Ki ne ismerné közülünk a vén Dunán nevelkedett, huncut szemű, örökifjú sporttársunkat? Ki tudja, hányszor derültünk sziporkázó humorán, a színpadon és a televízió képernyőjén egyaránt. Arról viszont kevesebbet tudunk, hogy a horgászat szeretete mikor és miként vert gyökeret zsigereiben. Mert bizony „Dezsi” nem csak a színpadon brillírozik, a vizek partjain is többször villogtatta tehetségét. A Duna halai majdnem olyan jól ismerik, mint mi, akik egy-egy alakításán derülünk.

A nagy csapat kis zsákmánya! Méhes László, Józsa Imre, és Straub Dezső

- Ötven-egynéhány évesen bizonyára tudnál mesélni sok mindent.

- Igen, kifejezetten azért, mert idestova, fél évszázad köt a vizekhez. Emlékszem, ahogy hátulgombolósként álltunk a Duna partján és bámultuk a csodaszép vizet, melyben annyi hal volt, hogy azt a mai emberek nem hogy nem hinnék, de el sem tudnák képzelni. Naplementénél annyi sneci gyűlt össze, hogy amerre néztünk, csak halat láttunk. Nem ám úgy, mint most egyes helyeken, hogy a part menti egy-másfél métert töltik meg. Pecabottal nem is tudtuk megdobni azt a távot, ahol már nem láttuk a küszök tömegét. Gondolj bele abba a látványba, amikor elment egy hajó és a milliárdnyi sneci hullámzott, nem a víz. Százszámra fogtuk őket - és most kapaszkodj meg - huszonötös zsinórral, na meg olyan horgokkal, amiket ma pontyozni használunk. De nem ám akkora sneciket, mint amit manapság fogsz csalihalnak! Az átlagos méretük húsz centin felül volt!

A verseny legszebb süllője!

- Ha a Duna ilyen halbő volt, milyen lehetett a Tisza? Hiszen arról keringenek az igazi legendák…

- Sajnos, ahhoz csak később volt szerencsém, horgászéveim első szakaszát a Duna ragyogta be. Később természetesen sok vízre eljutottam, köztük megismerkedtem az öreg szőke hölggyel is. Sajnos - és ez nem csak az én véleményem -, az évek múltával egyre kevesebb a hal, a szép hal benne.

- Mi, vagy ki volt az, ami miatt a szenvedély magával ragadott?

- Nem én voltam a család első horgásza. Azt elfelejtettem mondani, hogy Győr környéki a családfánk, az a vidék pedig ma is bővelkedik legendás vizekben. Nagyapám például Duna szerte híres horgász volt. Olyan tiszteletnek örvendett a tudása miatt, hogy sokszor, ha csak megállt a parton, a horgászok megfordultak és a kapásjelző helyett őt nézték. Ő pedig figyelte a halakat, a vizet pár percig, semmi nem kerülte el a figyelmét. Aztán, ha megfordult és elment, a pecácok összepakoltak és vele tartottak, mert tudták, hogy itt ma nem lesz hal.

Pontyból nem rossz!

- Hogyan fertőzött meg a pergető módszer?

- Erre a napra úgy emlékszem, mintha egy hete lett volna. Egy törődött öreg bácsit hoztak a Tisza partjáról a helybéli unokái. Szegény bácsikán látni lehetett, hogy akkor halt meg a felesége, egész lénye sugározta a szomorú családi tragédiát. Csak nézte a vizet bánatos szemmel, napokig méregette az ismeretlen víztömeget. Mi pedig szorgosan fogdostuk a halakat, néha egy ponty is akadt. Bent, a híd lábánál állandóan harsogva rabolt valami, amire mi rá sem hederítettünk, hiszen fogalmunk sem volt, mi az. Aztán, talán egy hét is eltelt, mire az öregúr egy bottal a kezében érkezett a partra. Emlékszem, milyen gyönyörű bambuszbotja volt. Csodálkoztunk is rajta, amit csinált. Fogott egy szivarólmot, vágott rá néhány rovátkát, kötött rá egy hármas horgot, a kabátjából kitépett néhány szál tollat, aztán ahogy befejezte, lesni kezdte a vizet. Az első rablást látva azonnal dobott, a korábban látott csobbanás kellős közepére. Alig hittük el, amit láttunk, hiszen ekkora távolságra még senkit nem láttunk sikeresen bevetni a horgot. Ahogy vízre ért az ólom, kissé visszatartotta, belehúzott. Abban a pillanatban hatalmasat görbült a botja, majd partra húzott egy - pontosan emlékszem - hetes balint. Mi pedig tátott szájjal néztük, mert korábban még soha nem láttunk ilyen halat. Aznap többet is fogott, de egy sem volt három kilónál kisebb. Később a bácsi tanítani kezdett, hogyan dobjam a csalit, hogy kössem fel az ólmot, megmutatta, mire kell figyelni, ha meg akarom találni a ravasz ragadozókat. Addig magyarázott, míg elsajátítottam, hogy az ólom nem csobbanhat a vízen, hanem az utolsó centiken úgy kell visszafogni, hogy egy kiflit leírva cuppanjon. Ez az a pillanat, amikor a balin elkapja, feltéve, ha sikerült a kellő helyre dobni. Ellenkező esetben csak durran egyet az ólom és elriasztja a ragadozót.

Reszkessetek csukák, jön a Dezsi!

- Gyakorta látni Téged más színészek társaságában több versenyen, sokszor előkelő helyezést kivívva.

- Józsa Imre, a páratlan szinkronszínész, és Méhes Laci velem együtt alkot egy nagyon jól összeszokott csapatot. A szép helyezések pedig leginkább a szerencsének köszönhetők. Ámbár van egy évek óta begyakorolt, kiválóan működő technikánk, mi szerint verseny közben egyikünk igyekszik mindig horgászni. Ő horgászat közben ügyel arra is, hogy mindig legyen egy üveg sör a kezében. A csapat másik két tagja pedig buzdítja, és hidegen tartja a maradék sört.

Kleine fische - Gute fische!

- Az északkeleti régió vizeivel kapcsolatban milyen véleménnyel vagy?

- Minden vizet, ami az országban található, egyaránt szeretek. A keleti és északi csücsök azonban kivételes helyzetben van horgászati szempontból. Olyan folyók, tavak, holtágak találhatók erre, amelyek páratlanul szépek és halállományuk is mesés. Említhetem akár a Sajót, a Tiszát, a Tisza-tavat, a Lázbérci-tározót, mind olyan hely, ahova bármikor szívesen megyek. A Sajó domolykóállománya például egyszerűen mesés. Józsa Imi szokott áradozni róla, aki köztudottan bolondul a legyező horgászatért. De ugyanígy említhetném a Hernádot is, hiszen ott is szinte mindenféle halra lehet jó eséllyel horgászni. Óriási szerencse, hogy ilyen vízkezelő egyesülete van ezeknek a kedves kis folyóknak, mint az ÉMHE. Nemrég láttam a téli Hámori-tavat és mondhatom, így is pazar látványt nyújtott. Egy szóval, alig várom, hogy egy közös horgászat alkalmával újra ellátogathassak Magyarország egyik keleti gyöngyszeméhez.