Sügerezés Salmoval
Megjelent: 2011. szeptember 05. | Forrás: EnergoTeam | Írások

A könnyűpergetés egyik legfontosabb hala a sügér. Nem csak azért, mert ha megfelelő helyet találunk hozzá, igencsak szórakoztató sport a kifogásuk, hanem azért is, mert a sügér talán a legfontosabb versenyhal a pergetőbajnokságokon. Mert ahol nagy számban él, ott bizony taktikai hal, már két csónakos pergető vb-t is megnyertek a sügérrel.


A háromféle Salmo Hornet mindegyike remek sügércsali


Mi persze nem versenyre megyünk, csak egy jó kis hobbi-sügérhorgászatra. Előzetesen el kell mondani, hogy a sügér pergetve három nagy műcsali-családdal is jól fogható. Talán a legnépszerűbb a plasztikcsalis (minitwisteres, nimfás) horgászat. A másik nagy műcsali-csoport a (körforgó) villantóké, amiből szintén a legkisebbeket kell elővenni. S a harmadik, amire most mi leginkább koncentrálni fogunk, a mini wobblerekkel való pergetés.


A 180 centis Perch Blade botot vittük csatába


Nyáron, meleg vízen a sügér szeret többedmagával apró ivadékokra vadászni. Erre kiválóan megfelelnek a sekély, akár 1 métert el sem érő növényzettel borított pályák. Vannak olyan speciális helyek, melyek környezetében szinte mindig számíthatunk a kis tüskéshátúak jelenlétére. Ezek a partközeli, nagyobbacska stégek, csónakkikötők, ahol sorban állnak egymás mellett a ladikok. Akár a stégek, akár a csónakok alatt, igen komoly sügérállomány lapulhat. Ezek a helyek bár forgalmasak, általában van némi jövés-menés, de a táplálék is sok. Egy jó vízen elképesztő mennyiségű egynyaras apróság úszkál ezeken a helyeken, ami persze nagyon kényelmes a sügéreknek. Szinte a szájukban van a mindennapi betevő, így a mindennapi csónak ki-beállások sem zavarják őket, sőt némiképp meg is szokták azt. Egyáltalán nem ijedősek. Ráadásul számunkra az egymás mellett álló csónakok közötti rések kiváló helyet biztosítanak a wobbler elhúzására, s mindkét csónak alól ugorhatnak rá a sügerek.


A sügerek egy része nem volt óriási


Külön szerencsés, hogy a sügerek csapatosan vannak jelen, hisz hergelik egymást, féltékenyek minden falatra, s előbb utóbb egyikük gyorsabb akar lenni minden társánál. Ő lesz az, amelyik rajtaveszít a wobbleren.


A minőségi wobbler gyors vontatásra is szépen jön


Felszerelésünket a célhal méretéhez kell igazítani. Ide a lehető legérzékenyebb, „leglájtosabb" botra van szükség. Mint például a Perch Blade UltraLight 180 centis pálcája. Nagyon feszes, gyors kis bot, de vigyázni kell a túlterheléssel. Ez valóban csak az igen kis csalik dobására van paraméterezve.


Ez a sügér már nagyobbacska - volt itt mindenféle


A műcsali kiválasztása ugyanilyen nagy gondot igényel. A legkisebb wobblerek jöhetnek itt számításba, s bizony pont ez a kategória, ahol semmiféle kompromisszum nem lehetséges. Ha egy apró wobbler nagyobb sebességnél nem jön megbízhatóan, akkor gyakorlatilag használhatatlan a feladatra. Nagyon sok gyártó legkisebb wobblerei nagyobb sebességű behúzásra kitörnek jobbra, vagy balra és kibucskáznak a felszínre. Ilyenkor nem veretnek, elvesztik a csalogató hatásukat - mondhatnánk azt is, hogy lebuknak a sügerek előtt. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy a sügér ettől még észleli, de látja azt is, hogy valami nem stimmel, és a következő, már jó behúzásra sem fog hozzányúlni. Az oldalra kitörések egy része abból adódik, hogy a wobbler zsinórrögzítő szeme nem jó szögben áll. Ha nem pontosan középre van beillesztve, akkor máris veszít a stabilitásából. Egy kisebb fogóval a nem túl krónikus panaszok orvosolhatók, ezt mindenképp érdemes ellenőrizni a horgászat előtt. Van azonban egy elég nagy kupac wobbler, melyből akkor sem lehet használhatót varázsolni, ha megszakadunk - ezeket inkább hanyagoljuk.


Egy darabosabb jószág a wobblerrel


Ami miatt feltétlenül szót kellett emelni a gyorsan is vezethető wobblerek mellett, az a tény, hogy az egyik legjobb visszahúzási taktika, a szinte rángatva vezetés. Ekkor a wobbler villámgyorsan meglódul, és magára vonja a sügér figyelmét. A hal a majdnem megálló wobbler közvetlen közelébe érkezik. A következő gyorsuló mozgásnál leköveti, s abban a pillanatban, amikor megáll, oda is ver neki. Ezt tiszta vízben nagyon sokszor tökéletesen látni lehet. Ez a technika különösen akkor vezet sikerre, amikor már a normál bevontatás mellett nagyon kevés kapás érkezik és kell valami extra, hogy újra fel lehessen hergelni őket. Ezt a behúzási formát egyébként láthattuk az orosz pergetőválogatott tagjaitól is, a néhány évvel ezelőtti, Volgán megrendezett világbajnokságon. Egyébként aranyat nyertek.


Ez a kis bot pontosan erre való, a nehéz csalik nem állnak jól neki


A minőségi wobblerek piacán egyre előkelőbb helyet foglal el, s egyre ismertebb a Salmo. Jó pár családból lézetik igen kis modell is, ami itt 2,5 - 4 cm-t jelent. Az egyik méltán legnépszerűbb família Hornet névre hallgat, ebből létezik 2,5 cm-es süllyedő változat és 3,5 cm-es úszó és süllyedő variáció, sőt még mélyretörő műhalacska is.


Finom falat


A színek tekintetében nem finnyás a nem túlhorgászott sügér, de azért elmondható, hogy szeretik a D kódjelű, a képeken is látható világos, pikkelyes oldalú, szürkés hátú változatot, mely az igazi halra hajaz, de ki tudja miért, a T (Trout), azaz pisztrángmintás kombináció is nagyon fogós. Szépen jöttek a támadások a GS és a HGS színekre is.


A bandanagy is a D színkódú wobblerre ragadt rá


Ahogy a képekből kiderül, különböző terelőlemez hosszúságokkal kaphatók ezek a miniwobblerek. Minél hosszabb a terelőlemez, annál mélyebbre képesek lejutni.


Különféle csőrhosszúságú Salmo Hornetek
és egy „bogár" Salmo Tiny


A horgászat technikájához tartozik, hogy ha úgy érezzük, a wobblerünk összeszedett valamiféle növényzetet, haladéktalanul tekerjük ki, megbéklyózva ne mutogassuk a sügéreknek. Ezek az apróságok csak teljesen tisztán tudják teljesíteni a feladatukat.


A mélyretörő T színezésű Hornet
is nagyon fogós - nem csak sügérre


Hiába az ősz az igazi sügeres szezon, jó helyválasztással, némi tapasztalattal a wobblerválasztás terén, nyáron jó pár szebb sügeret sikerült lépre csalnunk.


Csendélet sügerekkel, eseménydús nap volt


A végére még ide kívánkozik, hogy a kapitális sügerek, a föntebbieknél jóval nagyobb wobblereket is betámadnak, és időnként csak ezeket. Ezért nem árt időről-időre kissé méretesebb műhallal is átvizslatni a pályát, hátha kellemes meglepetés ér minket!

Salmo Tiny 3cm, S,F
4 090 Ft
Salmo Hornet 2,5 cm S
4 090 Ft
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...