Sokadik Delta-túrám révén jutottam el oda, hogy ma már nem is a kapitálisokat hajszolom, hanem apró különlegességekre, általam még nem látott deltai ínyencségekre vágyom. Láttatok már ujjnyi süllő-ivadékot? Felejthetetlen! De ugyanígy izgalmas számomra a Duna-delta békéshal-állománya is.

Rövid spiccbottal a partszélben, éppen jó lesz így!

A programszerűen űzött harcsázásaink rendszerint éjjel 2-3 óra körül értek véget, ekkor már esett le a fejem, karjaim majd leszakadtak a dobálástól, és ha ráadásul kapástalan esténk is volt, akkor a kudarcérzés meg letargia olyan súllyal nyomott el, hogy csakis „ágyban, párnák közt” tudtam elképzelni a folytatást.

A Chilia Fénye panzió szinte második otthonunk, jól esett befordulni a kapun, sarokba állítottam a botokat, és mint egy homokzsák, csak bedőltem az ágyba. Biztos voltam benne, hogy pár perc múlva már mélyen fogok aludni, de nem így történt… Néztem a plafont rövid ideig, majd hirtelen bekattant, hogy itt vagyok a Duna-deltában! Egy izgalmas nyári éjszakán! Még nem fekhetek le!

Fel is keltem nyomban. Valamit még tennem kell! Hová induljak? A csónakot már nem akartam elkötni, úgy gondoltam, hogy inkább a stég környékén sétálok és nézelődök kicsit. Lámpámmal a szélvizet pásztáztam unalmamban, és ekkor felfedeztem egy egészen apró süllőt várakozni a vízszélben. Parányi volt, mint egy akváriumi hal. Elképesztő! Tőle nem messze még apróbb csuka lapult, illetve két balin-kölyök is cirkált a környéken. Mintha a nagy Duna halainak miniatürizált világát láttam volna. Sose felejtem el!

Másnap úgy döntöttem, hogy leteszem rövid időre a pergető botot, és megpróbálom felkutatni a Delta általam oly régóta elhanyagolt halait. Keszegek, kárászok, meg kitudja hány féle apróhal lapulhat a csatornákban. Kóta Petitől nyomban kölcsönöztem egy spiccbotot, horgot meg úszót is kerítettem, és így indultam útnak.

Úszóm a helyén áll, a kapásra még várni kell…

Valahol a Kis-Csernovka-ág közepénél találtam olyan vizet, amelyben apróhalak csapatait feltételeztem, bár itt is csak bő háromméteres eresztékkel tudtam érvényesülni. Ez egyébként nem jelentett gondot, hiszen a négyméteres spiccbottal úgyis a vízszélben szándékoztam úszózni, leengedtem tehát horgomat a mederfenékre.

Azt hittem, hogy sorban jönnek majd a keszegek, de nem így történt. Közel egy órán át szórtam az etetőt, és vártam a kapást. Úgy tűnt, hogy a nagy sodrású vízben a halak nem találják meg egykönnyen a beszórt eleséget, de én türelmesen kivártam.

Az első kapás egy szép víz alá indulós volt, időben akasztottam is, de a halam kissé passzívan viselkedett. Kiemeléskor derült ki, hogy termetes folyami rákot akasztottam. Sportszerűen visszaengedtem, de rögtön azután megfogtam még egyet (vagy ugyanazt?). Már keseregni kezdtem, hogy halak helyett, rákokkal telik majd a délután, amikor az egyik víz alá indulós kapásnál végre igazi halat akasztottam! Teljes értékű fárasztás-élményt is megélhettem, mire a bő tenyeres karika keszeget feltornáztam a többméteres mélységből. Örömmel vettem kézbe – sose gondoltam volna, hogy ekkora halnak is lehet örülni…

A parti gyökér felé indult el úszóm

Karika volt a zsinór végén

Ez volt a legkisebb

Izgatottan csaliztam újra és visszahelyeztem a horgot. Ekkor mintha beindult volna valami, még egy keszeg jött, és még egy. Szép sorban. Aztán hirtelen bodorkák váltották őket, kizárólag bodrik jöttek sorozatban. Ez persze ugyanolyan értékkel bírt számomra, hiszen az átlagméret így is az erős tenyeres körül mozgott – sőt, a tízes előkéhez még túl nagynak is tűntek olykor.

Dinó úszóból egy teljes csomaggal is előkerült a Kóta Peti cuccai közül

Bodorkák folytatták a sort

Murányi Jancsika gyerekhorgász augusztus 24-én fogta ezt a szép bodorkát, a Duna Chilia-ágán. Délutáni napos időben dobta be a nyálas kenyérgyurmával csalizott horgát, majd rövid küzdelem után, édesapja segítségével szákolta meg a gyönyörű halat. A fárasztásban Jancsika két barátja is segített, a halpucolásban senki, de a vacsoránál már az összes szomszéd jelen volt. Gratulálunk neki!

Mondanom sem kell, kis idő múlva a bodorkák sora is megszakadt, és böhöm nagy kárászok indultak el a horoggal… Alig bírtam visszaparancsolni őket. Sajnos nem voltak feketék, mint a legendás „deltai kárász”, hanem inkább olyan világos „folyami” színük volt.

A Kis-Csernovka-ág kapitális harcsák és süllők lakóhelye… Mit csinálok én itt? Keszegezek?!

Dehogy! Kárászozok!

A spiccbotozásnak végül az elfogyó csali- és etetőkészlet vetett véget. Éppen kimosni készültem az edényeket, amikor újabb furcsa szerzetre figyeltem fel a vízszélben… Egyhelyben állt az apró kis csíkos hal, elsőre szentül meg voltam győződve, hogy a tegnapinál is apróbb süllő-ivadékra leltem! Ezt meg kell fognom! Óvatosan a kis hálóm után nyúltam, majd egy igazán professzionális mozdulattal sikeresen meg is hálóztam a kis furcsaságot.

Mi a fene? Süllő?

Már az etetős edényben feszített a kis hal, de aztán mégis elbizonytalanodtam… Süllő lenne ez? Sehogy sem hasonlít rá. Persze, az ilyen kis ivadékok még torzak, de akkor is… Végül egyre biztosabb lettem abban, hogy nem süllőt fogtam. Tóni bátyámat hívtam segítségül, majd közösen fejtettük meg, hogy minden valószínűség szerint, életem első tüskés pikóját bámulom.

Ez tüskés pikó!

Szégyen vagy sem, eddigi horgászpályám során csak könyvekben találkoztam ezzel a hallal, és igen különös élmény volt ezúttal a valóságban is megfigyelni. A tüskés pikó általános bemutatását most mellőzöm, hiszen olvasóink többsége valószínűleg sokkal jobban ismeri, ha pedig nem, akkor tengernyi leírás foglalkozik ezzel a ritka és különös halfajjal.

Egy utolsó fotó, mielőtt visszahelyezem

A kis pikó teljesen nyugodtan viselkedett, a sügérfélékre hasonlító mozdulataival csak rövideket úszott. Úgy tűnt, hogy inkább a rejtőzködésre alapoz, mintsem a gyors menekülésre. A kisméretű tálban gond nélkül elvolt, de miután kibámészkodtam magam, visszahelyeztem a gyökérhez, ahol találtam. Mondanom sem kell, még nagyobb kedvet kaptam olyan deltai halfajok felkutatására, amivel csak elvétve találkozhat az ember – kecsege, viza, német bucó, durbincsfélék, a közeli Fekete-tengerből felvándorló tengeri halak, de akár ide sorolhatnám a titokzatos compót is. Csupa rejtély és izgalom ez a páratlan horgászvíz, és néha módszer kell váltani, hogy az ember új és újabb élmények birtokába jusson.

Horgászpanzió a Duna-delta legszebb részén, a Chilia-ágon: www.chiliafenye.hu