Pergetett jászok
Megjelent: 2011. július 01. | Forrás: EnergoTeam | Írások

A jó öreg Duna egyik legszebb ajándéka a jászkeszeg. Ezt a kiválóan küzdő halfajt számos módszerrel eredményesen horgászhatjuk, de kétségtelenül a pergetés a legsportszerűbb.


A bot ízléses ruhában szállítható


A Dunaparton cserkelve jól azonosíthatók azok a szakaszok, ahol érdemes próbálkoznunk. A kövezett partot eleve kedveli, s ha ráadásul kisebb ruganyok, keresztkövek tarkítják a partot, megfelelő vízállás esetén biztosan számíthatunk rájuk.


Ezúttal a 2,10-es könnyűpergetőt dobtuk harcba

A bot gyűrűzésére nem lehet panasz


A legjobb helyek azonosítására kiválóan alkalmasak a virradat környéki órák. Ekkor a jász, főleg, ahol kisebb csapatokban állomásozik, előszeretettel ugrik, fordul, mutatja magát a víz tetején. Ahol az ugrások rendszeresek, ott nyilván jó eséllyel próbálkozhatunk rájuk. Jellemző, hogy a szemmel is látható aktivitás nem tart túl sokáig, ahogy a nap megjelenik a horizonton, általában mélyebb vízre húzódnak. Míg a fényhiányos környezetben, akár egész éjszaka a partszéli kövezés környezetében járőröznek, addig nappal kissé beljebb, biztonságosabb távolba húzódnak. A jász gyakorlatilag mindenevő, szívesen csipeget a kövekről, ezért is fogható meg változatos csalikkal. Ugyanúgy felveszi a kukoricát, az állati eredetű csalikat, mint a csonti, vagy a giliszta. Szerencsére műcsalival is lépre csalható. A fővárosi szakaszon sokan kínálnak fel nekik végólommal, előkére kötött ólom nélküli twistert, amivel szinte mártogatva lehet az aljzat közeli régiókat átfésülni. A módszer igen hatékony és pálcaólmot használva, az elakadásra sem nagyon hajlamos.


A kis Salmo Tiny volt a fő fegyverünk


A másik műcsalis módszer, amit a legtöbben használnak, az a wobbleres horgászat. A jász szája nem túl nagy, ezért a műcsali méretét nem növelhetjük túlságosan. A legjobbak az egészen apró, bogárszerű egyrészes wobblerek. Ilyen például a Salmo Tiny, melyek cserebogarat utánzó változatai a legkiválóbb jász csalik közé sorolhatók. Ezek a néhány grammos műcsalik finom felszerelést igényelnek. Mi egy 210 cm-es ET Excalibur Spin botot választottunk 10-30 g dobósúllyal. Lehetne ennél finomabb pálcával is próbálkozni, de tapasztalatunk szerint a gyakran sorozó, és mellévágó halfaj, az ilyen tartományú botokkal akasztható meg a leghatékonyabban. S bizony nem ritkák a kiló, esetleg 2 kg feletti példányok sem, melyek kifárasztásához - partról-, kell azért némi boterő.


A wobbler lassan süllyedő
változat, fölülről tisztára cserebogár…

Az egyik
nagyobb esti jaszkó


Fontos elmondani, hogy ezeket a parányi wobblereket semmiképp ne rögzítsük kapocsba, ne még „not a knot"-ba sem. Sőt, ha a zsinórunk 0,20-0,25-ös körüli, még a közvetlenül a wobbler orrkarikájába kötés is bizonytalanná teheti a műcsali mozgását. Akkor járunk el helyesen, ha felfűzzük a kis fahalat a zsinórra, és egy nagyobbacska fülbe kötjük bele. Így a wobblerünk mozgása a lehető legtökéletesebb lesz. Az optimális zsinórvastagság a 0,15-0,20-as tartományba esik monofil esetében. Ha kifejezetten nagy jászokra bukkanunk, esetleg egy nagyon vékony fonott zsinór is szóba jöhet, különösen éjszakai horgászat esetén.


Mire a nap kel,
már ott kell lenni…

Nem volt nehéz lencsevégre
kapni egy jász forgást


Az elmélet gyakorlatba ültetése bizony igen korai ébredést kíván. Ha a legjobb órákat a vízen szeretnénk tölteni, szinte sötétben el kell foglalni a helyünket, mert az első fénymorzsák megjelenésekor a jászok máris megkezdik táncukat. Ha jó napot fogunk ki, már az első dobásokra halat akaszthatunk. Az éhes jász vehemensen veti magát a műcsalira, s ha kell, akár 4-5 sorozatos támadást is intéz a kiszemelt áldozat ellen. Rablásai, amikor kifejezetten kishalat üldöz, sokkal ritkábban érhetők tetten, mint például a balin esetében, de a hajnali forgásra bizton lehet számítani. Sajnos az említett nem túl nagy, nemi igazán „ragadozós" szája miatt, a kapások, a támadások jelentős részénél, nem ragad rá a horogra a hal, sok a lemaradás és az idő előtt távozó jaszkó. Aki jászra perget, tudja miről is van szó. A kéthorgos wobblerek esetében nem ritka, hogy az alsó horog fogja meg először, majd a vergődése során összeszedi a másodikat is. Ezért gyakran látni olyan kéthorgos akadást, ahol a második horog a szájon kívül, a fej valamelyik oldalán tartja a halat. Így aztán a jászt nem pont orr felől húzzuk, hanem „arcra" kapjuk, ami még vehemensebb védekezést, még látványosabb fárasztásokat eredményez.


A bot legfontosabb paraméterei jól olvashatók


Az első utunk egy budai öblözetbe vezetett, ahol a viszonylag kis vízállás miatt több kisebb (talán horgászok építette) rugany is víz fölé került. A Duna sodrása itt trükkös, vannak részek, ahol visszafelé folyik, máshol szinte megáll, hogy néhány méterrel később újra nekilóduljon. Több jó hely is mutatja magát, ahol ott kell lenni a halnak. A hajnal csendes volt, szél sem rezdült. Volt annyi erő a horgászban, hogy ahelyett, hogy rögtön dobásokkal ostorozta volna a vizet, először fényképezőgépét kapta kézbe, mert igen jó esély mutatkozott arra, hogy a sorozatos jászugrások egyikét élesben elkaphatja. Volt pár terület, ahol rendre megmutatták magukat, így gyors kézzel a vízen vetett gyűrűket is rögzíteni lehetett.


Az ilyen kis mini ruganyok megdobják annyira a vizet, hogy mögé álljon a jász (és más ragadozó is)

Reggeli zsákmány
a kiló felettiekből


A Salmo Tiny, mint első számú favorit került bevetésre. Ez az apróság lassan süllyedő változat, mely cserebogárra hajazó kinézetével a jászok mellett a domik figyelmét is felkeltheti. Vékony zsinórral egész jól dobható, teljesen alkalmas egy parti cserkelésre. Ahogy arra számítottunk az előzmények alapján, az első kapások hamar megszülettek. Egy óvatos sorozás után, a második, vagy harmadik dobásra megakadt az első bogárzabáló. Olyan 80 dekás súlyával átlagosnak mondható a Dunán. Egészen a kövezés szélén, a parttól legfeljebb 1 méterre kapta el a wobblert. A ruganyokat végig járva szinte mindenütt történt valami, koppintástól a fogásig. Két egyéb halunk is volt, egy apró kősüllő menekült el, már a kezünkből a fotózás elől, míg egy jó kettes balinból a mini horgok szakadtak ki a landoltatás előtt. A legnagyobb jász másfél kilós lehetett. Az egész nem tartott tovább, bő 1 óránál. S reggel 7-re már mindenen túl voltunk.


A bot osztott nyeles, és igen szépen kivitelezett


Kétszer is próbálkoztunk este, naplementben majd az éjszaka elején. Ezek az órák kevésbé voltak hatékonyak, mint a hajnalok, de mindkét este sikerült jaszkót fogni.


Ha szerencsénk van, ilyen bőven
2 fölötti jászokat is foghatunk a Dunán


A kis 2,10-es bot remekül bevált, szépen lehet vele parírozni a halat. A 10-30 grammos dobúsúly tényleg jól jön a kiló feletti egyedek fárasztásakor, de legközelebb kipróbálunk majd valami finomabbat is, csak az élmény kedvéért! A Salmo Tiny magasan a legjobban megkonstruált miniwobbler, amivel valaha horgásztunk. Már a mi a járását és a veretését illeti. Olyan megbízhatóan jön folyásban, örvényben is, ami a konkurensek fölé emeli. Amire esetleg fel lehet hívni a gyártó figyelmét, az a tény, hogy a gyári két horog bizonyos szituációban össze tud akadni. Ilyenkor igazi környezetbarát csalivá válik. Bár halainkat így is, úgy is, visszaengedtük. A jászra való pergetés kitart egész nyáron át, így bizakodjunk jó vízállásban, tiszta vízben, mert anélkül nehéz lesz a dolgunk!

Salmo Tiny 3cm, S,F
4 090 Ft
Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...