A február végi fagyok miatt eléggé beszűkültek a pergetési lehetőségeim, ugyanis a csukázás ki volt zárva, a közelgő süllőtilalom miatt már a tüskéshátúakat nem akartam zavarni, illetve a domolykózáshoz jócskán visszahűlt a víz. Ekkor érkezett "mentőövként" Szepka barátom és csapattársam meghívása, hogy menjek el vele pergetni a nagycsécsi tóra, ahol igazán különleges élményben lehet részem, ugyanis pisztrángra fogunk horgászni. Ki tudna egy ilyen hívásra nemet mondani? Én nem, és már alig vártam azt a bizonyos csütörtöki napot...
A Nagycsécs határában elhelyezkedő tóba a Zabos Géza Horgász Egyesület az elmúlt években február végén mindig telepített szivárványos pisztrángot a helyiek és a távolabbról érkező horgászok, pergetők nagy örömére. Ez idén sem volt másképp, azonban az időjárás miatt volt némi aggodalmunk a horgászat megszervezésekor, ugyanis a kemény mínuszok után igen lassan olvadozott a tavon lévő jégpáncél. A mondataimban használt többesszám sem véletlen, hiszen Szebenyi Péter és jómagam mellett Lukácsi Béla is időben megérkezett a megbeszéltek szerint a tóhoz.
.jpg)
Érkezésünkkor már szerencsére visszahúzódott a jég.
.jpg)
Csapatban próbáltuk megfejteni a pisztrángok "titkait".
A gyors beöltözés és megbeszélés után összeraktuk a kezdéshez szánt felszereléseinket, majd a félszigetről indulva elkezdtük pásztázni a vizet műcsaliainkkal. Én a már sokszor bemutatott és igen a kezemhez növő szettel próbálkoztam, melynek alapja a WIZARD FINE UL SPIN 198 cm hosszú, 1,5-5 gramm dobósúlyú bot és a 2000-res méretű WIZARD SKILL orsó. Ezzel az apró műcsalikat is nagy távolságra tudtam dobni (főleg a 0,07-es WIZARD EDGE PRO fonott zsinórral) és kiválóan tudtam érzékelni a számomra ismeretlen mederfenék részleteit.
.jpg)
WIZARD FINE UL SPIN a pisztrángokkal is megbirkózott.
.jpg)
Könnyű orsó és vékony zsinór kellett a hosszú dobásokhoz.
A méteres fluorocarbon előke végén lévő kapocsba pedig az általam már nyár óta használt, de mégis újdonságnak számító WIZARD kisméretű támolygó villantói kerültek. Biztos voltam benne, hogy a kétféle formában (CHUBBY, CHUBBY LONG), három méretben (2,8 g, 3,6 g, 4,6 g) és változatos színekben kapható kanalak közül lesz olyan, amellyel kapást tudok kicsikarni. Ezekkel már sok nehéz helyzetet meg tudtam oldani, úgy gondolom, hogy nem hiányozhatnak az UL pergető táskájából.
.jpg)
A WIZARD villantói nem hiányozhatnak az UL pergető táskájából.
Az első kapásomra nem sokat kellett várni: egy egészen a fenék közelébe leengedett pisztrángmintás villantóra rontott rá az első hal, amelyet azonban ügyes védekezésének köszönhetően elvesztettem. Mivel még sosem volt a horgomon szivárványos, úgy véltem túl határozottan fáraszottam és az egyágú szakáll nélküli horgot könnyedén kirázta a szájából. Nem baj, bíztató előjelnek vettük ezt és tovább folytattuk a csapatok felkeresését. Másodjára már hibáztam, a tó legmélyebb részén sikerült megakasztani és szákba terelni életem első pisztrángját.
.jpg)
Másodjára már nem hibáztam.
.jpg)
Szákban életem első szivárványos pisztrángja.
A visszaengedés után még kézbe sem vettem újra a botomat, mikor Szepka már fárasztotta a következő halat. Úgy tűnt, hogy a betelepítés helyétől nem sokat mozdult el a csapat, így kiváló alkalom született arra, hogy többféle botot, orsót, zsinórt és műcsalit leteszteljünk. Előkerültek a táskákból az új wobblerek (pl.: WIZARD CHUBBY LIGHT CRANK, WIZARD VIPER BUG és a nagytestvér WIZARD CLUMSY) és az UL plasztikok hada (pl.: WIZARD LARVA, WIZARD NYMPH, WIZARD HARPEX TWIST, stb...), melyek közül a sötétebb, természetes színűek működtek igazán.
.jpg)
Szepkáé volt a második hal.
.jpg)
Béla sem akart lemaradni, egymás után fárasztotta a pisztrángokat.
.jpg)
Hamar előkerültek a táskákból az új wobblerek.
.jpg)
A WIZARD VIPER BUG wobblert ette meg.
.jpg)
Plasztikokkal is eredményesek voltunk.
.jpg)
Rikító színre kevesebb kapás volt.
A későbbiekben monofil zsinórra és a WIZARD TELE SKILL botra váltottam, ugyanis a fonott merevsége miatt elég sok halat elveszítettem idő előtt, viszont a HARD MONO GAME és a hihetetlenül lágy bot kombinációjának köszönhetően már nem volt halvesztésem. Igazi örömpeca volt végig, a kellemes időben sok szép pisztrángot tudtunk ideiglenesen magunkhoz venni, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki az Ultra Light pergetést, hiszen a pisztrángokon kívül a domolykózás, sügérezés is igazán élménydús, sokhalas horgászat tud lenni.
.jpg)
A monofil zsinórral...
.jpg)
... és a lágy bottal már nem volt halvesztésem.
Írta és fotózta: Ország Bálint 2024.02.27.
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...