Január első hete, nem úgy, mint az azt követő kettő, még horgászati lehetőséggel kecsegtetett tulajdonképpen az ország összes vizén, hiszen az újév első napjain kifejezetten enyhe volt az időjárás. Egy fanatikus horgásznak nem is kell ettől több, ha nincsen jég a kiszemelt tavon, akkor irány horgászni! Az úticél ez alkalommal egy régi ismerős, a Palotavárosi Felső-tó volt, amely hosszú ideje meghatározó helyszíne a hazai method feeder országos bajnokságoknak. Ezen a vízen értem el az eddigi legnagyobb sikeremet is, hiszen 2019-ben az említett országos versenyen a 200 indulóból az előkelő 4. helyet szereztem meg. Tavaly azonban úgy alakult, hogy egyetlen alkalommal sem horgásztam a vízen, így most nagyjából másfél év után találtam magam újra a partján. 

Szerencsére nem egyedül érkeztem, hiszen velem tartott csapatunk új tagja, Raffer Kristóf is, így a jó társaság garantált volt, az eseménydús horgászatban viszont csak titkon bíztunk mindketten. A különböző helyzeteket ugyanis érdemes reálisan értékelni, nem csoda hát, hogy úgy gondoltuk, sok halra nem kell számítanunk, hiszen a víz maximum 4-5 fokos lehetett, emellett Palotaváros nem az a kifejezetten mély horgászvíz, így halai a téli időszakban csak ritkán aktívak. Ettől függetlenül azonban a legjobb tudásunk szerint készítettük elő a csalogatóanyagokat, melyeket a korábban itt megszerzett tapasztalataink szerint válogattunk össze. Mindkettőnk keveréke halas mikropelleten alapult, melyet az egyikünk Green Betaine, a másikunk pedig Black Halibut Seria Method etetővel vegyített, nagyjából fele-fele arányban. Kíváncsiak voltunk ugyanis, hogy melyik etetőanyagra reagálnak gyorsabban és jobban a halak (már, ha egyáltalán reagálnak). A Black Halibut mellett a színe szólt, míg a Green Betaine itt már sokszor bizonyított, bár elsősorban melegebb, tavaszias körülmények között. 

A Felső-tavon kialakított stégek nagyon kényelmessé teszik a horgászatot, még akkor is, ha egyébként sár van mindenfelé. 

A horgászat során két etetőanyag adott napi fogósságát hasonlítottuk össze, melyek a Seria Method termékcsalád Black Halibut és Green Betaine tagjai voltak. 

A porózus, finomszemcsés kaják gazdagítását volt hivatott ellátni a squid&octopus aromával kezelt halas mikropellet. 

Annak érdekében, hogy az összehasonlítás helytálló legyen, mindketten 70 méterre húztuk ki botunkat és egymástól mindössze 5-6 méter távolságba horgásztunk. Alapozó etetést egyikünk sem készített, kizárólag az ütemes horgászatban bízva próbáltuk felkelteni a pontyok figyelmét. Nagyjából fél 10 lehetett, amikor végre mindketten elkészültünk és elkezdhettünk horgászni. Abban egyet értettünk, hogy az első dobások biztosan nem fognak halat adni, hiszen ilyen körülmények között nem ritkán óráknak kell eltelnie mire a halak reagálnak a bejuttatott finomságokra. Ennek megfelelően igencsak meglepődtünk, amikor Kristóf az első dobását követően nagyjából 1 perccel már fárasztott. „Mi a fene? Még a végén örömpecában lesz részünk?” – szinte egyszerre néztünk kérdően a másikra. 

A horgászat első felében Kristóf és a Black Halibut kaja vitte a prímet egyértelműen. 

Az első ponty sajnos útközben lemaradt, de a következő dobására ismét halat akasztott Kristóf és ez a horgászat első órájában gyakorlatilag végig így is ment. Nagyon szembetűnő volt, hogy a fekete kajára mennyivel gyorsabban reagáltak a halak. Ez persze télen annyira nem meglepő, hiszen sokszor elmondjuk mi magunk is, hogy minél hidegebb a víz, annál nagyobb a létjogosultsága a sötét, fekete színű etetőanyagoknak, ugyanis ezek hatnak a legkevésbé természetellenesnek a lelassult, csak minimális mennyiségű táplálékot magukhoz vevő pontyok számára. Fel kellett hát kötnöm a gatyát, hiszen a hátrányom egyre tetemesebb lett! 

Ilyen képet már nem először publikálok, ugyanis bevett szokásom, hogy a horgászat során kisebb adagokban, az éppen megfelelőnek gondolt arányban keverem pelletet és az etetőanyagot. 

A horgászattal kapcsolatos történések ismertetését néhány gondolat erejéig most berekesztem, hiszen szeretnék szót ejteni a használt felszerelésekről. A 70 méter épp egy olyan táv, aminek a pontos meghorgászása már komoly gyakorlatot igényel, na meg önmagunk, illetve a dobási stílusunk magas fokú ismeretét. Ez utóbbi abban nyilvánul meg, hogy sokan ezt a távot már 390-es bottal horgásszák, míg vannak olyanok is, akik inkább 360-assal. Hogy véletlen-e? Nem tudom, de esetünkben sem volt ez másképp, hiszen Kristóf 390-es bottal készült, míg én egy 360-as Universal Feederrel. Szemmel látható volt, hogy ő egy íveltebb, lassabb mozdulattal dob, én pedig rendesen meghúzva a cuccot, kihozva abból a közel maximumot. Persze mindegy, milyen technikával és felszereléssel, a lényeg, hogy a lehető legpontosabban horgásszunk, hiszen ez minden időszakban elsőrangú a siker szempontjából! 

Az említett távra az én dobótechnikámmal tökéletes a 360-as Universal Feeder! 

Nagyméretű keverőgyűrűje és az előd, Allround Feederhez képest általánosságban megnövelt gyűrűméret az IM12-es karbon blank-kel kiegészülve lehetővé teszi a lendületes, pontos dobások kivitelezését…

…miközben a fárasztás során a bot nagyon-nagyon szépen dolgozik és őröli fel a menekülő hal erejét. 

Kanyarodjunk azonban vissza a horgászathoz. Számomra az hozta meg végül az áttörést és az első kapásokat, hogy rátaláltam az aznapi nyerő csalira. Ez egészen pontosan a citromsárga, ananász&vajsav ízesítésű Concourse Wafter volt, melyet természetesen csalitüskén kínáltam fel a 14-es, szakáll nélküli Excalibur Round Feeder horgom alatt. Korábban kipróbáltam mindegyik típust ebből a csalicsaládból, de ezen a napon egyértelműen a citromsárga volt a nyerő! 

A legjobb verseny csali, melyet természetesen a hétköznapi horgászataink során is eredményesen használhatunk.

Jól látszik, hogy 6 mm-es méretével éppen megfelelő összhangban van a pici, 14-es horoggal. Az már csak a hab a tortán, hogy a csali felhajtóereje úgy lett beállítva, hogy az ne emelje meg az ekkora méretű horgokat sem.  

Ahogyan ebben az időszakban szoktam, ezúttal sem rejtettem a csalit a kaja mélyére, hiszen nem volt célom késleltetni a csali felszínre kerülését a jéghideg vízben. 

Attól kezdve, hogy megtaláltam a nyerő waftert, felpörögtek nálam is az események, sőt, kisvártatva meg is előztem Kristófot a fogott halak számában. Ennek persze semmi jelentősége nem volt, mindössze annyi, hogy délelőtt ő ugratott engem, aztán délutánra fordult a kocka. Az mindenesetre jól látszott, hogy bár a fekete kajára hamarabb reagált a hal, hosszabb távon kiegyenlítődött a különbség kettőnk között. 

Aprócska horog, kicsi csali, az akadás pedig tökéletes! 

Nagyon sok formásabb, 4-5 kg-os pontyot is fogtunk, ami külön örömteli volt ebben a hideg időben.

A horgászat vége felé lett kicsit lassabb a halfogás, azonban egy csaliváltással ismét fel tudtuk pörgetni az eseményeket. Az eddig használt ananász&vajsavas Concourse Wafter helyett ugyanis előkerült a krilles Method Smoke Wafter Dumbell a táskából, ami a palotavárosi pontyoknak is nagyon tetszett! Ez a csali hozta meg a nap legszebb halát is, ami nem a méretei miatt volt különleges, hanem a színezete, a külleme emelte ki őt a többi közül. Igen, egy csodálatos koi ponty volt a legemlékezetesebb fogása a napnak, amely „kommersz” társaihoz hasonlóan nagyon jó erőben volt a lehűlt víz ellenére is.  

Délután már ez a krilles finomság bizonyult kapósnak a bajszosok körében.

15-ös kép: Bár méretében megegyeznek a Concourse Wafterekkel, a felhajtóerejük a Method Smoke Wafter Dumbelleknek egy árnyalatnyit nagyobb, így a 14-es Round Feeder horog tökéletes kiballanszírozásához le kell belőlük csípni egy kicsit. 

A koi alaposan megdolgoztatta a felszerelést! 

Ám végül ő is a merítőben végezte. 

Méltó befejezése volt a napnak! 

Egy ilyen jó pecát, amilyenre talán mi magunk sem számítottunk, bizony nagyon nehéz befejezni. Délután fél 4-kor azonban el kellett kezdenünk pakolni, hiszen még világosban szerettük volna az összes felszerelésünket az autóban tudni. Összességében elmondhatjuk, hogy a megfogott ~40 pontyunk minden várakozásunkat felül múlta, és mivel csak kicsivel nyert a Green kaja a Black-kel szemben, érdemben nem is szeretnénk közöttük különbséget tenni. Nagyon jól látszott ugyanis, hogy hiába az alig néhány fokos víz, a pontyok reagáltak az ütemesen és pontosan bejuttatott csalogatóanyagokra, amely szemmel láthatóan tetszett nekik. Ez egy nagyon jó nap volt! Remélem, ha enyhül az időjárás, innen tudjuk majd folytatni!

Szabó Bence

Képek: Raffer Kristóf és Szabó Bence