Az elmúlt időszakban a Match, feeder, rakós technikákkal nemigen foglalkoztam, főleg azért, mert néhány éve, kezdő pergetőhorgászként a rablóhalak annyira felidegesítették kedélyemet, hogy ígéretet tettem, addig nem nyugszom, míg ki nem fogom az összeset…

Persze ez nem igaz, egyszerűen az a helyzet, hogy amikor kezdtem jobban belemélyülni a pergetésbe, a műcsalik sokszínűsége annyira magával ragadott, hogy egyre kevesebbet kezdtem foglalkozni a más módszerek kínálta lehetőségekkel. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen kizártam ezeket, szó sincs erről, csupán kevesebb szerep jutott nekik.

Ha „jó” vizet találok a környéken, akkor holt biztos, hogy pergetek, ha nem, akkor kerül elő a match, a feder, vagy annak egy finomabb változata a picker, esetleg nagyritkán a spicc.
Ez az időszak, a tél vége a tavasz kezdete, amikor a hegyekben olvadó hóréteg útnak indul és beszínezi folyóinkat, lehetetlenné téve ezzel a folyóvízi pergetést. Ugyanerre az időszakra tehető a csuka tilalmi ideje, így ha kizárólag csak a műcsalik sokszínűségére alapoznék, akkor március-árpilis hava igencsak unalmasan telne. Szerencsére ez nem így van, ilyenkor is kínálkozik lehetőség…


Nem kell más egy jó kis tavaszi pecához, mint egy finom pálca (EnergoTeam Picker 300) egy hozzá illő orsó (EnergoTeam EXCALIBUR RD 3000), egy kis pinki…


…és néhány gombócra való etető.

Néhány napja töménytelen mennyiségű hó hullott alá az égből, majd egy hirtelen felmelegedés langyos esőt hozva magával, olvadásra kényszeríttette az egészet. Nem is birkózott meg szegény folyónk ezzel a mennyiségű csapadékkal, így kénytelen volt kilépni medréből, és mint aki menekülni próbál, hatalmas erővel rohant le a hegyekből…

Erre a vízállásra nincs még kitalált módszer, amivel halat lehetne fogni a mederben. Hogy is lehetne, hisz azt se tudja az ember, hogy hol találja.
Van azonban néhány kis holtág, mely éles kanyarként szakadt le a folyótól nagyvíz idején, melyben nyáron még víz is alig bír megmaradni, ilyenkor viszont a folyó teljesen feltölti próbálva visszahódítani a tőle elszakadt területet. Ezeket a kis holtágakat vagy inkább gödröket nyáron csak a récék, békák, siklók és piócák lakják, tavasszal viszont a folyó lakói is kényszerlátogatást tesznek, hisz itt nyugodtabb körülményeket találnak az élethez és az ívásra való felkészüléshez. Persze, mi horgászok is követjük őket és tudjuk, hogy évről évre hol, merre csavarognak. Egyik évben itt találjuk őket másik évben ott, van, hogy mindenütt ott vannak, de van, hogy sehol…


Emlékszem nyáron itt vezetett a folyóparti ösvény, amit már évek óta koptattunk, most meg Oszkár halat fáraszt benne… hm

Ha rájuk találunk, már csak asztalt kell teríteni és megfelelő módszerrel felkínálni a csalit. Étvágyuk nagyon gyenge, hisz a hideg víz elvette kedvüket… ezért van szükség a legérzékenyebb, legfinomabb összeállításra, hogy a legapróbb jelre is reagálni lehessen.

Egy könnyű, EnergoTeam Picker 300-es horgászbot, melyhez értelemszerűen a legérzékenyebb spicc társul. Jó választás lehet!

Orsóból az EnergoTeam EXCALIBUR RD 3000-es hátsó fékes modellje? Az is lehet, hogy ehhez a pálcához egy kisebb, 2000-es méret jobban passzolt volna, de ez is tökéletesen kiegyensúlyozza a pihe könnyű botot. Nekem így megfelel!


Én még a szereléssel sem voltam meg Csaba barátom már fotózni hívott engem.
Megvan neki is az első, vésettajkú…

A szerelék: egész vékony 0,16 mm-es főzsinór, alig néhány grammos műanyagbetétes körteólom, egy kis söréttel rögzítve. Végül, az egyik legfontosabb része a szereléknek a 0,10 mm-es előke, végére kötött 12-es méretű Maruto horoggal.

Etetőanyagból? Van millió féle a boltok polcain, van miből válogatni. Lényeg, hogy jó minőségű hidegvízi etető legyen, jó sok élő csalival megturbózva.

A mennyiségnél jó figyelni, hisz a halak a folyót nem a táplálékszerzés reményében hagyták el, és keresték fel a kis gödröket, árkokat, hanem menekülnek a hatalmas örvények elől, így az étvágyuk valahol ott lehet, mint nekünk egy disznótoros vacsora után. A sok kaja láttán akár odébb is állhatnak…

Négy-öt gombóc alapetetés bőven megteszi, amit időnként néhány szem tiszta csontival és pinkivel pótolok.


Néhány gombóc, tele pinkivel és csontival, mehet...


Apró, alig észrevehető kapások jelzik, hogy nagyvíz idején is van mit keresni.

Az eredmény szinte azonnali… Finom rezdülések a spiccen jelzik, hogy helyén vannak a halak. Apró keszegek állnak a sor legelején, őket követik a paducok és nagyritkán egy-két kisebb domi is belekóstol a menübe.

Szépen fogjuk a halat, hol Csaba barátom fáraszt, hol Oszkár szaktárs emel magasba egy vörösszárnyút, hol meg én rántok be valaminek, a pihekönnyű pálcával.

Közben egy-két fotó is elsül, hogy még emlékezetesebbé tegyük ezt az átlagosnak induló hétköznap délutánt és bizonyítsuk, hogy nagyvíz idején is lehet halat fogni…


Elsőre a keszegnépség jelentkezett…


. …aztán jöttek a várva-várt paducok.

Sajnos lassan ennek is vége, mint ahogy minden jónak szokott. Gyorsan elrepült az a pár óra, amire kimenőt kaptunk.

Ahogy a nap kezdett alábukni a hegyek mögött, és sugarai már nem verődtek vissza a víztükörről, a kapások is egyre ritkábban örvendeztettek meg bennünket, mígnem egyszer teljesen megszűntek.


Egy utolsó pillantás a folyóra, mielőtt teljesen átvenné a sötétség a hatalmat.

Sebaj!
Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy holnap reggel ismét itt leszünk, és innen folytatjuk. Igen ám, de a folyó ebbe nem adta beleegyezését és éjszaka hirtelen apadni kezdett. Másnapra több mint fél métert esett a vízszint így a halak kihúztak az árokból és újabb menedék után néztek.
Mi meg mehettünk utánuk....