Egy csodálatos júliusi vasárnap leültem kedvenc vizem, a Fehérvárcsurgói víztározó partjára dévért fogni. Nem is gondoltam, hogy fontos tapasztalatokat fogok begyűjteni horgokról, előkékről, bodorkákról és egyéb uszonyosokról. Hajnalban keltem, hogy elkerüljem az évzakra jellemző őrületes nappali meleget. Háromnegyed hatra értem a vízpartra, és kilenc-fél tíz felé terveztem befejezni a pecát. A vízfelszínen selytelmesen gomolygott a felszálló hajnali pára. Az idilli csendet csak a becsapódó feederkosár törte meg. Lássuk, hogy is sikerült a korai peca.

Hajnali pára száll fel a vízfelszínről.

Először is nem alakítottam ki alapozó etetést. Úgy gondoltam, hogy a 3-5 percenként újratöltött és bedobott kosár szép kis etetést fog kialakítani enélkül is. Épp ezért egy kilogram Tímár Mix Dévér+ kevertem be a hozzá illő aromával meglöttyintve. Ebbe dobtam némi élő csontit és pinkit. A drótkosaras pecánál szerencsére sokkal több csontit elbír a kaja, mintha gombócokat gyúrnánk belőle. Ez utóbbiakat gyorsan szétdobják a folyton-folyvást nyügyő férgek. A botom egy Rubin Picker volt 3.30-as hosszban 0.20-as főzsinórral és a világ legegyszerűbb feeder szerelékével. Tört gubancgátlócsőre erősítve csúszott a kosár, melyet a forgó előtt egy 4 milliméteres gumigyöngy ütköztetett meg.

Etetőanyag és csali. Az aromáról sem feledkeztem el!

Bőven jutott élő anyag az etetőbe.

Négy szem pinki a horgon kívánatos reggelinek bizonyult.

De térjünk rá magára a pecára. A reggel fantasztikusan sikerült. Először csak néhány bodorka és küsz kellette magát a kosár körül, a termetesebb kezsegekre várni kellett valamenniyt. Fél óra és kb 10 dobás elteltével horogra akadt az első komoly jelentkező. A picker szépen tette a dolgát, nem is gondoltam volna, hogy 25 méterre elhorgászva ijen jól jelzi majd a kapásokat az érzékenyebb vörös spicc. Ezt követően dobásonként lehetett fogni a tenyeres dévéreket, bagoly és karikakeszegeket. Néha becsúszott egy-egy bodorka vagy küsz is, de ezek általában nem fértek oda az etetés helyére (gondolom), a nagyobb halak elhajtották őket.

A spicc várja a kapást.

Ami nem is várat magára sokáig.

Egészen nyolc óráig tartott a halbőség, mikoris negyed óra leforgása alatt szinte az összes nagyobb testű uszonyos eltűnt. Nem értettem a dolgot. Egy teljes órán át variáltam a csalikat, próbáltam hosszabb előkét, de snecin kívül semmi sem volt hajlandó felvenni a 14-es horgot két-három szem csontival, vagy pinkiel csalizva. Az is eszembe jutott, talán a kevés etetés fogytával tovább állt a keszegcsapat. Vagy talán ahogy feljött a Nap, más részére vonultak át a tónak, itt hagyva nekem a mértéktelenül habzsoló snecihadat.

Szép, egészséges dévér a merítőben.

Egészen apró halakat is lehet 20-25 méterről fogni a Rubin Picker érzékenységének köszönhetően.

Hogy szelektáljam a halakat csak a negyobbakra koncentrálva, csalit váltottam. Reméltem, a csontibáb elijeszti az apróbbakat.

Nos, nem ijesztette el.

A kérdés akkor világosodott meg előttem, mikor utolsó próbálkozás képpen feltettem egy 70 centiméter hosszú 0.08-as előkén egy 20-as méretű horgot. A dévérek egy csapásra visszatértek, mohón kapkodták a felkínált egy szem csontit, bábot. A vékony előke és a kis horog ennyit számít? A keszegek táplálkozása ennyire meg tud változni egyik óráról a másikra? A válasz mindkét kérdésre egyértelműen igen. Hogy aztán a zsinór vált láthatóvá az égbolton emelkedő Nap fényében, vagy más élettani hatás váltotta ki a viszolygást a vastagabb előkétől, erre azóta is keresem a választ. A fényt nem tartom valószínűnek, hogy láthatóvá tette volna ez előkét a fenéken. Több int 2 méteres vízben horgászva erre kevés az esély. Inkább az halak étvágya lehet a magyarázat. Vajon miért változott nem? Őszintén remélem, hogy sikerül rájönnöm egyszer.

Vékony előke, apró horog, egy szem csonti volt a kulcs a keszegek megfogásához.

Újra jöttek a sötét uszonyosok.

Hattyúk tették tiszteletüket.

tt jegyezném meg, hogy vigyázzunk a nagyon apró horgokkal. Sikerült elszalasztanom a 20-as horog miatt egy hatalmas példányt, csak a nyálkája alapján sejtem, hogy dévérkeszeg lehetett, abból viszont jó kiló feletti. Sajnos az apró horog nem tartotta elég jól, valószínűleg nem tudott megfelelően befordulni a hal szájába. Ilyenkor vékony előkére is köthetünk jóval nagyobb horgot. Nem túlzás a 0.10-es előkéhez a 14-16-os horogméret sem! Summa-summárum, ha a halak látszólag el is tűnnek a vízből, ne adjunk fel minden reményt. Könnyen lehet, hogy az előke hosszához, vastagságához illetve a horogmérethez kell csak hozzányúlnunk, hogy újra - vagy egyáltalán - kapásra bírjuk őket.

A délelőtti fogás.

Forrás: EnergoTeam