Megjelent: 2020. június 13. | Forrás: Szabó Bence | Írások

A feederes versenyzők körében mindössze tavaly vált ismertté és egy csapásra kedveltté a fantasztikus környezetben elterülő Deseda, amely páratlan halbőséggel rendelkezik. A víz nemcsak a ponty és süllő állománya miatt oly népszerű, hiszen a hozzám hasonlóan a pörgős, igazán mozgalmas pecákat kedvelő sporttársak is biztosan örömüket lelik az itt eltöltött időben, köszönhetően a tározó kiemelkedő keszeg-, illetve ezüstkárász állományának. Már az első ittlétem során is szemet szúrt, hogy, bár a halállomány párját ritkítja, igazán sok keszeget és kárászt fogni nem olyan egyszerű, pláne nem versenykörülmények között. Ha pedig még szeretnénk szelektálni is, akkor kiváltképp nincs egyszerű dolgunk! Persze, az elmúlt két évben sok tapasztalatot szereztem a vízen, melyek egy részére a következőkben fény is derül! 

Hatalmas vízfelületről lévén szó, a helyválasztás jelentőségét itt sem szabad figyelmen kívül hagyni, azonban jó hír, hogy tapasztalataim szerint egyáltalán nem „helyfüggő” a Deseda, főleg akkor nem, ha egy hobbipecáról, örömpecáról van szó. Én elsősorban a Szőlőhegy alatti, a Deseda Kilátótól a 67-es út felé elhelyezkedő helyeket preferálom, amelyek egytől egyig ideális körülményeket biztosítanak egy mozgalmas, hétvégi horgászathoz. Fontos szempont, főleg a kánikulában, hogy az időben érkezők számára még árnyékos hely is juthat, lényegesen kellemesebbé téve a hőség elviselését. Legutóbbi ittlétem során sajnos nekem ilyen állás már nem maradt, de ettől nagyobb probléma soha ne legyen! 

Ilyen panorámában gyönyörködve nagy élmény horgászni! 

Nem is szaporítom tovább a szót, térjünk rá az izgalmasabb témákra, a horgászat stratégiájára, valamint az alkalmazott csalogatóanyagokra és felszerelésekre! Fontos leszögeznem, hogy az írás apropóját képező látogatásom során nem a darabszám, hanem az egyedsúly volt számomra az elsődleges szempont, így arra törekedtem, hogy a lehető legtöbb ezüstkárászt fogjam és a dévérek közül is a darabosabb példányokkal találkozzak. Ennek szellemében állítottam össze a keverékemet és a használni kívánt élő csalikat. Tény és való, hogy önmagában az etetőanyaggal nehéz szelektálni, de a megnedvesítés során van néhány olyan apróság, melynek hála szelektívebbé tehetjük azt. Az egyik ilyen, hogy az itt, versenykörülmények között használt, szinte száraz állagútól lényegesen nedvesebbre kevertem ezúttal a kaját azért, hogy az kizárólag a fenéken dolgozzon, ugyanis tapasztalatom szerint az igazán jó halakat rendre a fenéken lehet megfogni, míg vízközt sok a kisebb testű példány, na meg a sneci, melyek kikerülése kardinális kérdés a Desedán. Apropó, snecik! Elsősorban miattuk került a keverékbe a 2 kilogramm etetőanyag mellé 2 kilogrammnyi agyag is, melyet a készre kevert, áttört és a megszokottól jóval nedvesebb kajához adagoltam azért, hogy elnehezítse azt és minél hamarabb a fenékre juttassa a megtöltött kosarat, természetesen mindenféle füst nélkül. 

A Verseny Speciál és a Panettone Black etetőanyagok elegye ideális egy keszeges-kárászos horgászathoz. 

Az etetőanyagot túlvizeztem, hiszen a később hozzá kerülő agyag sokat szárított rajta. 

Természetesen az agyagot használat előtt áttörtem egy 3 mm-es rostán.

Az etetésre érkező halak helyben tartása végett némi piros morzsa is került a keverékbe. 

A kész etetőanyag! Sötét színű, nehéz és tartalmas. 

Élő csalinak mindössze csontit, pinkit és gilisztát használtam, szúnyoglárvát egyáltalán nem, azért, hogy a kisebb keszegek számára kevésbé legyen attraktív a létrehozott etetés. A felsoroltakból viszont bőségesen került a keverékbe minden, hiszen a sok hal érdeklődésének folyamatos fenntartása ezt kívánta meg. Alapozás gyanánt 15-öt dobtam a későbbiekben is használt, kimondottan sűrű szövésű, 30 grammos drótkosárral, amely nagy kedvencem, hiszen kialakításának köszönhetően szinte 100%-ban a mederfenékre juttatja a belé rejtett finomságokat, így nagyban megkönnyíti a snecik kikerülését is. Az etetés után pedig felkerült a gyorskapocsba az 50 centis, 12-es előkére kötött 14-es horog és kezdődhetett a horgászat!

Ezúttal a 12-es előkére kötött 14-es Competition horog működött a legjobban. 

A tálcámra került minden, mi kárász és keszeg szem-szájnak ingere. 

Az etetőanyagba került nem kevés fullasztott csonti és vágott giliszta. 

Minden bejuttatott kosárban volt bőven finomság! 

A keszeg-, illetve kárászhorgászat során rendre felmerülő kérdés, hogy vajon a fonott vagy a monofil főzsinór használata a célravezetőbb. Bár a vélemények megoszlanak, még nálunk, csapaton belül is, én az utóbbi időben rendre azt tapasztaltam, hogy normál, állóvízi körülmények között eredményesebb a fonott főzsinór, nemcsak versenyszituáció esetén, hanem egy hétköznapi horgászat során is, pláne, ha a meghorgászott távolság nagyobb, mint 25 méter. Nem volt ez másként a szóban forgó napon sem, hiszen hiába vittem magammal 2-2 monofillal és fonotttal ellátott felszerelést, egyértelműen jobbnak éreztem utóbbit. A „szőtt” főzsinór használata mellett azonban minden pillanatban résen kell lenni, hiszen a kapások lehetnek nagyon agresszívak, melyekre ijedtünkben sem reagálhatunk határozott bevágással, hiszen annak garantáltan előkeszakadás és halvesztés lesz a vége. Fontos, hogy a botot csak emeljük meg és óvatosan kezdjük el a megakasztott hal kicsévélését! 

Én egyértelműen fonott párti vagyok! 

Lágy botok használata mellett élvezetes igazán keszegfélékre és kárászra horgászni. 

A távolság pedig csak 30 méter volt! Egy ilyen karakterisztikájú bottal élmény minden megfogott hal! 

Annak ellenére, hogy elsősorban a nagyobb példányokra, a kárászokra fájt a fogam, az első 30-40 percben pörgősen horgásztam, ami azt jelenti, hogy egy percnél tovább nem hagytam bent a végszerelékem. Ezzel az volt a célom, hogy az alapozás során bejuttatott csalogatóanyagmennyiségen túl tovább gyarapítsam a fenéken lévő finomságok halmazát, a lehető legnagyobb mennyiségű halat gyűjtve ezzel magam elé. Természetesen már ekkor is volt bőven kapásom, de ezek elsősorban kisebb, 13-14 dekás dévérek voltak, míg a kárászoknak se híre, se hamva nem volt De bíztam benne, hogy előbb utóbb ők is megjelennek majd, hiszen valódi terüljmterülj asztalkámmal készültem nekik! 

Először a kisebb dévérek érkeztek meg az etetésre. 

Szerencsére ez így is lett, azonban kicsit később, mint szerettem volna. Sebaj, addig is remekül szórakoztam az egyre növekvő méretű dévérekkel, melyek közül gyakorlatilag minden dobásra fogtam egyet. A nyerő csali egész nap a két szem fullasztott pinki volt, melyeket igyekeztem a lehető legvékonyabban tűzni annak érdekében, hogy minden gyanakvását elaltassam célhalaimnak. Nem egyszer rápróbáltam azért a gilisztára is, egészben vagy akár félbe csípve, de közel sem bizonyult olyan fogósnak, mint a pinki. Ennek ellenére a kosárba kellett raknom az összevágott girnyót is, hiszen, ha elhagytam, akkor lassult a halfogás üteme és az egyedsúly is szemmel láthatóan csökkent. 

Majd jöttek a nagyobbak is! 

A horgászat utolsó órája volt igazán kárászos. Ekkor már közel sem pörögtem úgy, mint az elején, hiszen gyakorlatilag kapásig ültem, ami jellemzően fél és 2 perc között következett be. Ami a legfontosabb azonban, hogy az elkövetők nagyon kevés kivételtől eltekintve termetes ezüstkárászok voltak. Fonott főzsinórral rájuk horgászni hatalmas élmény, hiszen nagyon agresszívan védekeznek, képesek pontyokat meghazudtoló kirohanásokra, hirtelen irányváltásokra, így fárasztásuk során az adrenalinszint bizony könnyen megemelkedhet! A peca záró periódusában egyébként már nem tettem közel sem annyi élő csalit a kosárba, mint az elején, mindössze néhány szem piros csontit és egy kisebb csipet vágott gilisztát. A kárászok visszajelzései alapján ez elegendőnek is bizonyult, hiszen kitartott a lendület a horgászat végig, ami gyorsan eljött. Bár az otthonomhoz majd’ 300 km-re van a Deseda, egy ilyen pecáért érdemes sokat utazni! A víz fantasztikus, a halállomány párját ritkítja, sőt, tavaly óta egy fontos versenyhelyszín is a víz, így a jövőben is gyakran meg fogok fordulni a partján, e felől semmi kétségem! 

Belőlük szerettem volna minél többet fogni.

A legnagyobb példányok testsúlya meghaladta a fél kilót is. 

Szöveg: Szabó Bence