A Carp Expert Double Tip botok sokoldalúságuknak, és az általuk kínált lehetőségek végtelen tárházának köszönhetően lettek rendkívül népszerűek a horgászok körében, és váltak tulajdonképpen a szortiment egyik legkedveltebb pálcájává. Ezt a sokoldaúságot magam is tapasztaltam az újragondolt Max2 Double Tip botokkal, hiszen egyik nap még hosszúelőkével, 75g-os alagútkosárral keszegeztem, két nap múlva pedig egy másik folyószakaszon a töklevélben vívtam esti harcot a vad, folyóvízi halakkal ugyanazt a pecát szorongatva.
A történet a feeder spiccek folyamatos rángatózásával kezdődik, a tettesek pedig keszegek voltak.
Miután megérkeztek hozzám a botok, megkapták a NeoCast 150+ orsókat, amelyek számomra súlyban és méretben is tökéletesnek bizonyultak rá. A feeder tagot előnyben részesítve felszereltem a két készséget, majd elindultam ki a Sebes-Körös partjára. Sosem horgásztam még itt, de a Berettyó áradt, így nem igazán volt más választásom. Egy viszonylag frekventált, aszfaltozott gáttal határolt partszakaszt választottam, egy behajló fa visszaforgó vizét megcélozva.
Bevetésen az új, Max2 Double Tip botok!
Néhány alapozó gombóc bejutása után szépen lassan előkészítettem a két botomat, majd a vízbe juttattam a végszerelékeimet. Hatalmas meglepetésemre azonban olyan mennyiségű keszeg volt az általam kiválasztott részen, hogy sokszor nem tudtam 2 botot bent tartani egyszerre.
Szebbnél szebb dévérkeszegek vették fel a hosszú előkén és pici horgon felkínált csontit.
A nagyobb halak reményében az egyik előkét átkötöttem, és egy Mangós Concourse Twister csali került a hajszálelőkére. Néhány keszeget sikerült ezzel a készséggel is fogni, de ezen a napon nem volt észrevehetően nagyobb az egyedsúly.
Idő közben a dévérek helyét átvették a szebbnél-szebb bodorkák.
Rendkívül jó szórakozás volt, nagyon jól éreztem magam, a keszegek kapásait pedig a Double Tip bot finomabbik, zöld spiccén teljesen tökéletesen lehetett látni.
Mivel ez csak örömpeca volt, az utolsó kis keszegig mindenki visszanyerte a szabadságát.
Két nap múlva elindultam egy igazi, pontyos helyet keresni, majd a hónaljig érő csalánon átgázolva találtam egy szinte érintetlen, töklevelekkel sűrűn tarkított helyet. Ahhoz, hogy a töklevelek felett tudjam tartani a zsinórom, és majd tudjam irányítani a megakasztott halakat, mindenképpen szükségem volt a Double Tip botjaim 360-as hosszúságára, így a feeder tagot lecseréltem a bojlisra, és a hely megtalálása után pár órával később visszamenve nekivágtam az éjszakának.

A botok a lehető legbiztonságosabban, az oldalt magasított Max1 kapásjelzőkön, és hátul csappantyús bottartókban várták a kapást, természetesen kiengedett fékkel.
Aki esetleg nem olvasta az előző írásom ezekről a pálcákról, azoknak említeném meg, hogy a bot dizájnja egyszerűen parádés, minimalista, még is nagyszerűen mutat. A Max családra jellemző matricázás nagyon jól néz ki a carbon mintán, ezen felül nem kapott különösebb díszítést a széria.

A dizájn is ki lett MAX-olva!
A töklevelek miatt most a NeoCast orsóimon is dobcsere történt, a 25-ös monofil zsinórt lecseréltem 40-esre, illetve a vegetáció "vágásához" elengedhetetlen 25-30 méter fonott zsinór is felkerült, mint egyfajta előtét.
A NeoCast 150+ orsók könnyedsége senkit ne tévesszen meg, nagyon strapabíró eszközökről van szó! Legyen szó nagy távolságú spombozásról, vagy vadvízi halakról, nálam mindenhol tökéletesen teljesítettek!
Na de nézzük, hogy mi is történt az éjszaka során. Este 8 és reggel 8 óra között 5 kapásom volt összesen, ebből 2 halat sikerült megszákolnom. Az első sajnos egy rossz kötés miatt lépett meg, a második a bokorba beugorva megszabadította magát a horogtól, a reggel 8-kor érkező reggeli gyorsvonathoz pedig közöm sem volt, szinte rögtön elharapta a 40-es Fluorocarbon (!) zsinórt. Na de persze nem csak tiszta balszerencse volt ez a peca, hiszen hajnal 2 előtt sikerült megfognom az eddigi legnagyobb folyóvízi pontyomat!

Hajnali vendég, borzalmasan örültem az érkezésének, és annak, hogy ő már nem járt túl az eszemen!

Fantasztikus, erőtől duzzadó nyurga testű tükörponty volt őkelme, természetesen a fertőtlenítés után visszanyerte a szabadságát.
A következő kapásom fél hatkor érkezett, ő volt a reggeli ébresztőm. Igaz, nagyjából fele akkora volt, mint előző társa, de meg merem kockáztatni, hogy legalább ugyanolyan vehemenciával küzdött, mint elődje. Nagyon jó meccset vívtunk a tökben, de a fonott zsinórnak, illetve az annak "szigorúságát" kidolgozó botnak köszönhetően sikerrel zárult a fárasztás.

A horgászok élete nem csak játék és mese.. de a halak bizony az akadókban bújnak, itt kell őket keresni, és a megfelelő felszereléssel megfogni őket onnan!

Egészséges tőponty, szerintem sokan örülnének egy ilyen vadvízi ébresztőnek!
Azt gondolom, hogy a fenti gondolatok és képek tökéletesen alátámasztják azt, hogy a legújabb technológiák felhasználásával készült Carp Expert Max2 Double Tip botokkal ki-MAX-oltuk a sokoldalúságot!
Szabó Attila
Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...
Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...
Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...
Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...
Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...
Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...