb az ilyen fajta turpisságra rájönni, mintha szemmel láthatóan kisebb kosárral horgásznék. 

A kosár félig töltésével a későbbiekben egyre ütemesebbé vált a horgászat.

A változtatás bejött ugyanis, ha nem is egycsapásra, de látványosan ütemesebbé vált a halfogás. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy annyira nem voltak már étvágyuknál a halak, hogy tényleg csak egy egészen minimális mennyiségű etetőanyag bejuttatására volt szükség a helyben tartásukhoz. El kellett találni azt a kajamennyiséget, amelyen még gyanútlanul elszemezgettek, ugyanakkor nem volt esélyük jól lakni. Ezen a napon ezt a félig töltött kosárral és a lassú, nagyjából kétperces ütemű horgászattal tudtam megoldani. 

A csalim végig két szem pinki volt. 

Ezen az egy csalin kívül semmi más nem volt érdekes a dévérek számára.

Úgy tapasztaltam, hogy az etetőanyagba nem volt értelme semmilyen élő csalit tennem, hiszen tiszta kajával a kosárban tudtam a leggyorsabban kapásokat kicsikarni. A horgon természetesen kipróbáltam a csontit és a vékony gilisztát is, de ezen a napon valamiért ezekkel a csalikkal nem tudtam kapásig eljutni. A kisdoboznyi pinki tehát bőven elegendő volt ehhez a finom, téli dévérezéshez, melynek vége felé közeledve megérkeztek azok a bronzos „bream-ek” is, amelyekre az első pillanattól kezdve vártam! Aki még nem fogott fonott zsinórral, nagyon finom cuccal ilyen halakat, az szerintem nem is gondolná, hogy mekkora élmény velük „összeakadni”! Azok a bólintások, amelyek a megakasztás után következnek, úgy gondolom, hogy minden finomszerelékes horgász szívét megdobogtatják. 

Ő már abba a kategóriába tartozik, amiért megéri fagyoskodni a vízparton!

A szemet gyönyörködtető bandanagy a horgászat vége felé érkezett. Álomhal ő számomra, pláne ilyen finom cuccal!

Egyetlen hátulütője van a téli, dévéres pecáknak, ez pedig nem más, mint a hideg. Igen, az ütemes halfogás egyrészt nagyon örömteli, hiszen minden a tervek szerint alakul, másrészt viszont a jéghideg keszegeket megfogni meglehetősen kellemetlen. Bevallom őszintén, én sem bírtam túlzottan sokáig, ezért nagyjából 3 óra után befejeztem a horgászatot. Szépen összeálltak a halak, jöttek gyönyörű, kapitális példányok is, így igazán elégedett lehettem! 

Nem kizárt, hogy ez volt az év utolsó keszeghorgászata számomra, hiszen az idő menthetetlenül hűik, napról napra hidegebb a víz és a levegő egyaránt, így mostantól elsősorban a method peca lesz a célkeresztben kedvenc bányatavaimon. Hogy ezeken mit, miért és hogyan csinálok? Természetesen ezt sem fogom titokban tartani! 

Szabó Bence