Véget ért az idei igencsak furcsa tél. A természet idejekorán kezdett ébredezni, az előző évet még ki sem tudta pihenni. A fák, bokrok, virágok új feladatot kaptak a tűző naptól. Mint egy rabszolgahajcsár, ostorozza őket a nap sugaraival, minek hatására megindul a nedvek keringése rostjaik között. Álmosan nyújtóznak, még pihennének, mint rendesen, de nem lehet, vége a lustálkodásnak, indul az élet! Végre mehettem horgászni. Már eléggé be voltam sózva, hiszen az új rakós botok ott figyeltek a sarokban, bevetésre készen. Agnest és a Multi Carpot is előkészítettem már a szezonra. Mindkét botot visszavágtam annyira, hogy a hozzájuk passzoló gumi könnyen csússzon át spiccükön, ha arra szükség lesz. Remélem, hogy lesz. mert az mindig jó halat sejtet ha hosszan kifut a gumi, fájdalmasan nyöszörögve a hal rohama alatt. A víz alacsony hőmérséklete miatt, első körben a finomabb pálcát vittem a vízpartra, az EnergoTeam Agnes-ét. Nem számítottam nagy halakra, legfeljebb egy-két kilósakra, az pedig nem jelenthet gondot ennek a botnak. Az első három tagba 1.2 milliméter vastag latex gumit húztam, a szerelékeket 0,12 / 0,10 -ben szándékoztam összeállítani. Épp azon gondolkodtam, hogy hova lenne érdemes lemenni, amikor csörgött a telefonom és Pásztor István barátom hangját hallottam meg benne. Egy közös pecára invitált a paksi atomerőmű horgásztavaira. A Deko tévé jönne forgatni egy tavaszi rakózásra, és rám gondoltak. Nagyon megörültem a felkérésnek, és boldogan mondtam igent. Vasárnap kora reggel már a parton voltam, és lázasan készülődtem a horgászatra és forgatásra. Volt bennem némi idegesség a kamera miatt, de azt egy feles és egy üveg sör gyorsan elűzte. Nagy izgalommal raktam össze a botot és kezdtem neki az ilyenkor szokásos rutin műveleteknek. Etetőanyag keverés, a szerelék összeállítása, mélységmérés, csalizás és végül etetés. A szerelék összeállításánál főzsinórnak az Erson Taifun, előkének pedig Sufix Fluor Tippet tűnt a legmegfelelőbbnek. Az úszó a Dínó kínálatából került ki, egy 0.75grammos Walter. Nagyon érzékeny úszó, vékony üvegszál antennával van ellátva, melyet a feléig súlyoztam le. Annyira érzékeny volt, hogy szinte már az is látszott, ha a halak ránéztek a csalira. Kellett is, mert az a néhány keszeg, ami a balinok közé keveredett, még ezt a finom összeállítást se akarta elmeríteni. Horognál se kellett sokat gondolkodnom a Maruto nagyon jókat gyárt és a tizenkettes méretű 9738 számú megfelelőnek tűnt erre a horgászatra. Keszeg is könnyen rajtaveszhet, és a pontyot is nagy biztonsággal megtartja. Elég mély víz volt előttem, ami kicsit el is bizonytalanított. Majdnem három méter. Nyáron nem lenne gond, de ilyenkor tavasszal a gyorsabban melegedő szélvizeket részesítik előnyben a halak. Sok választásom nem volt, mivel a kamerával csak itt tudtak körülöttem dolgozni. A stáb megérkezése előtt már be volt élesítve felszerelésem. Agnes-sel tizenegy méteres távolságban horgásztam, és elégedetten nyugtáztam a bot kezességét. Idáig csak az udvarunkban tudtam kipróbálni, víz és hal nélkül. Az első etetőgombócok becsapódása után nem kellet sokáig a kapásra várni, jöttek szépen sorban egymás után. A baj csak az volt, hogy keszeg nem igazán akadt horogra. Ebből a három méteres mélységből, fenéken fekvő előkével, egymás után fogtam a balinokat. Legyezés? Pergetés? Ugyan már kérem! Nem azzal kell balint fogni. Hanem rakóval, az igen! Igaz, ilyen még nem fordult elő velem eddig és az ismerőseim se futottak bele még fenéken kukoricát, csontit szemezgető balincsapatba. Nekem mindenesetre folyamatos munkát adtak ezek a ragadozók. A finom zsinór és a leheletvékony előke alkalmazásával teljesen természetesen lehetett felkínálni a csontit. A rendkívül hegyes horog nem pukkasztotta ki, így azok ingerlő ficánkolásukkal sok halat be tudtak csapni. Utána elég volt egy finom emelés, könnyedén szaladt át a horog a halak szája szélén, biztosan megtartva őket a szákolásig. Folyamatosan dobtam a kisebb gombócokat, lőttem a csontit, bízva abban, hogy egyszer elfogynak a balinok és beállnak a jobb halak. De hiába, a kaja és az élő anyag mágnesként vonzotta őket. Ha volt is más hal az etetésen, a balinok nem hagyták őket érvényesülni. Leszámítva néhány sportos bodorkát, jászt és karikakeszeget, melyek néha meg tudták előzni őket. Kezdett egysíkúvá válni a horgászat, és megmondom őszintén, kicsit untam is már a kilátástalan küzdelmet a balinok kicselezésére. Nagyobb figyelmet fordítottam a számomra értékesebb halak kifogására, amikor egy szinte láthatatlan kapásnak vágtam be. Ennek az lett a következménye, hogy egy arra tévedt busa kabátjáról levettem egy pikkelyt. Nem sokat érezhetett a történtekből, mert nyugodtan, komótos farkcsapásokkal távolodott tőlem. Az egész horgászat alatt ekkor láttam legjobban kinyúlni a gumit, úgy hat méterre. Nem bántam, hogy nem akadt meg, hiszen semmi kedvem nem lett volna újra szerelni. Gondolom nem kétséges, hogy mi lett volna a harc kimenetele egy ilyen finom szereléken. István barátom is beült kicsit ismerkedni ezzel a módszerrel. Meg kell, hogy mondjam, elég gyorsan otthon érezte magát a versenyládán. Néhány keszeg és természetesen egy-két balin lett ennek a próbálkozásnak a szenvedő alanya. Vártuk még egy kicsit a pontyokat, de hiába. Az etetésen ott voltak, ez biztos, de nem táplálkoztak, legalább is nálunk nem. De az is előfordulhat, hogy a sokkal aktívabb balinok megelőzték őket. A reggeli aggodalmam, miszerint sekélyebb részt kellett volna meghorgászni, beigazolódni látszott.

Ahogy egyre melegebb lett, úgy tűntek el a halak az etetésről. A mohó balinok rohama is megszűnt és szinte teljes csend lett az etetésen. Bezzeg, pár tíz méterrel mellettünk, egy csupán fél méterrel sekélyebb részen, egy szemfüles horgászkolléga sorban húzta a pontyokat. Egy óra alatt fogott vagy ötöt. Ez van. Ilyen a horgászszerencse. Lassan eltelt a nap, kicsit fáradtan az egész napos pörgéstől álltam neki a pakolásnak. A nap lassan közelített a látóhatár felé még természetes fénynél készítettünk pár fotót a napi zsákmányról, ami legalább húsz balinból némi bodorkából, jászból és kevés karikakaszegből állt. Nem volt túl vastag a teríték, de így tavasszal, első horgászatra nagyon meg voltam vele elégedve. A bot tökéletesen vizsgázott, ami most a kezelhetőségi vizsgát jelentette. Könnyű volt hátratolni, rövidíteni, és a betolásnál se gubancolódott a szerelék, ami a bot megfelelő merevségét dicséri. Több órai horgászat sem volt fárasztó, ami a jó kiegyensúlyozottságra utal. Egyszóval, első körben egy jó erős négyest adok neki. Miért csak négyest? Hát hogy tanáraimat idézzem: nincs olyan, aki mindent tud, márpedig ötös csak annak jár. Nemsokára egy versenyen indulok, ott majd megmutathatja mire képes, hiszen ez már egy profi peca lesz, és a profi mezőnyben kell megmérettetni magát.