Pisztrángok a mélyből 1. rész
Megjelent: 2007. október 01. | Forrás: Murányi Antal | Írások
Már jó ideje szerettem volna írni a mélyebb vizek wobbleres horgászatáról, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar illusztrálni is tudom a karakterekbe foglalt gondolatokat. Az „õszcsináló" hideg esõzések mindenütt visszafogták a halak étvágyát, horgászbarátaim panaszkodtak, én is nekik, mégnem alig pár napja megtört a jég…


Szép víz, szép hal, szép évszak…

Eredetileg domolykózni indultunk János öcsémmel… Egymagamban immár két hete próbáltam a nagyobb domolykók nyomára bukkanni, de eredménytelenül kullogtam haza minden este. Hát, úgy gondoltam, Jánossal most „bekeményítünk".
Egy magasabban fekvõ hegyi tározót céloztunk meg, a halak itt jóval korábban szembesültek a nyárvégi lehûléssel, hátha megszokták már… Nem mellékes részlet, hogy két nappal korábban is jártam itt fent, akkor egy kisebb vízfolyást kutattam át, és minden jel arra mutatott, hogy keresett halaim már a mélyebb vizek felé vándoroltak, leereszkedtek a tavakba, vagy a folyóvizek alsóbb szakaszaira.
Hát szóval, ezért volt ez a nagytározós verzió, bár megvallom õszintén, hogy az ilyen nagy vizek körül mindig tehetetlennek érzem magam. Sokáig úgy tartottam, hogy csónak nélkül kár is odamenni, aztán rájöttem, hogy a parti horgászat is bír néhány elõnnyel, amit néha érdemes kihasználni. Megkerestem a járható partszakaszokat, és mindig igyekeztem olyan óvatosan mozogni, hogy ne ijesszem el a partközelben keresgélõ halakat.


Ha felszínre került, már nem bírja sokáig

Felszerelésemet is a parti horgászathoz választottam: a teljes kínálatból az EnergoTeam TRIO ZANDER 300 süllõzõ pálcát találtam igazán kézre állónak ehhez a terephez – a 20-50 grammos pálca biztonsággal kezeli a 2-4 kilós halakat -, de az ennél nagyobbat is nagy eséllyel fáraszthatjuk vele, a 3 méteres hossz pedig kell a távoli dobásokhoz.
Második botként a már sokat megért SPIN BLADE 20-50 grammos botot vittem magammal. Mindkét botomat az örök favorit RYOBI ZAUBER 4000 orsó egy-egy becses példányával díszítettem fel, és a készségek 0,22-es SUFIX PRIMO XP monofilt kaptak.
Jánossal felváltva használtuk a két cuccot, és már az elsõ dobások alkalmával bólogattunk egymásnak: igen, a paraméterek stimmelnek, a cájgok jól mûködnek… A távolabbi célpontok jól megközelíthetõekké váltak, és ebben a csuda sima felületû SUFIX PRIMO XP is nagy szerepet játszott.


Még egy utolsó nekifutamodás, de János már hidegen kezeli a halat

Mondanom sem kell, a domolykók ezúttal is távol maradtak, ennek ellenére egyik igazán emlékezetes napunkat élhettük meg a hegyek között. Egyik behúzás alatt János wobblerét vérszomjas fenevad támadta meg… Olyan hirtelen nehezült el a bot, hogy az elsõ pillanatban csukára gyanakodtam – miért ne? Éppen a csukázó szezon felé haladunk. A hal rángatózása viszont túl sûrû volt, amolyan „idegbeteg", amilyet a megriadt pisztrángok produkálnak általában, majd az elsõ szaltós ugrásnál meg is kaptuk a választ: szivárványos pisztráng.
János ettõl kezdve kissé feszülten vezette lábunkhoz a halat – jól tudjuk, a pisztráng a legutolsó pillanatban is képes lerázni magát a horogról! De ez most nem így történt, a Salmo mindkét horga becsülettel tartotta az állatot. Hiába ugrott magasba többször egymás után, a cucc ezúttal konokul tartott. És amikor partközelbe ért az állat, már János is teljesen felengedett.


A gyõztes Salmo MINNOW 7 SDR – CL


Nem túl nagy, de egy mosolyra már elég

Gyorsan elemeztük: az élénk sárga-vörös (CL) mélyre törõ Salmo MINNOW hozta a halat, a kapás valószínûleg 3-4 méteres mélységben következett be…

Ezt a réteget kell tehát pásztáznunk a továbbiakban!Ami a színeket illeti, régóta figyelem már, hogy a sebes- és szivárványos pisztrángjaink nappal is betegesen vonzódnak a bántóan élénk színekhez.

Persze, általában nagyon mély vizekben kell észrevenniük a haladó mûcsalit, pedig az ilyen, üvegnél is átlátszóbb hegyi vizekben én rögtön a natúr színekre tippelnék! Nos, a pisztrángok nem.

És lassan már természetessé válik számomra is, hogy a pisztrángos vizeken az élénk fehér-piros vagy uv-zöld színekkel indítsak. Ha ez kell nekik, hát ez kell…


A nap legsikeresebbjei: az élénk színû MINNOW 7 és egy merülõ MINNOW 6, amely natúr színben is képes volt halat hozni


Egy automata kép a történet végérõl, de ne szaladjunk ennyire elõre…

Gondolkozni kezdtem, hogy egy nagy csõrû wobblert vezessek mélyre, vagy inkább egy süllyedõvel próbálkozzak? Hirtelen az utóbbi mellett döntöttem. Ekkor kerültek elõ a bûvös 6 centis MINNOW wobbler – a próba kedvéért „csakazértis" ezüstös natúr színût (D) választottam.
A meglepõen jól dobható mûhal máris a víz felé tartott, becsapódás után majdnem egy teljes percig hagytam merülni, majd nagyon apró rándításokkal kezdtem bevontatni… Elsõre csak nehezen éreztem rá a helyes vontatási sebességre, mert amit én általában lassúnak gondolok, az is túl gyorsnak bizonyult itt. Az elsõ percek tehát az abszolút kísérletezgetés jegyében teltek. Szép idõnk volt, csodaszép környezetben, elengedtem hát magam, és csak lazán ízlelgettem az elsõ dobásokat. Hej, szép a nyár is, de legszebb az õsz!


- folytatása következik -

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...