Nálam a pontyozás kicsit mást jelent, mint a pontyozók zöménél. Nem vonultatom fel fenekező botok hadát, nem szórok be kiló számra bojlit, nem tökölök elektromos kapásjelzőkkel. Általában egy szál bottal indulok a nyomukba, figyelem, hol ugranak, hol turkálnak, és ahol a legtöbb rájuk utaló jelet látom, ott vetem be horgomat egy kevés etetőanyag és kukorica kíséretében. És ha rövid időn belül nincs kapás, tovább is állok újabb hely után kutatva. Egy kicsit olyan mintha pergetnék, csak épp békés halakra.

Ehhez a fajta pontyozáshoz nem szükséges sok cumó, csupán pár tasak horog, némi csali és néhány úszó. Mivel nem tudom, hogy a halakat mennyire nehéz terepen lelem, ezért egy erősebb igénybevételnek is megfelelő úszós horgászbot a társam. Esetemben ez egy EnergoTeam Strong Carp matchbot, ami a nevéhez illően helytállt már a horgászataim során. Ha már a horgászbot erős, akkor a damilból is kellően tökös kell, ezért 0,20 –as Carp Expert –el nyomulok.


A vízpartra érve sasként figyeltem az előttem elterülő víztükröt, pontymozgást keresve. Nem először horgásztam már a helyszínen ezért volt némi elképzelésem, hogy hol keressem a pikkelyeseket. Hamarosan csobbanás meg nádmozgás jelezte, hogy jó helyen járok. A jónak ígérkező hely egy a parttól mintegy 15 – 20 méterre lévő kisebb nádas, minek a part felőli részén maximum combig érő víz van, míg a másik oldalán a másfél – két métert is eléri a vízmélység.

Gyors szerelkezés után az úszóm máris a nádszélen billegett, két szem mézes kukoricával a horgon. Alig pár percnyi várakozás után, az úszóm enyhén oldalra dőlt, majd egyre gyorsuló tempóban a nád fele indult. Erőteljesen bevágtam, majd elszabadult a pokol. Felrobbant az alig combig érő víz, a botom karikára hajlott, az orsóm fékje sírva adagolta a madzagot. Mindenfele hajladoztak a nádszálak, amint utat tört magának benne a megakasztott fenevad. Egy pillanat alatt átrobogott a nádason, majd a mélyebb víz fele vette az irányt, és csak húzott és húzott fék nélkül akár egy elszabadult torpedó. Egy másodpercre sem tudtam megállítani, majd hírtelen megkönnyebbült kezemben a horgászbot. –Elment! Szomorúan vettem tudomásul a tényt. Elsőre azt hittem, hogy a nádban megsérülhetett a damilom és elszakadt, de nem ez történt, csupán kiakad a szájából a horog. Mai napig is rejtély, hogy mi lehetett a megakasztott mozdony, de én a tóban élő nagy amurok egyikére gyanakszom.


Itt ért az első kapás

A szerencsétlen eset után, jobbnak láttam új hely után nézni, hisz nincs az a hal, ami ilyen csetepaté után ott marad. Kicsivel odébb, nádmozgásra lettem figyelmes. Nem gatyáztam, egykettőre bevetettem a cájgot.


Új hely, új remény

Ezúttal kicsit többet kellett várnom a kapásra, és a megakasztott hal mérete is messze elmaradt az előzőétől. Viszont elég volt egy pillanatnyi figyelmetlenség részemről és máris felcsavarta magát egy nádcsomóra. Ezt már nem tűrhettem, hogy a második hal is kifogjon rajtam, ezért gondolkodás nélkül begázoltam a nádszálak közé és elcsíptem a rafinált potyeszt. Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy a haltartóban végzi a koma a nap végi fotózás erejéig.


Ha becsavarja, nyomás utána


Hiába minden trükk, végül csak meglett

Amíg a horogszabadítással, meg hasonló apróságokkal bíbelődtem a parton, csobbanás ütötte meg a fülemet. Alig hittem a fülemnek, akkor gázoltam össze-vissza a nádban és máris ott ugrott a hal. Gyorsabbra vettem parti ténykedéseimet, hogy minél hamarabb az ugrás helyén kellethesse magát a csalim.

A cájg a helyén volt, így nem volt más hátra, mint várni, várni és várni. Jó darabig nem történt semmi említést érdemlő, már-már a távozáson gondolkodtam, mikor egy újabb potyka valósággal megfejelte az úszómat, amint kiugrott a vízből. Távozás áthúzva, maradtam.

Épp egy búbos vöcsök páron akad meg tekintetem pár pillanatra, mikor valaki húzni kezdte kezemben a botot, jelezvén, hogy nem ornitológusként, hanem horgászként vagyok jelen. Gyorsan visszatelefonáltam neki, nehogy egyedül érezze magát, és máris kezdődhetett, hogy ki az ügyesebb az akadályversenybe. Magasra tartott bottal próbáltam elkerülni, hogy a nádra csavarhassa magát, ami sikerült is, és hamarosan a nyílt vízen folytathattuk a harcot, amiből én szálltam ki győztesen.


Nyílt vízen azért valamivel egyszerűbb a fárasztás


A harc vége

Amint délutánba hajlott a nap, egyre több kapásom volt, élvezettel fárasztgattam a pontyocskákat. Lassan olyan rutinom lett, hogy egyetlen hal se tekerte fel magát a nádszálakra, mondjuk ebben nagy segítségemre volt a Strong Carp ereje is.

Hiába húzogatták egyre sűrűbben a víz alá a pontyok az úszómat, nem hagyott nyugodni az első halam elvesztésének körülménye. –Talán ha egy leheletnyivel később vágok be, vagy ha nagyobb horgot kötök fel… Egyik, ha követte a másikat, de ez semmit sem változtatott azon a tényen, hogy az idei év eddigi legnagyobb megakasztott halát puskáztam el. Nem vagyok az a típus, aki sokat rágódik egy elment halon, de ezúttal nem hagyott nyugodni a dolog. Már azzal is megelégedtem volna, ha legalább látom, hogy kivel állok szembe, de sajna ez sem adatott meg.

Elmélkedésemből egy kapás térített vissza a valóságba. Amint az első kirohanásából ítéltem, nagyobbacska hallal akadtam össze, de még ő sem tartozott a nagyok közé. Volt néhány trükk a tarsolyában, egy-két hírtelen kitörés, bujkálás a nádszálak közt, de végül csak feladta, nem volt sok esélye az erős felszereléssel szemben. A négykilósnak mérlegelt, viszonylag nyurga testalkatú pontyot fotózás után azonnal szabadon bocsátottam. Ő volt az aznapi vigaszhalam.


A vigaszponty



Az utolsó példány is visszanyerte szabadságát

Mint mindent a horgászatot is a csúcson kell abbahagyni, ezért halaimat megszabadítottam ideiglenes rabságuktól és készítettem néhány búcsúfotót. Ismét bebizonyosodott számomra, hogy pontyozáshoz is elég egy jó horgászbot a hozzávaló kellékekkel, ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a horgászat során.